14 évesen már amatőr pornósok

Pár évvel ezelőtt elgondolkodtató esetre figyeltek fel az arizonai hatóságok. Egy 14 éves lány (aki nem mellesleg súlyos anorexiából felgyógyulva keveredett ebbe a botrányba) és egy 14 éves fiú kapcsolatát bolygatta fel egy pornográf felvétel, amelyet a kislány szándékosan, erőszakos eszközökkel történő meggyőzés nélkül küldött el a srácnak, ezzel elindította a már jól ismert „netes lavinát”.
A nevük elhallgatását kérő, az amerikai jog szerint kiskorú egyének ugyanazon általános iskolába jártak, mondhatni, jó viszonyban voltak, s a sértett, azaz a lány állítása szerint a fiú többször győzködte őt telefonon, hogy küldjön neki olyan videofelvételt, amin maszturbál, természetesen „privát használatra”.
Hogy meggyőzze, a fiú azt mondta neki, hogy „nem fog vele barátkozni” a Lexington Catholic High School-ban, ahol 2006 őszén kezdték meg középiskolai tanulmányaikat. A csaj végül beadta a derekát és egy tíz másodperces, rövid felvételt küldött titkos imádottja telefonjára, amelyen ő önkielégítés közben volt látható.
A videó persze felkerült az internetre és ahogyan az általában történik, tönkretette a sértett életét, r*bancnak, pornókirálynőnek és hasonlóknak bélyegezték, emiatt kénytelen volt egy őrülten drága magániskolában befejezni a gimis éveit.
Hogy mi a bökkenő? Ezzel egyikük sem sértett törvényt, kizárólag akkor lehetett volna ítéletet hozni az ügyben, ha a srác betöltötte volna a 18. életévét, így viszont semmit sem tudtak velük kezdeni, mivel a) erőszak nem történt, mindkét fél önszántából cselekedett b) mindketten kiskorúak voltak, ráadásul a Kentucky államban meghatározott beleegyezési korhatár alatt álltak.
Magyarországon is ismerős lehet a szituáció, az elmúlt években aggasztóan megugrott a kiskorúakhoz kapcsolódó internetes visszaélések, egyúttal a hatóságokhoz érkező bejelentések száma is, ami aggasztó, hiszen a mai tinédzserek a hiedelmekkel ellentétben igenis tisztában vannak tetteik következményével, a jogszabályok ellenben csak a 18. életévüket betöltött tettesekre érvényesek.
Feltesszük a kérdést: adott esetben nem teljesen mindegy, hogy egy 14 vagy egy 18 éves egyén okoz a kiskorúnak olyan lelki sérüléseket, amiket csak hosszú évek múltán vagy egyáltalán nem hever ki?

Vélemény, hozzászólás?