Laky Zsuzsi escortozni járt Keleti Györgyi szerint

laky-zsuzsi-pucsitA szépség és popsikirálynő modell Laky Zsuzsi escortozni járt? Keleti Györgyi telefonbeszélgetései alapján, amelyeket a Nemzeti Nyomozó Iroda rögzített. Ezekben elhangzottak olyan mondatok is, amelyek terhelőek a volt honvédelmi miniszter lányára.
– Én is kijárok, egy hetet kint töltök, két hétig itthon vagyok. Az alatt megkeresek nagyjából egymillió forintot – mondta Keleti Györgyi, aki az explaymate Laky Zsuzsit is megemlítette. – Majd én is azt mondom, amit a Laky Zsuzsi szokott, hogy elmegyek nyaralni – hangzott el az egyik beszélgetésben. Egy másikból az is kiderült, hogy volt olyan időszak, amikor heti egymilliónál is többet keresett. – Hét-nyolc évvel ezelőtt escort munkával két és félmilliót hoztam haza tíz nap alatt…
Időközben Laky Zsuzsi a volt CKM modell férjhez ment. A legnagyobb titokban fogadott szeptemberben örök hűséget kedvesének Laky Zsuzsi. Európa szépe, és szerelme két éve ismerkedtek meg, ám régóta tervezgették a menyegzőt.
Zsuzsi a nyilvánosság kizárásával, barátai és rokonai körében mondta ki a boldogító igent Gusztávnak. A távolabbi ismerősök az egyik közösségi portálon értesülhettek arról, hogy a szépség családi állapota megváltozott, és persze a neve is, ugyanis ezentúl férje vezetéknevét is viseli majd. Szerettük volna a fiatalokat is megkérdezni a nagy eseményről, de Zsuzsi telefonja folyamatosan kikapcsolva, nyilván tartanak még a mézes hetek férjével. A Velvet elérte Laky Zsuzsi természetesen már a feltételezést is kikérte magának, hogy bármi köze lenne a prostitúcióhoz.
– Gusztáv el se vett volna, ha ilyesmiket csinálok. Aki engem ismer, az tudja, hogy biztosan nem tettem ilyesmit. Nem is értem, miért mondta ezt Györgyi, hiszen nekünk soha semmilyen nézeteltérésünk nem volt egymással – nyilatkozta a Borsnak Miss Európa, akit hétvégén vett feleségül a brazil dzsiudzsicu Európa-bajnoka, Dietz Gusztáv. A házaspár egyébként egyelőre nem utazik el nászútra, mert első helyen jelenleg a gyerekvállalás áll.
– Már asszony vagyok, és annyira jó érzések vannak bennem. Tegnap mutattam be először Gusztit úgy, mint a férjemet, és szívem szerint egész nap azt mondogattam volna, hogy a férjem, a férjem, a férjem! A nagyszüleim most lesznek hatvanéves házasok, a szüleim pedig már harmincöt éve együtt vannak, úgyhogy a példa előttem van, nekem ez az utam. Az esküvő részleteibe nem szeretnék nagyon belemenni, mert igyekeztem titokban csinálni mindent, bár nem igazán sikerült. Ugyanis hiába tiltottam le 50 ismerősömet a Facebookon, ugyanúgy kedvelték az esküvői fotómat – mondta Dietz Laky Zsuzsa, aki az eredetileg tervezett augusztus helyett végül múlt hét szombaton lett Dietz Gusztáv brazil dzsiudzsicu-Európa-bajnok felesége. A pár a lehető legintimebben szerette volna megélni az esküvőt, ezért csak a szűk családot és barátokat hívták meg, összesen mintegy 150 embert.
– Hagyományos vidéki esküvőnk volt, nem a médiának szerveztem, nem akartam celebesküvőt. Egy vidéki kis parasztházas, cuki helyen voltunk, minden éppen úgy sikerült, ahogyan elterveztem. Remek zenekarunk volt, a ruhám is gyönyörű volt! Forrás: Bors

One thought on “Laky Zsuzsi escortozni járt Keleti Györgyi szerint

Vélemény, hozzászólás?