Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek

julia_roberts-richard_gere-szexA szerepet, amely visszahozta Richardot az élvonalba, csak a szerencsének köszönhette. A Micsoda nő milliomosát ugyanis eredetileg Christopher Reeve-nek, majd Al Pacinónak szánta a rendező, Garry Marshall, ám mindketten visszautasították, így kaphatta meg Gere Edward Lewis szerepét. Filmbéli partnere, Julia Roberts is viszontagságos úton jutott a prosti, Vivien Ward szerepéhez, ám a film kasszasiker lett, és mindketten csúcssztárok lettek.
– Richard öt millió dollárt kapott a filmért, utána azonban már nem ment el tíz millió alatt. Minden idők harmadik legnagyobb bevételét produkáló filmje lett a Micsoda nő! – mondta egy bennfentes a National Enquirernek, aki szerint a Roberts-Gere páros között a jeleneteken kívül is remekül működött a kémia. Főként Julia részéről, aki fülig beleszeretett közel húsz évvel idősebb partnerébe. A stábtagok szerint Richard kihasználta, hogy egy ifjú szépség rajong érte. Többször látták Juliát orálszex pozicióban Gere előtt térdelni, de nemi kapcsolatuk nyilvánvaló volt. Akkoriban már egyre többen kezdték azt is pletykálni, hogy valójában saját neméhez vonzódik.
A szóbeszéd akkor sem halkult, mikor Gere összejött a szupemodell Cindy Crawforddal és elvette őt feleségül, sokan ugyanis úgy vélték, csupán látszatházasságról van szó. A pár 1991-ben esküdött meg, de barátaik állítják: viszonyuk soha nem volt felhőtlen.
– Cindy sokat szenvedett Richard mellett. Richard nem akart vele lefeküdni, gyakran egyedül hagyta, hiába volt Cindy is nyitott mindenre, ami Richardot érdekelte. Cindy nagyon szeretett volna gyereket, de Richard teljesen elzárkózott ettől – mondta a modell egyik ismerőse. Mások azt mondják, hogy Cindy pontosan tudta, milyen kapcsolatba megy bele, sőt állítólag, szerződés kötötte a színészhez, melyben kimondták, hogy Crawford busás összeget kap, ha legalább három évig eljátssza, hogy boldog házasságban élnek. Richard eközben egyre elszántabb buddhista lett, sőt, a dalai láma személyes barátjává vált és minden erejével Tibet jogaiért harcolt. Hol van már az, amikor adásben vette elő a farkát.
További szex a moziban: Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés – További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau,  Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau – Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 – Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt – Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom – Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet – Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója – Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor – Tóth Orsi és egy idős farok Johanna – Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon – Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest – Dobó Katát dugja Árpa Attila  The Kiss Goodnight – Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm – Hernádi Judit szex Nyugalom – Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia – Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda  – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben – Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés – Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája – Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm – Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon – Lucia Brawley és Nagy Péter Lora – Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel – Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap – Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 – Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika – Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Pornó és szadizmus a művészfilmekben Grotesque – Zongoratanárnő – Titkárnő – Ken Park – Az érzékek birodalma – Kilenc dal – Pannon töredék szex pornó és forradalom

One thought on “Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek

Vélemény, hozzászólás?