Édes gyönyörök, leszbikus szextörténet

Mióta az eszemet tudom, tisztában vagyok vele, hogy vonzódom a nőkhöz is. Párkapcsolatban élek. Senki nem tudja, még a párom sem. Már párszor eljátszogattam a gondolattal, vajon milyen lehet egy növel, ezért hát regisztráltam magam egy társkereső oldalra, ahol megismertem Anitát, aki szintén azért volt fent, amiért én. Sok levelezés stb. Eldöntöttük, találkozunk. Én mentem hozzá, mivel nálunk nem alkalmas a helyszín, stb., ő pedig egyedül él. Furcsa volt a találkozás, hisz előtte csak képen láttuk egymást, ismeretlenek voltunk egymás számára.

leszbikus_lanyok_szexelnek

Elég jól elbeszélgettünk, hétvége volt, elmentünk egy szórakozóhelyre, kevés alkohol-jó hangulat. Minden jól ment, már eléggé kezdtünk egymásra hangolódni, úgy döntöttünk, haza megyünk. Nekem jobban megártott az alkohol, mint neki, ennek köszönhetően jobban megnyíltam előtte. Anita eleve egy nyitott típusú lány volt. Felértünk hozzá.
Eléggé zavarban voltam, hisz alig ismertük egymást. Szép piros kanapéja volt, amin volt bőven hely mindkettőnk számára. Anita kitalálta, hogy tegyünk be valami lightos pornófilmet.
Rögtön igent mondtam, hisz otthon is erre szoktam masztizni, eléggé felizgat a látvány. Anita elment egy szó nélkül, először azt hittem, meggondolta magát, de pár perc múlva rájöttem a hangokból, hogy zuhanyozik. Már gondolatban láttam magam előtt a formás fenekét, ahogy lehajol előttem, és én az arcom beletemethetem az édes popsijába. Hirtelen észhez tértem, mivel Anita kiáltott, hogy enyém a fürdő…
Mire végeztem Anita már a kanapén várt egy vörös tangában, én csak a törülközőmben álltam ott, és hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak…
Leültem mellé, a film még mindig ment. Anita nem habozott, lekapta rólam a törülközőt, és nyalni kezdte a mellem, a film még rátett az izgalmunkra, ahogy hallottuk a nyögéseket, sóhajokat. Szinte a fellegekben jártam, ahogy Anita rajtam feküdt, és a melleink egymáshoz értek, erotikus ajkaival szopogatta a mellbimbóim, csókolgatta a nyakam, ujjaival finoman a lábaim közt járt. Már alig bírtam magammal, négykézlábra állítottam Anitát a kanapén úgy, hogy én a fejem a szőnyegről, épp az ő gyönyörű popsijával legyen egy szintbe.
Még a tanga rajta volt, úgy kezdtem el nyalogatni a kidomborult púpos kis punciját, közben kezemmel a mellét kerestem. Az apró pici nyögésékből éreztem, hogy élvezi.
Félrehúztam a pici tangát, ahol már szinte tüzelt a forró nedves lyuka. Először csak finoman a szélét kezdtem el nyalogatni, közben óvatosan levetem róla. Most már előttem volt az egész csodás feneke, ahonnan kivillant az édes punci. Már úgy nyaltam, hogy majd elájultam. Anita megfordult, szétette lábait. Én a mellbimbómmal kezdtem izgatni a csiklóját, nagyon élvezte.
Nem bírta tovább, hátradöntött a szőnyegen, ramfeküdt, izzó puncijaink épp egymáshoz értek, úgy kezdtünk el egyszerre mozogni. Csodálatos érzés volt, ahogy közben a mellemmel játszott, nyalta a nyakam. Anita megfordult rajtam, felnéztem, és a csupasz punci épp a szám fölött volt, nyaltam, ahogy csak tudtam, és élveztem, ahogy Anita ujjaz, és közben finoman nyalogatja a csiklóm.
Én szinte már beletemettem magam a puncijába, úgy szorítottam magamhoz. Nyelvemmel bele-bele hatoltam a hüvelyébe. Felültünk elkezdtük egymást ujjazni, és pár perc múlva hatalmas sikoltások közt mindketten elélveztünk.
Az eset óta még nem találkoztunk, de nagyon várjuk már a következő alkalmat!

Vélemény, hozzászólás?