Laetitia Casta

Laetitia Casta 1978. május 11-én született Dominique és Line középső gyermekeként. Dominique, Korzika szigetén nőtt fel, s Normandiába költözött, ahol megismerkedett Laetitia anyjával. Gyermekkorában Laetitia (a név latinul ‘örömöt’ jelent) rajzolni és írni szeretett, és bevallottan nagy álmodozó volt az általános iskolában. Érdekes módon, nem sok férfiszívet hódított meg az iskolai évek alatt, félszegnek, esetlennek tartotta magát, viszont 15 éves korában minden megváltozott. Casta-t felfedezte egy nagy párizsi modellügynökség, a Madison Models fényképésze és ügynöke, miközben a lány egy Korzika közeli strandon napozott.
Miután apja végül beleegyezett, hogy az ügynökség néhány tesztfotót készítsen Laetitia-ról, a Madison Models alapítójának nem sok időre volt szüksége, hogy meglássa Casta-ban rejlő lehetőségeket; hiszen a lánynak sem sminkre, sem szép ruhákra nem volt szüksége, a fotózásra is csak farmerben és polóban jött. Laetitia karrierje igazán akkor kezdett szárnyalni, amikor az Elle francia kiadásának rendkívül elfoglalt igazgatójára szintén nagy benyomást keltett Laetitia külseje. Ezután gyorsan következtek a modellszerződések és a magazinokban való megjelenések. Másik sztárt keresve, Paul Marciano-t – a Guess? alapítója és művészeti vezetője, akinek sikerét köszönheti Claudia Schiffer is – azonnal megfogta Casta tökéletessége. Marciano-nak köszönhetően, az amerikaiak megismerkedhettek Casta szépségével a Guess? reklámjain keresztül. Laetitia mint Guess? Girl debütált a reklámkampányban.
Következő munkája a Victoria’s Secrettel volt 1996-ban. Casta ragyogott a Victoria’s Secret katalógusok címlapján, mint az egyik Angyal, a cég másik négy modellje mellett.
1997-ben Casta állandó modellé vált a népszerű Sports Illustrated magazin úszódressz bemutató kiadványában három egymást követő évben. Egy évvel később a Rolling Stone magazin az év legforróbb modelljévé avatta, s elhelyezett egy aktfotót Castáról a ‘Hot’ kiadásuk címlapjára. Bár nem ez volt az első alkalom, hogy a magazin a címlapra egy meztelen sztár képét helyezte, ezt tartották a legvitatottabb kiadásnak. A Rolling Stone-on kívül, Casta sok más lap címoldalán is megjelent, mint a Glamour; Vogue; és a Cosmopolitan.
Casta nemcsak a Guess? és a Victoria’s Secrettel kötött modellszerződést. Ő vált a L’Oreal szóvivőjévé 1998-ban, követve más modelleket, Kate Moss-t vagy Jennifer Aniston színésznőt.
Casta karrierjének egyik legnagyobb csúcsa kapcsolata az Yves St. Laurent dizájnerével volt, akit Casta 1998-tól inspirál, és ennek következtében Casta a nyilvános megjelenésekkor teljes egészében Yves St. Laurent ruhakölteményeket visel. Megjelenése az excluzív Pirelli naptárban – ami műkincsnek tekintendő, mivel a legjobb fotósok által készített csodálatos képeket tartalmazza – szintén Casta nagy eredményének tekintendő. Az 1999-es „Women Through the Decades” kiadvány Casta-t az 1950-es évek képviselőjeként jellemezte. Mintha ez a fantasztikus modellkarrier nem volna elég, Casta tehetségét a mozivásznoon is bizonyította – az 1999-es Asterix és Obelix c. filmben, amely a valaha készített legdrágább francia film volt, Gerard Depardieu-vel és az Oscar – díjas Roberto Benignivel a főszerepben. Casta szintén szerepelt a 2. világháborús Franciaországról szóló La Bicyclette Bleu (Kék bicikli) c. háromrészes francia tv-filmben.

One thought on “Laetitia Casta

Vélemény, hozzászólás?