Feljelentések után lemondott a püspök

Nem bírta tovább a rá nehezedő nyomást, lemondott Mayer Mihály pécsi megyés püspök. XVI. Benedek pápa el is fogadta a püspök lemondását – közölte tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.
Ezzel egyidejűleg a pápa Veres András szombathelyi megyés püspököt átmenetileg a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki. Az ügy előzménye, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el tavaly októberben, miután egy névtelen feljelentő bűncselekményekkel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel hozta összefüggésbe Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát. Szexuális visszaélések miatt Wolf ellen korábban már megpróbált egyházi vizsgálatot kezdeményezni egy katolikus folyóirat, ám házon belül eddig nem vették komolyan a jelzéseket. A püspökség és a vagyonát kezelő kft. milliárdos tartozásokat halmozott fel.
További egyházi szexuális visszaélések: Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Vélemény, hozzászólás?