Bárdosi: Karda Beát még az áram se bassza meg!

karda-beaKarda Beát még az áram se bassza meg! – ezekkel a szavakkal jellemezte Bárdosi Sanyi az örökifjú énekesnőt, aki a Frizbi Hajdú Péterrel című műsor felvételéig nem is hallott még az ominózus kijelentésről.
A jövő héten kerül képernyőre a TV2 vadonatúj valóságshow-ja, amelyben sztárok, pénzért még a megaláztatást is önként vállalják. Az Ezek megőrültek című műsorban szerephez jutnak a „legnagyobbak”, akik közül ketten, Fekete Pákó és Karda Bea is elfogadta a Frizbi meghívását. A vidám beszélgetés során derült fény arra is, hogy Bárdosi Sanyi állítólag nagyon „csúnyán” viselkedett Beáék csapatával.
– Látszott rajta a rosszindulat, hogy nem tud örülni mások sikerének – magyarázta az énekesnő, aki néhány perccel később már elképedt arcot vágott, amikor Hajdú egy kőkemény mondatot idézett Bárdositól. – Gyakorlatilag úgy fogalmazott: Karda Beát még az áram se bassza meg! – magyarázta Hajdú.
Az énekesnő álla majd leesett a kőkemény szavak hallatán, s szinte csak kapkodta a levegőt, annyira kiborult.
Pedig alig egy héttel korábban Hajdúnál a show egyik műsorvezetője, Majka is a szájára vette őt – nem túl jó színben feltüntetve.
– A kvíz során mindig az válaszolhatott elsőként a kérdésre, aki elsőként tört szét egy tojást a fején – emlékezett Majka. – Egy kérdés után az egyik játékos szinte azonnal megtette ezt, majd Bea jelezte, ő tudja a választ. Majd rögtön megkérdezte: akkor ő most lemaradt? Mi mondtuk neki, hogy nem tudjuk, szét kell törnie a tojást a fején, s kiderül. Megtette, mi meg mondtuk, hogy sajnos késő – nevetett hangosan a műsorvezető.

Vélemény, hozzászólás?