Lányaival és fiával is volt szexuális kapcsolata

Bíróság elé állítanak egy 48 éves német férfit, akit a média máris a német Fritzlnek nevez. A Németország nyugati részén lévő Koblenz bíróságának szóvivője csütörtökön közölte: a teherautósofőrként dolgozó Detlef S. a vád szerint nevelt lányát szexuális kapcsolatra kényszerítette, és nyolc gyereket nemzett neki, nevelt fiával, valamint vér szerinti lányával ugyancsak szexuális kapcsolata volt.
A férfit, akit tavaly augusztusban vettek őrizetbe összesen 350 vádpontban állítják bíróság elé a jövő kedden. Gúnynevét az életfogytiglani börtönre ítélt osztrák Josef Fritzlről kapta. Az amstetteni rémnek nevezett osztrák férfi 24 éven át tartotta fogva lányát a saját otthona alatt épített bunkerben, hét gyermeke született tőle, egy meghalt, hármat feleségével nevelt, míg hármat lányával együtt tartott fogva.
A német vádhatóság szerint Detlef S.-nek 1987 és 2010 között volt szexuális kapcsolata nevelt lányával, nevelt fiával, valamint vér szerinti lányával. Sőt, pénzért férfiaknak is odaadta a két lányt. A most 27 éves nevelt lánynak hét gyereke született mostohaapjától, a gyerekek jelenleg 15 hónap és 11 év közöttiek. Született egy nyolcadik gyerek is, ő azonban meghalt.
A rendőrség azután kezdett nyomozni, hogy a férfi vér szerinti lánya búcsúlevelet írt az anyjának, de féltestvére meglátta az írást, majd átadta a szociális szolgálatnak. Detlef S. felesége tanúként fog megjelenni a bíróságon. Őt még nem vádolták meg.

Vélemény, hozzászólás?