A Szex – Kézikönyvek

200384987-001Amióta ember az ember, nem volt olyan dolog, amit valaki, valahol ne tudott volna jobban. Ez éppúgy igaz a szexre, mint a kertészkedésre. A szexről szóló kézikönyvek már vagy 4.500 éve jelen vannak, de még mindig nem tanultunk annyit, hogy nélkülözni tudnánk őket. Ez főleg azért van így, mert többségük elkeserítően nagy csalódást okoz az olvasónak.
Az eredeti Huang Ti, a legendás Sárga Császár, i.e. 2600 körül rendelte el az első szexkönyv megírását. Ebben megtaláljuk a csókolódzási technikákat, az erogén zónák ingerlését és az optimális löketfrekvenciát. A szerző leszögezi, hogy az egészséges nemi élet növeli az ember várható élettartamát.
A könyv tematikája kifejezetten színvonalas volt, a marketingje pedig egyenesen zseniális. A “tények” közlése párbeszédes formában történt a Császár és három elképzelt nőszemély között. Szu Nu, az Egyszerű leány, a tiszta, házias típust testesíti meg. A Választott Leány az a fajta kacér nő, aki ritkán váltja be ki nem mondott ígéretét. Végül a Sötét Leány technikai szakértő, aki mindenféle szexuális trükkre megtanítja a Császárt és rajta keresztül az olvasót. Nem meglepő, hogy kultikus olvasmánnyá vált, s egyúttal a megbecsült nászajándékok közé tartozott.

A jade szoba
A legtermékenyebb szexkézikönyvszerzők a Han-dinasztia írnokai voltak időszámításunk első három évszázadában. Legkiemelkedőbb műveik: Szu Nu Csing (Szu Nu könyve), Ju Fang Mi Csue (A jade szoba titka) és a Ju Fang Csiu Jau (Útikalauz a jade szobához). Amatőr szexbúvárok gyakran azt hiszik, hogy a jade szoba valamiféle császári bordély volt. Egy blöffmesternek azonban illik tudnia, hogy nem egyébről van szó, mint a vagina udvarképes szinonínámájól.

Kámaszútra
Vátszjájana, a IV. században élt brahmanista pap, megfordulna a rostélyán (ti. elhamvasztották), ha látná, mivé silányitotta enciklopédiáját modern korunk.
Ő maga alig folytatott szexuális gyakorlatot. Valójában ugyanis a Kámaszútra nem volt más, mint egyfajta Háztartási ismeretek úrhölgyeknek, amely 1000 éven át szolgálta azokat, akik felfelé óhajtottak kapaszkodni az indiai társadalom ranglétráján. Tartalmazott ugyan szexuális utalásokat is, de ezek csupán a könyv közepének egy részét tették ki. A szeplő eltüntetésének módozatai ugyanúgy megvoltak benne, mint a szerelmi bájitalok. A szexuális partner kielégítése – hogy úgy mondjam – azonos súllyal szerepelt a hálózati csatlakozó szétszedésével.
Malac hírnevét – igaz, királyéhoz méltót – talán azokért a cikkelyekért kapta, amelyek a nemi szerv megnöveléséről szóltak, ill. arról: mit visel egy menő bráhmin a nemesebb testrészein. Néhány tucatnyi, szerelmi akrobatikát ábrázoló illusztrációja helytelen arányokkal készült. Ha nem így volna, nyomban szemet szúrna a javaslatok lehetetlensége. Bármely férfi, aki a “Bika a tehenek között” figurára vállalkozik, számíthat rá, hogy ínszalaghúzódás lesz a dolog vége.

A szerelem művészete
Ting Hszuan, a VII. században élt kínai író volt az első, aki “művészet”-ről beszélt, amikor módozatok”-ra gondolt és “szerelem”-ről, amikor a “közösülés” járt az eszében. Különben is sajátos érzéke volt a szavakhoz. A vaginát pl. egyebek közt “mély völgy”-nek, “nyíló bazsarózsá”-nak és “csibenyelv”-nek becézte. A hím ivarszervre viszont a “teknőcfej”, a “duzzadó gomba” és a “csúcs” kifejezést használta.
A szerelem művészete 30 kitekert pózzal lepi meg a kéjre szomjazó gumitestű akrobatákat. Az egyes figurákat olyan jellemző nevekkel illeti, mint: “unikornisszarv”, “galoppozó mén”, “ugró fehér tigris” és a lenyűgöző “visszafelé repülő kacsák”.

Megfizethetetlen receptek
Szun Szumo udvari orvos volt a IX. századi Kínában. A szexualitást – intelligens módon – a filozófia oldaláról közelítette. Ez az a fickó, akit esti összejöveteleken idézni érdemes, mert tuti, hogy senki sem hallott róla a társaságban.
Szun Szumo úgy tartotta, hogy a férfiak potenciája csökkenni kezd a 40-edik életév után, ezért 35 körül tanácsos megtanulniuk a fejlett technikákat. Úgy vélte, hogy ennél korábban a férfiak túl éretlenek, később viszont túl gyengék ahhoz, hogy ilyesmit elsajátítsanak.

A koitusz tudománya
Kevéssé ismert (jobb is) Dzsalal al Din al Szijuti arab teológus, aki vélhetőleg az Iszlám felfogását adta vissza a “Bevezetés a koitusz tudományába” c. könyvében. Ez volt az első közép-keleti összefoglaló a házasélet művészetéről. Elsőként ábrázolta úgy a nőt is, mint passzív tárgyat egy olyan rituáléban, amelyhez alig-alig van bármi köze. Íme a kezdő sorok: “Dicsértessék az Úr, aki… az asszony combjait üllőül alkotta meg a férfi dárdamarkolata számára.”

Az Illatos kert
Az eredeti Illatos kert a lélek gyönyörködtetésére c. művet egy bizonyos Al Nafvazi tunéziai sejk írta a XVI. században. Ennek a könyvnek is voltak moszlim felhangjai, de hiányzott belőle Dzsalal al Din hímsovinizmusa. Sokkal méltányosabb volt az indító szövege is: “Dicsértessék az Úr, aki… a férfi természetes részeit úgy alkotta meg, hogy a legnagyobb öröme legyen benne az asszonynak”.
Erotikus mesterműként tisztelik, de emellett hasznos is. Szerepelnek benne A jó asszony ismérvei, amely rámutat, mire kell ügyelnie a férfinak leendő párja kiválasztásakor, továbbá A jó férj ismérvei, amely egy elfogadható férfi kötelező pótalkatrészeit és opcionális tartozékait ismerteti.

A szex pszichológiája
Havelock Ellis a modern szexológia nagyatyja. A Szexuálpszichológiai tanulmányok első kiadása 1896-ban jelent meg az Egyesült Államokban, majd a javított kiadások sorozata következett további harminc éven át. Csaknem mindenre volt valami elmélete, ami azért jó, mert akkoriban senki másnak nem volt.
Kötelességem felhívni a könyv tanulmányozására készülők figyelmét, hogy az nemcsak újszerű, gondolatébresztő és a korát évtizedekkel megelőző olvasmány, de egyszersmind eszméletlenül unalmas is. Ezért csak az próbálja meg ágyban olvasni, aki álmatlanságban szenved.

Szexuális viselkedés
1948-ban Alfred Kinsey egész Amerikát sokkolta A férfi szexuális viselkedése c. könyvével, amely honfitársai szexuális szokásairól szólt. 1953-ban hasonló könyvet jelentetett meg a nőkről. Végzettsége szerint Kinsey zoológus volt, érdeklődése középpontjában pedig a gubacsdarazsak álltak. 3.000.000 példányt fogdosott össze belőlük, ezzel alapozva meg ezirányú szaktekintélyét. Ugyanezt a módszert több ezer szexuális esetleírásra alkalmazva, az évek során megállapította, hogy a férfiak 4%-a és a nők 2%-a kimondottan homoszexuális, továbbá a férfiak 6%-a folytat homoszexuális gyakorlatot kamaszkora jelentős részében. Ő állította először azt is, hogy a férfiak 98%-a és a nők több mint 50%-a maszturbál. Ő találta fel újra a többszörös orgazmust is, de csak a nők számára.

Az ember szexuális reakciói
“Szaporodásbiológiai kutatási program” volt az elnevezése annak a projektnek, amelyen William Masters és Virginia Johnson dolgozott a St. Lousi-i Washington Egyetemen. Leghíresebb könyvük, Az ember szexuális reakciói, 1966. áprilisában látott napvilágot e munkának köszönhetően.
1960-65 között egyfolytában azt figyelték, mi történik, ha egy nemileg érett férfi vagy nő élvezi a szexet. Ezalatt 382 névtelen nő és 312 névtelen férfi maszturbált vagy közösült összesen 10.000 alkalommal laboratóriumi körülmények között, azaz egy csapat teljesen közömbös szakember szeme láttára. Amennyiben “normális”-nak fogadjuk el, hogy valaki hajlandó közösülni egy laboratóriumban, akkor elmondhatjuk: ezek a megfigyelések határozták meg több mint húsz éven át, mit jelent az “átlagos” a normális szexuális gyakorlatban, és hol vannak az utóbbi határai.  Megállapításaik között szerepel, hogy a férfiak 3-7 alkalommal ejakulálnak orgazmusonként, s teszik mindezt 1,25 ejakuláció per másodperc sebességgel. A nők viszont akár 12 összehúzódást is produkálnak orgazmusonként, s egyesek közülük azonnal képesek a mutatvány megismétlésére. A rekord 25 összehúzódás volt 43 másodperc alatt. A csikló az orgazmus után 10 másodperccel visszanyeri eredeti állapotát, a vagina esetében ugyanez 15 perc, míg a méhnyak még 30 perc múlva is tátog egy kissé. Számos eredmény egy újításukhoz kötődik. Egy átlátszó műpénisz ről van szó – az illető hölgy egyedi igényeinek megfelelően kialakítva –, melyet a kísérleti alany jade szobájába dugtak, s valósághű ritmusban mozgattak. Ez lehetővé tette, hogy üvegszáloptika és kamerák segítségével minden történést megfigyeljenek.
Valószínűnek tűnik, hogy közös élményeik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy később Mrs. Johnson Mrs. Mastersre változtatta a nevét.

A Hite-jelentés
Shere Hite neve úgy hangzik, mint valami pénisznövelő krémé, holott a hölgy amerikai újságíró volt, aki azzal szerzett vagyont és dicsőséget magának, hogy újsághirdetésre válaszoló nőket faggatott ki a nemi életükről. A Hite-jelentés egyfajta népszerűsító Kinsey, Cosmopolitan beütéssel. Ha az olvasó netán úgy hallotta, hogy a 35 alatti nők 39%-a Barry Manilow orrát idézi maga elé maszturbálás közben, akkor ez az értesülés nagy valószínűséggel Hite-tól ered. Megjegyzem, Hite asszony 1981-ban hasonló tanulmányt készített férfiakról.
Mindkét mű jó olvasmány hosszú úton egy elhagyott vasúti kupéban.

A szex öröme
A szex öröme egymillió példányos bestseller a modern szexkézikönyvek között. Szerzője, Alex Comfort, egy kedves öregúr, aki egyszerűen és megértéssel ír mindazokról a problémákról, amelyekkel mi, közönséges halandók találkozunk, miközben azon fáradozunk, hogy érdekesebbé tegyük a szexet. A régi kínaiak bizonyára hiányolták volna a könyvből a lelket, ám ezzel tökéletesen kifejezésre jut benne a XX. század szextanácsadóinak “szopd-meg-és-okulj” attitűdje.

Vissza a cikkek nyitólapjára

2 thoughts on “A Szex – Kézikönyvek

  1. Pingback: A Szex | Szex.be

Comments are closed.