Kislányok felnőtt külsejű tinilánykáknak látszanak

Új iparág ütötte fel a fejét: kislányoknak varrt csipkés melltartók, festett póthajak özönlötték el a boltokat. Mindezt egy új fogyasztói rétegnek szánják: a korán érő, felnőttes külsejű tinilánykáknak.
Feltűnően nőies, szivacsos melltartó és kihívó tanga látható egy fehérneműbolt kirakatában. Igen ám, de mindezt nyolcéves kortól, egészen 16 éves korig, kislányoknak szánják. A darabokon sokan megdöbbentek, ám manapság ez egyáltalán nem meglepő: eljött a korán érő gyermekek ideje. A tervezők egész iparágat építettek rájuk: kitömött melltartókat, magas sarkú cipőket, gyermeksminkeket kínálnak, akár tízéves kislányoknak is.
– Hiába érnek korán, ha érzelmileg nincsenek azon a szinten, amin testileg – véli a szexuálpszichológus. – Súlyosan sérülhetnek, hiszen megfosztják őket gyermekkoruktól és a felnőtté válás természetes folyamatától. Így nem tanulják meg azt, amit ilyenkor kéne. Önértékelési zavarokkal küzdő, döntésképtelen és gyermeki szinten megrekedt felnőttek lesznek, akik azt hiszik, pótszerek nélkül értéktelenek.
Ma már a modellszakmát is bevették a fiatalok, akadnak tízéves sztárok a kifutókon.
– Nem hiszem, hogy kiégnék, mivel a modellkedésen kívül más dolgokra is fókuszálok – cáfol magabiztosan Gárdonyi Ági modell, aki a maga tizenhárom évével már egyáltalán nem számít kezdőnek: 12 éves korában fedezték fel, egy ügynök leszólította az utcán.
– Szeretem a nőies ruhákat, de tudom, hol a határ. Hallgatok az édesanyámra, ha azt mondja valamire, túl kihívó. Nem az a fontos, ki milyen ruhát hord, ha tudja, hol a határ – szögezi le a fiatal lány.
– Áginak igenis van gyerekkora. Eljátszik az öccsével, úgy viselkedik, mint bármelyik korabeli lány. Jól tanul, kilenc éve versenytáncol, és megvan a magához való esze. Amíg ez így működik, engem nem zavar, ha modellkedik, vagy csinosan öltözködik – szögezi le az ifjú modell édesanyja, Ágnes. Forrás: Borsonline.hu

Vélemény, hozzászólás?