Daria Werbowy

DariaSzületési dátum:  1983. november 19., szombat. Születési hely:  Krakkó, Lengyelország. Lakhely:  New York, USA, Cipő:  39. Ruha:  34. Magasság:  180 cm.
1983. november 19-én született Lengyelországban, ukrán szülők gyermekeként. 3 éves korában elköltöztek a kanadai Torontó városába, így hármas nemzetiséggel rendelkezik.
Két testvére van – Orest (fiú) és Oksana (lány). A St. Sofia általános iskolába, majd a Cawthra parki gimnáziumba kezdett járni. Bár soha nem álmodozott modell karrierről, langaléta testfelépítése miatt már 14 éves korában észrevehető volt, hogy erre született. Egy iskolatársa édesanyja a torontói Susan J. Model & Talent ügynökség vezetőjeként arra biztatta, hogy próbáljon szerencsét. Meg is nyert egy nemzetközi versenyt, és az ügynökség azonnal szerződést kötött vele. Egy évig dolgoztak együtt, de mikor már úgy érezte, nem aknázzák ki eléggé tehetségét, más ügynökséget keresett. Csatlakozott az Elite Models csapatához. Kapott is felkéréseket országszerte, de a nemzetközi siker még mindig váratott magára.
Karrier:
Mikor az Elite egyik ügynöke, Elmer Olsen felmondott, hogy megalapíthassa saját cégét, Daria követte, hogy továbbra is vele dolgozhasson. Az egyik legjobb döntése lett – karrierje szárnyalni kezdett, és egyre több külföldi fotózáshoz hívták.
A 2002-es tavaszi szezon Hong Kong Luxe kifutóján debütált, de a nagy showkat a következő, 2003-as őszi/téli időszak hozta el. Alexander McQueen, Cacharel, Chloé, Christian Dior, Givenchy, Gucci, Jil Sander, John Galliano, Louis Vuitton, Marc Jacobs, Miu Miu, Monique Lhuillier, Prada, Stella McCartney, Versace kreációkat mutatott be, és a felkérések mennyisége folyamatosan nőtt. A következő években szinte minden jelentős divatbemutatón részt vett.
Reklámkampányai többek között: Balmain, Chanel, Christian Dior, Gucci, H&M, Hermes, Jean Paul Gaultier, Lancôme ‘Hypnôse’ parfüm, Louis Vuitton, Missoni, Nina Ricci, Pepe Jeans, Prada, Roberto Cavalli, Time, Valentino, Versace, Vogue szemüveg, Yves Saint Laurent, Zara.
Több, mint hatvan címlapon pózolt, pl.: Vogue, Elle, Fashion, Numéro, Photo, Madame Figaro, Harper’s Bazaar, Marie Claire, GQ, Time Style, W.
2007. júliusában a Forbes listáján a 9. legtöbbet kereső modellként foglalt helyet. Csillagot kapott Kanada Walk of Fame útján.
Sokat várt arra, hogy ne csak Kanadában ismerjék a nevét, de türelmes volt, keményen dolgozott, és eljött az ő ideje. ”Patience is a great thing. That’s definitely a great lesson I learned”
Magánélet: Idősebb férfiakkal randizik, nem találkozott még normális, korabeli fiúval. Első szerelménél is 8 évvel volt fiatalabb. Hobbi: strandröplabdázás, kosárlabdázás, vitorlázás és snowboardozás