Lindsay Lohan tizennégy évesen már szexelt és drogozott

lindsay_lohan_tiniszex_drogozas_alkoholLindsay Lohan a Két Lotti forgatása után gyereksztár lett: a bájos, szeplős, vörös hajú kis szépség mindenkit levett a lábáról. Exkluzív szerződést kötött vele a Disney cég, sorra jöttek sikerfilmjei: a Bajos csajok, majd a Herbie. Emellett Lindsay a zenei piacon is tarolt, lemezeit vették, mint a cukrot. Lindsay milliókat keresett és fürdött a sikerben. Hogy a szép gyerekarc mögött a romlás virága rejtőzik, viszonylag hamar kiderült. Lindsay ugyanis látványos kapcsolatot kezdett a jóképű Wilmer Valderramával, és a férfi kikotyogta, hogy már jó ideje igen aktív szexuális életet élnek Lohannel. Kiderült, hogy Lindsay tizennégy éves korában már dugott érett férfiakkal. Ráadásul arra is fény derült, hogy a kábítószereket, sőt az alkoholt sem veti meg, pedig akkor még kiskorú volt. A színésznő jó kislány imidzse kezdett hamissá válni.
Egy híressé vált elszólás szerint Lohan pontosan tudta, hogy kitől mennyiért lehet drogokat beszerezni.
– A drogozás együtt jár a sztársággal. Minél ismertebb vagy, annál olcsóbban kapod – mondta állítólag egy interjú alatt az akkor tizenhat éves Lindsay, és pechére az egész beszélgetést leközölték az amerikai lapok. Lohan hírneve, – ami tizennyolc éves kora után folyamatosan romlott – elkezdte egyre inkább zavarni a Disneyt is. A gyerekeket megcélzó világcégnek ugyanis nem kellett egy drogozó, piáló és minderről botrányos nyíltsággal beszélő kislány. Lindsay kinőtte a Lolita szerepét.
[Babes bulvár] Lindsay Lohan mélytorok lesz – Lindsay Lohan börtön, drogok, biszexualitás

4 thoughts on “Lindsay Lohan tizennégy évesen már szexelt és drogozott

Vélemény, hozzászólás?