Moziszex – Three and Out (2008)

Egy Bond-lány, aki angol és munkáscsaládból származik. A 25 éves Gemma Artertonról ennyit mindenképp érdemes tudni. Egyébként ügyes és szép hölgyről van szó, aki 3 évvel ezelőtt nem csak Daniel Craig oldalán domborított, hanem a Three and Out-ban (magyar címet sajnos nem találtam) a melleit is megmutatta. Nézzétek meg az egész jelenetet, hogy tudjátok, miként sikerült az ágyba jutnia a két fiatalnak. Igazán vad tekintetű ez az angol lány!
Gemma Arterton Angol színésznő, első nagy mozifilmje a St. Trinian’s volt 2007-ben, melyben Kelly-t alakította, a mozi második részében is ugyancsak ezt a szerepet játszotta, s ahonnan már-már az egész világ ismerheti, az a Perzsia Hercege: Az Idő Homokja [Prince of Persia: The Sands of Time] című nagyszabású film.
Gemma Arterton Németországban forgatja majd a Jancsi és Juliska: Boszorkányvadászok című filmjét. Elmondása szerint lehet, hogy honvágya lesz.
A 2012-es év egyik legnagyobb szuperprodukcióját, a Hansel And Gretel: Witch Hunters (Jancsi és Juliska: Boszorkányvadászok) című filmet Németországban forgatják majd, s ezzel kapcsolatban mesélt esetleges hazavágyódásáról a női főszereplő, Gemma Arterton: „Három hónapra utazik majd el a stáb, én pedig aggódok, hogy honvágyam lesz – ez lesz az első alkalom, hogy huzamosabb ideig távol leszek otthonról, a szeretteimtől” – osztotta meg gondolatait a színésznő az Evening Standraddal.
Ám a nyelv, illetve a beilleszkedés miatt nem aggódik, habár nem beszél németül: „Nem beszélek németül, de a lényegét megértem annak, amit mondanak. Mindig is ez volt a kedvenc nyelvem a suliban” – tette hozzá.
A forgatás tehát mégsem lesz olyan rémesen messze Angliától. A Grimm testvérek meséjének feldolgozása 2012. március 2-án érkezik a mozikba az eddigi információk alapján.

Vélemény, hozzászólás?