Drogosan ölt Nancy Davis kínai gyilkosa

nancy-tinilany-kurvaA crack nevű drogot fogyaszthatta Jao Kao-peng mielőtt Nancy Davis, Horváth Nancy lakására ment az Akácfa utcában. A kínai gyilkosnak nyoma veszett.
Lassan egy hónapja bujkál a hatóságok elől Jao Kao-peng, az a kínai állampolgárságú férfi, aki a gyanú szerint május 2-án megölte a budapesti, Akácfa utcai otthonában a 19 éves H. Nancyt.
Úgy tudjuk, a férfi a gyilkosság után hazament, sietve átöltözött és némi pénzt vett magához, majd elhagyta az országot. Hetekig tartó egérútja volt, ugyanis a rendőrség csak egy hete adott ki nemzetközi elfogatóparancsot ellene.
– A kínai közösség mindenütt összezár, de azt kivetik maguk közül, aki úgymond „szégyent hoz” a fejükre. Tehát Jao Kao-peng nem számíthatott a közösség védelmére, ezért kellett külföldre menekülnie. Logikus lépés volt Kínába mennie, hiszen ott saját családja segítheti, akiket itthoni, szakácsként megszerzett jövedelméből támogatott korábban – mondta nekünk egy a magyarországi kínai közösséget jól ismerő forrása a Borsonline.hu oldalnak.  Nancy egyik barátnőjétől pedig azt tudtuk meg, hogy a kínai férfi valószínűleg drogot fogyasztott a szörnyû gyilkosság estéjén.
– Sokat lehetett hallani arról, hogy a kínaiak közül vannak, akik egyszerûen megvadulnak az olcsó drogtól. Nancy gyilkosával is ez történhetett. Mondatai összevágnak azzal, amit Nancy egyik barátnője korábban a Borsnak mondott.
– Nancy főleg kínaiakkal ismerkedett, tetszett neki, hogy egyszerűen bolondulnak érte. Én is jártam már a józsefvárosi piac gyárépületeiben kialakított lakásokon, bulikon. Oda rendszeresen hívnak fiatal lányokat, csapatostul. Crackpipát nehéz szerezni, de ott mindig volt mindenféle drog.