Magyar sztárok meztelenül – Balázs Mária, VV Marcsi

VV Marcsinak, alias Balázs Máriának novemberben ért véget a négy éves kapcsolata, és most élvezi a szingliséget – derült ki a Tabu TV legújabb videós anyagából. A Való Világ egykori szereplője elmondta, eddig egyik kapcsolatból a másikba mászott, most viszont nem érzi szükségét annak, hogy együtt legyen valakivel. Korábbi kapcsolatáról így nyilatkozott a riporternek:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

– Elhaladtunk egymás mellett. Mások voltak a tervek, és igazság szerint nem voltunk egyformák. Sokat dolgozott Ő is, sokat dolgoztam én is, nem figyeltünk oda egymásra. Ha jobban ápoljuk ezt az egészet, akkor valószínű, hogy a mai napig tart, de nem bánom, hogy így alakult! – Kiderült, hogy a lány ugyan jár szórakozni, ismerkedni nem szokott ilyen helyeken, mivel úgy véli, abból nem alakul ki hosszú, tartós kapcsolat.