Giggs több mint háromszázmilliót költött puncikra

Eddig nagyjából egymillió fontba (302 millió forint) került Ryan Giggsnek, hogy megcsalta feleségét Imogen Thomasszal és öccse exével.
A Manchester United ikonja előbb fivére, Rhodri hallgatását vette meg 250 ezer fontért (nagyjából 75 millió forint), mivel a testvér állítólag a napvilágot látott két ügyön kívül többről is tud. Az újságokkal vívott bírósági harcok 500 ezer fontba (151,2 millió forint) kerültek, és mivel ezek célja az volt, hogy titokban tartsa az ügye(ke)t, ez ablakon kidobott pénznek bizonyult.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere szintén megbüntette Giggset, pedagógiai jelleggel megvonta kétheti fizetését, azaz nagyjából 160 ezer fontot (48 millió forint), nehogy a fiatalabb csapattársak kövessék a példáját.
Komoly tétel volt a 110 ezer fontos (33 millió forint) békítő nyaralás Mallorcán feleségével, ez azonban legalább úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyul, hiszen sikerült kiengesztelnie Stacey-t. „Remekül érzik magukat a tengerparton. Sokat beszélgetnek a történtekről – nyilatkozta a pár egyik közeli ismerőse. – Ryan őszintén bevallotta, megbánta, amit tett, Stacey pedig hajlandó megbocsátani neki a hűtlenségét. Egymásra koncentrálnak, és megpróbálják újra felépíteni a kapcsolatukat.”
Fájó következménye lehet ugyanakkor a botránynak, ha Giggs egyéni szponzora, a Reebok szerződést bont vele, mivel 34 millió fontos (10,3 milliárd forintos) vagyonából 20 milliót (hatmilliárdot) a sportszergyártó cégnek köszönhet.
Hírek a témában: A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista

Vélemény, hozzászólás?