Bódy Sylvi bénán üli meg a műbikát

bodi-sylvi-bikanBódi Sylvi meghökkent, amikor az Ezek megőrültek című műsor forgatásán zavarba ejtő ügyetlenséggel ült meg egy bikát, aki ezért ledobta a hátáról, egyenesen bele a gumimedencébe. A szexi sztár elmondása szerint, eddigi élete során nem ült meg, még egy ilyen vadóc bikát.
Persze a fenék és comb ritmusos mozgásában jártas „szexszimbólumnak” a kihívó feladat egy csöppet sem jelentett problémát. A gond kizárólag azzal volt, hogy a kihívó testmozgás közben vízzel és szilikonnal teli lufikat kellett kipukkasztania. A bika szempillantás alatt síkosan csuszamlóssá vált, így szinte képtelenség volt megmaradni rajta.
Az esés után rögtön orvost kellett hívni a sztárhoz, mert a nagy zuhanásban percekig meg sem bírta mozdítani a bal karját. Szerencsére nem volt vészes a sérülés, így a szexi lánynak azóta kutya baja.
Sylvi, bevállalósságáról a következőket mondta a Borsnak: „Szeretem a kihívásokat. Nem vagyok nyafogós, hisztis fajta, van vér a pucámban.” Aminek a műsor során a nézők is tanúi lehettek.
További Bódy Sylvi szex, erotika, bulvár: Bódi Sylvi egyik melle jóval nagyobb mint a másik – Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt – Bódi Sylvi hírek, képek, videó – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Bódi Sylvinek volt arab barátja, de sosem szexelt pénzért – Bódi Sylvi domina naptár 2011 backstage – Bódi Sylvi naptár 2010, amit látni az gusztustalan – Bódi Sylvi prosti volt dubaiban – Mellei és popsija – Bódi Silvy újra pinát villantott – Bódi Sylvi, Konta Barbara, Görög Zita – Bódi Sylvi és Pantinchin Edina meztelenkednek – Bódi Sylvit új pasi dugja – Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok – Bódi Sylvi micsoda szemek – Bódi Sylvi után újabb modellt dugna Dzsudzsák Balázs – Bódi Sylvi kurva pólót tervez – Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Bódi Sylvi újra vaginát villant a médiában? – Zimány Linda, Bódi Sylvi, Dukai Regina és Horváth Éva divattervezői babérokra tör – Bódi Sylvi fotózása – Bódi Sylvi pináját fogdosta Hargitai Bea – Bódi Sylvi apukája büszke, hogy lánya a pináját mutogatja – Érdekből színlel szerelmet Bódy Sylvi

Vélemény, hozzászólás?