Gisele Bündchen

A szexi szupermodell a Forbes magazin szerint 2009-ben 25 millió dollárt keresett; ezzel ő lett a legjobban fizetett szépség a modellek között. Tavaly februárban ment hozzá a Patriots amerikaifoci-csapat irányítójához, Tom Bradyhez, szeptemberben pedig ENSZ környezetvédelmi programjának jószolgálati követe lett. 2009-ben több, mint húsz magazin címlapján szerepelt, az Elle magazin borítóján pedig 20 ország olvasói láthatták.

gisele-bundchen

Édesanyja banki alkalmazott, édesapja egyetemi tanár, író. Bár szülei német felmenőkkel büszkélkedő brazilok, így a portugál mellett németül is folyékonyan beszélnek, Gisele nem tanulta meg a nyelvet.
1996-ban New Yorkba költözött, hogy elindítsa modellkarrierjét. Első munkája címlaplányként 1999-ben volt, ami a Vogue-hoz kapcsolódik. Ez év végén is címlapon volt, hiszen visszahozta a divatvilágba a szexi megjelenésű modellek korszakát a ‘heroin chic’ megjelenés helyett.
Elnyerte a VH1/Vogue Model of the Year /1999./ díjat, majd 2000 januárban ismét a Vogue címlapján szerepelt, ami meghozta neki az elismerést a 3 folyamatos Vogue címlaplányként való szereplésért.
2000. őszén az eddigi 4. modellként jelenhetett meg a Rolling Stone magazin elején – olyanok után, mint pl. Claudia Schiffer – a világ legszebb lányának kikiáltva. Többek között szerepelt már az ELLE, az Allure, a Vogue, az Arena, a GQ, a Marie Claire és az Exquire magazinokban, valamint a Time (magazin), a Vanity Fair, a Forbes magazin, a Newsweek, a Veja címlapján.
Dolgozott többek között Annie Leibovitz, Peter Lindbergh, Mario Testino, Steven Meisel, Nick Knight fotósokkal.
Olyan márkák reklámkampányának arca volt, mint a Christian Dior, Givenchy, Lanvin, Louis Vuitton vagy a Victoria’s Secret.
2006. májusában újabb több millió dolláros szerződést írt alá az Apple Computerrel, hogy az új Macintosh vonalat hirdesse a Get a Mac kampányban.
2007. májusában felbontotta szerződését a Victoria’s Secrettel. 2006, 2007, 2008, 2009 a Forbes magazin a világ legjobban kereső szupermodelljének nevezte.
1993-ban, 13 évesen húgaival modelltanfolyamra kezdett járni. Az oktató a következő évben néhány lánnyal együtt Sao Paulo-ba vitte, hogy néhány ügynök megnézhesse őket. Ki is választották az Elit Look of The Year versenyre, ahol a 2. helyezést érte el Claudia Menezes után, majd a világversenyen 4. lett.

Vélemény, hozzászólás?