Alföldi Róbert műfasszal sokkol!

alfoldi_plakat_mufassszalAlföldi Róbert, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója Arisztophanész komédiáját, a Lüzisztratét rendezi a fiumei Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színházban. A premiert szombaton tartják, annak ellenére, hogy az INA horvát olajtársaság megvonta a támogatást az előadástól annak provokatív plakátja miatt. A jelenleg Fiumében tartózkodó magyar rendező az MTI-nek elmondta: a színház intendánsa, Nada Matosevic Oreskovic látta Szarajevóban 2008-ban a kisszínházak nemzetközi fesztiválján a Bárka Színház Szentivánéji álom című előadását, ez alapján kérte fel a fiumei munkára. Arisztophanész komédiáját közösen választották ki a színház vezetésével, mivel az ottani nemzetiben ezt az évadot az antik görög drámának szentelik. A történet főhősei az athéni nők, akik megelégelik, hogy férjeik csak a spártaiakkal való háborúskodásnak élnek. Ezért a címszereplő, Lüzisztraté vezetésével megegyeznek az ellenséges város asszonyaival, hogy addig nem engedik férjeiket a hálószobájukba, amíg azok véget nem vetnek a küzdelemnek.
A darab középpontjában a háború és a macsó férfiak feledékenysége áll, ami a normális életvitelüket illeti. Lüzisztraté vezetésével a nők föllázadnak, háborút indítanak, igyekeznek a férfiak férfiasságára apellálni, amikor saját nőiségüket vetik be mint harci eszközt, hogy ezzel kényszerítsék ki a háború befejezését az athéni és a spártai férfiak között – hangsúlyozta Alföldi Róbert. A rendező elárulta: a darabbal összefüggésben az érdekli, „lehetséges-e, hogy a hatalom – amely hasonlóan működik Horvátországban és Magyarországon – képes együttműködni a közösség életének jobbítása érdekében”. Ezért a darabot a horvát száborba, a parlamentbe helyezte.
Mint arra Alföldi Róbert a Globus című horvát hetilapnak nyilatkozva rámutatott: a kortárs kritikusok és színházi emberek ezt az antik görög darabot a feminista és a pacifista világnézet előőrsének tekintik. A komédia színrevitelénél azonban az is motiválta, hogy megmutassa az olvasat sötétebb oldalát is, amely kérdéseket vet fel az intimitásról, a morálról, az emberiességről megtartva a darab lendületét, sikamlós humorát. Alföldi Róbert az MTI-nek elmondta, hogy január 6. óta próbálja a horvát társulattal a Lüzisztratét, és a művészek a műszaki munkatársakkal együtt maradéktalanul megvalósítják rendezői elképzeléseit.
Horvátországban egyébként a fiumei színház az egyetlen, amelynek négy társulata van: egy horvát és egy olasz drámai tagozat, valamint egy opera és egy külön balett együttes. Egy-egy darab színreviteléhez hat hét áll rendelkezésre. A bemutató nagy nyilvánosságot kapott a horvát sajtóban, amely az előadás plakátjára is felhívta a figyelmet: a Magyar Ádám és Szabó Árpád által jegyezett plakáton ugyanis – az antik görög komédia lényegére, a szexualitásra utalva – egy kerek tortácskára helyezett rózsaszín marcipán fallosz látható. A plakát, amely városszerte hirdeti a bemutatót, arra indította az INÁ-t, hogy megvonja szponzori támogatását az Arisztophanész-előadástól. Ez azonban nem befolyásolja a Lüzisztraté szombati premierjét – erősítették meg az MTI-nek a színház sajtóosztályán.
[Zita]

2 thoughts on “Alföldi Róbert műfasszal sokkol!

Vélemény, hozzászólás?