Pedó pornótól hangos a Vatikán

Kilenc év óta a legkomolyabb változtatásokat hajtotta végre a Vatikán az egyházjogban, például a szexuális visszaélések ügyében.
Kilenc év óta a legkomolyabb változtatásokat hajtotta végre a Vatikán az egyházjogban. Az egyházi bíróságok mostantól kezdve gyorsabban tudnak eljárni a súlyosabb ügyekben, amelyek a latin kánonjogi szöveg megfogalmazása szerint az erkölcs ellen irányulnak. Idevonatkoznak a szexuális visszaélések.
A változások közé tartozik, hogy kétszeresére emelték az elévülés idejét, az eddigi tíz évről húsz évre, továbbá az egyházi bíróságokban helyet kapnak világiak is. A kánonjogban most először szerepel a pedopornográfia bűncselekménye, illetve újdonság, hogy ezentúl püspökökkel és bíborosokkal szemben is eljárhat már az egyházi bíróság. Eljárás esetén a püspökök megfoszthatják a papokat a hivatásuktól.
A világi hatóságokkal való együttműködésről szólva a szentszéki szóvivő, Frederico Lombardi egy közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy ha bűncselekmény történik, akkor az egyházi hatóságok, bíróságok azonnal jelentik az esetet a világi hatóságoknak. Ezt XVI. Benedek pápa már a márciusi, az ír katolikusoknak írt levelében is leszögezte.
A kánonjogi változások nemcsak a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatosak, módosultak az oltáriszentségre vonatkozó előírások, továbbá szigorodott a büntetés azokkal szemben, akik nőt szentelnek pappá.

2 thoughts on “Pedó pornótól hangos a Vatikán

Vélemény, hozzászólás?