Börtönt kaphat Gigi apja

Akár öt év börtönt is kaphat Gigi édesapja, azok után, hogy bevallotta, tisztában volt azzal: lánya 17 évesen erotikus tartalmú filmekben és rendezvényeken vesz részt.
Ahogyan arról korábban a Blikk beszámolt, a villa hugicája még nem volt nagykorú, amikor hoszteszként részt vett a 2007-es Erotika Parádén, ahol egyébként nemhogy munkát nem vállalhatott volna, de a lábát sem tehette volna be. Ennek ellenére ezt megtette, ráadásul úgy, hogy szülei pontosan tudtak arról, lányuk Szopnék feliratú felsőben dolgozik a rendezvényen.
Gigi édesapja ugyanis az egyik napilapban vallott arról, hogy ő kísérte el lányát a castingokra, amikor Gigi még csak 17 éves volt. Ennek tudatában viszont az édesapát akár rács mögé is csukhatják, hiszen súlyosan megszegte nevelési kötelezettségeit.
– Az a szülő vagy gondozó, aki megszegi a kiskorú nevelésére, felügyeletére vonatkozó kötelességeit, és ezzel veszélyezteti a gyerek testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését egyértelműen bűncselekményt követ el. Ha ezt a bíróság előtt is sikerül bebizonyítani, akkor az a szülő egytől akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható – mondta az ügyvéd.
Rácz Ildikó szex, erotika, pornó, bulvár: Gigi napi 10 ezerért vállalt az Eroptika Expón szopnék pólóban szexmunkát – Gigi 16 évesen szopni akart a pólója szerint az Erotika expón – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Gigi leszopta a buziknak is rejszoló Jerzyt – VV Gigivel Kovi is forgatna pornót – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Gigi szexi fotózás – VV4 Gigi korábbi munkája – VV4 Gigi, Rácz Ildikó – VV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Győzikével kúrt VV Gigi – VV Gigi, Rácz Ildikó pólóban hirdeti hogy szopna – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat
Való Világ 4 szex, erotika, bulvár: Baukó Éva dugna Alekosszal – Szandika részegen kéjvággyal nyalogatta Törtető Éva mellbimbóját – A boglyafejű hisztérika kiéhezett palija félrekúr – Szandikát eltartatja Gotti az új bika – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Új farokba szerelmes Szandika – VV Laci a biztonsági cég vezetője a rendőrszopó Zsanettet is védte – Szandika kimegy a szemétégetőhöz árulni a testét – Lilu 2 hónapja egy csizmában vezeti a Való Világot – A pinaszájú plasztikbaba kiesett – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna – VV Jerzy kiveri a faszát a buziknak – Jerzy farka nem állt fel – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Jerzy a villában, ratyi? Nézd meg a segglukát – VV Zsófin javítanak majd a műmellei – Jerzy tényleg megkúrta Gigit – VV Éva gyógyszerre  iszik – Anikó flörtje L. L. Juniorral – VV Anikó frigiditása szexológus szemmel – Védekezés nélkül dugtak Gigiék – Anikó elélveztette Szandikát Anikó elélveztette Szandikát – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Átverés volna a Való Világ 4? – Való Világ vetkőző csajok, melyiket dugnád? – Lekurvázta, görényezte egymást Éva és Szandika – A VV4 szereplőiről kendőzetlenül ír a Kuruc.infó – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – Márki Zsuzsi fotózásának videója 2 – Szandika: én szexelni akarok veled – VV3 Béres Anett és VV4 Alekosz – Való Világ – Ki kicsoda – Szandika átverte a VV pszichológusát – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV Gina jó nagy kurva volt – Pszichológus figyeli az őrjöngő Szandikát – Szexmániája miatt utálják ki Alekoszt – VV Alekosz nem bír a nemi vágyával – VV4 Gigit megkúrta Jerzy – Bevadultak a VV4 lányok – Baukó Évi végbélnyílását csípte a szar VV4 – VV Gigi szexi fotózás – Szexpárbaj a villában – VV Ginát le akarták járatni szexképeivel – VV Gina külföldön kurva volt – VV Évát Havas Henrik meg akarta izélni, majd kirúgta – Márki Zsuzsi VV4 – VV4 Gigi korábbi munkája – Szandika mellei miatt Médiahatósági feljelentés – Gina az exkurva feladta, kijött a villából – Sztriptízbár volt az otthona Szandikának vetkőzős fotókkal – VV Gina azt mondja, kurvából lesz a jó feleség – VV4 Gigi Rácz Ildikó – Szandikát megbaszta Alekosz – Még egy kurva a Villában, Gina – Bosszúért liheg a ValóVilág kirúgott bombázója – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Márki Zsuzsit kizárták a Való Világból – VV Zsuzsinak barna a puncija, mert a cigánylányoké olyan Szandika markecolt – Orállecke VV módra – X-Faktor, Megasztár, Való Világ ez kell a magyarnak – Nemi jellegű gombafertőzés a ValóVilág szereplőinél – A mellét tömte Alekosz szájába – mi folyik a Való Világban – Pedofil volt VV Márki Zsuzsi édesapja – Jerzy a villában, ratyi nézd meg a segglukát – Márki Zsuzsi playmate vibrátorral megy a villába – Alekosz dolgait féltékeny nő lesi – VV Szandi szerelme börtönben ül – Márki Zsuzsanna Márki Zsuzsanna – A Való Világ egy nagy átbaszás – VV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Lelépett apjától a ValóVilág Szandikája – VV Gigi VV Gigi – Szandika megcsöcsörészve a Villában – Szőke Geronazzó szájú plasztikcica, Szandika a villában – Baukó Éva a pináját simogatja – Playmate-ek és pornósok a Való Világ 4-ben – Egymillióért költöztek a celebek a villába – Havas irodájából a Való Világba – Sztriptíz a Való világ villában – Fasz élőben 12 éven felülieknek a Való Világban – Lilu: Szopjatok le mind Stohl András jó ember – Itt a pénzed a tét, celeb! – Benkő a Való világban, a többiek előtt is kiveri a faszát – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott – Voksán Virág fél Benkő faszverésétől

Vélemény, hozzászólás?