Keleti Györgyi a börtönök poklában

Az egykori honvédelmi miniszter, Keleti György lányát Németországban tartóztatták le, amikor munkavállalási papírokért folyamodott. A 37 éves Györgyit Olaszországban és Magyarországon is azért körözték, mert prostituáltaknak segített kuncsaftokat szerezni, cserébe pedig alkamanként körülbelül 40 ezer forintnak megfelelő eurót vasalt be a lányoktól.
Györgyi eddig szinte luxuskörülmények közt élt a müncheni börtönben, a kocka azonban most nagyot fordult. A rebibbiai női börtönt, ahová múlt héten szállították át, Olaszországban csak úgy hívják: a Pokol. A Róma mellett található intézmény a legnagyobb olaszországi női büntetés-végrehajtási intézet, ahol drogfüggők, és prostitúció elősegítése miatt elítéltek ülnek.
Az olasz sajtó rendszeresen foglalkozik a börtön embertelen körülményeivel. A fogvatartottak fele külföldi: kínaiak, afrikaiak, kelet-európaiak, akik csak a saját nyelvükön beszélnek. A túlzsúfoltság hatalmas, gyakran öten is osztoznak a 12-20 nm-es, mosdóval felszerelt cellákon.
Az 50 éves épületegyüttesben nincsen klíma, nyáron akár a 40 C-fokot is eléri a hőség a cellákban. Az egészségügyi feltételek is borzalmasak: sok a beteg, akik bekerülésükkor nincsenek is tisztában a bajukkal. Többen AIDS-esek vagy hepatitis B-vel vannak megfertőzve. Az ellátásukról gondoskodó személyzet száma sem elegendő, sokszor nincs arra sem ember, hogy akár egy beszélőre elkísérje a fogvatartottat.
Önkéntesek próbálják segíteni őket, ők szervezik a különféle sporttevékenységeket, és foglalkoznak a kisgyermekes édesanyákkal. Mindezek ellenére a prostitúció elősegítésével gyanúsított Keleti Györgyi nem kell, hogy beleőrüljön a börtönéletbe, hiszen az olasz állam akár abban is segít neki, hogy mire kiszabadul, végzettséget szerezzen.
A rebibbiai Pokolban tanulhat kutyakiképzést, kertészetet, bőrművességet, szerezhet alapos számítástechnikai ismereteket vagy könyvtárosi végzettséget. A stylistképzésről már lemaradt, pár éve már nem indítják, pedig ebben akár jeleskedhetett is volna. Csakúgy, mint idehaza, tanulás mellett dolgozhat is: a fogvatartottak egy része a konyhakertben, a szabóságban, a mosodában vagy a bőrdíszművesüzemben szorgoskodik.
Az általuk készített termékeket, dísztárgyakat eladják, a bevétel 30 százaléka pedig az elítéltet illeti. Munkájukért ráadásul a törvény által meghatározott összegű fizetést kapnak.

Vélemény, hozzászólás?