Elégette és kidobta a kukába a Playmate testét

paula_sladewskiA 26 éves Paula Sladewski holttestére vasárnap este talált rá a rendőrség egy miami-i szemetesben, miután az egyik szomszéd riasztotta a tűzoltókat a kigyulladt konténer miatt. A modell teste a felismerhetetlenségig összeégett, ezért a rendőrök csak napokkal később, a fogsora alapján tudták megállapítani a személyazonosságát. A fiatal nő barátjával érkezett Miamiba néhány napra, a férfi volt az utolsó, aki élve látta, és bár tanúk is vannak arra, hogy összevesztek és verekedtek, a rendőrség egyelőre még nem nevezte meg gyanúsítottként.
„Borzalmas volt. Biztos vagyok benne, hogy az elkövető igazi szörnyeteg. Ez a legförtelmesebb dolog, amit valaki egy másik embertársával tehet. A test teljesen felismerhetetlenné vált, még azt sem lehetett megállapítani, hogy milyen nemű” – nyilatkozta a CNN-nek Neal Cuevas, a miami-i rendőrség szóvivője, aki kollégáival együtt kiszállt a helyszínre, miután a tűzoltóság jelezte, hogy egy összeégett holttestet találtak kigyulladt szemetesben.

A nemét sem lehetett megállapítani
A miami-i tűzoltókhoz vasárnap este kilenc körül telefonált be az egyik környéken lakó, hogy kigyulladt egy szemeteskonténer. A férfi azért kérte szinte azonnal a tűzoltóság segítségét, mert a kuka egy propángáz-telep mellett állt. Arra csak az oltás után derült fény, hogy a szemetesben egy, a tűz következtében a felismerhetetlenségig összeégett holttest hevert. A kiérkező rendőrök csak kedden éjjel, a fogászati eredmények birtokában tudták megállapítani az elhunyt személyazonosságát.
Eszerint a halott a 26 éves Paula Sladewski, aki korábban playmate is volt, és most pasijával, a 34 éves Kevin Klymmel érkezett Miamiba kedden egy pár napos vakációra. A Z-kategóriás modell és párja szombaton a Space nevű szórakozóhelyre ment bulizni, ahonnan Klymet reggel 7 körül a kidobók távolították el, mert összeverekedett barátnőjével. Klym állítja, hiába győzködte Sladewskit, hogy menjen vele vissza a szállodába, a modell inkább a szórakozóhelyen maradt. Klym ekkor látta utoljára.

Pasija csak hétfőn jelentette az eltűnését
A férfi csak hétfőn kereste fel a rendőrséget, hogy bejelentse, barátnője eltűnt. Klym ezután kórházakban, börtönökben és szórólapot ragasztgatva maga is kutatott Sladewski után, egészen addig, amíg a rendőrség közölte vele, hogy barátnője meghalt. „Ügyfelem maga is azt szeretné, ha megoldódna ez a bűnügy, és az elkövető az igazságszolgáltatás előtt felelne a tettéért” – mondta a CNN-nek Marc Beginin, Klym ügyvédje. Hozzátette, Klym együttműködik a rendőrséggel, akik – miután ő látta utoljára élve Sladewskit – érintettként kezelik Klymet. Az illetékes szervek a nyomozás kezdeti fázisában a szórakozóhely biztonsági kameráinak felvételeit fogják megvizsgálni, hogy kiderüljön, Sladewski egyedül hagyta-e el a klubot.
A 34 éves ingatlanügynök két és fél éve járt Sladewskivel, aki a 2003-as Playboy: The Ultimate Playmate Videóban és egy korábbi Playboyban is szerepelt. A Naomi Campbell-féle hírnévtől messze álló Sladewski és párja Michigan és Kalifornia állam között ingáztak, és bár több mint két éve együtt voltak, kapcsolatuk egyáltalán nem volt kiegyensúlyozott, sőt. „A kapcsolatuk kezdete óta küzdöttek egymással: sokszor verekedésig fajult a helyzet” – mondta a CBS Newsnak Richard Watkins, Sladewski mostohaapja. „Többször is kértük őket, vessenek véget a kapcsolatuknak, de azt mondták, hogy higgyük el, annak ellenére, hogy mi nem látjuk, ők nagyon szeretik egymást.”

Gyakran verekedtek
A mostohaapa arról is beszámolt, a verekedésekben Sladewski nem mindig áldozatként szerepelt, előfordult, hogy jócskán kivette a részét a balhéból. 2009 júniusában azért vették őrizetbe a modellt, mert egy otthoni vita során összetört egy üveget pasija fején. Sladewskit 50000 dollár óvadék fejében szabadon engedték, de a rendőrség hivatalból feljelentést tett ellene családon belüli erőszak miatt. Az ügyet végül 2009 decemberében ejtették.
Persze nem mindig Klym volt a szenvedő fél: Watkins tájékoztatása szerint a férfi sem úszta meg az őrizetbe vételt, decemberben ugyanis úgy megverte barátnőjét, hogy eltört az orra. Mindezek ellenére a mostohaapa nem tudja elképzelni, hogy a férfi gyanúsított lehetne az ügyben, bár hibáztatja, amiért egyedül hagyta Sladewskit a szórakozóhelyen.

Vélemény, hozzászólás?