Meztelen modellek léptek a kifutóra

Anyaszült meztelenül léptek kifutóra a modellek a londoni divathét egyik bemutatóján. A parókatervező Charlie Le Mindu kezdeményezésén sokan felháborodtak. A szexualitás hangsúlyozása elfogadott dolog a divatbemutatókon. Számtalanszor előfordult már, hogy egy modell melle kivillant a kifutón és azon sem lepődik meg senki, ha a vékony lányok a csipke ruhaköltemények alatt nem viselnek fehérneműt. A parókakészítő Charlie Le Mindu tervező azonban az utolsó tabut is ledöntötte a divatvilágban: meztelenül küldte modelljeit a kifutóra.

meztelen-modellek

A londoni divathét előkelő vendégei pedig döbbenten figyelték a karcsú hölgyeket, amint szemrebbenés nélkül ugyanúgy pózoltak, mintha ruha lenne rajtuk. Az újítás – bár kétségtelenül a hajkölteményekre irányított a figyelmet – nem aratott osztatlan sikert a közönség körében.
– Ízléstelen és szemérmetlen volt ez a bemutató. Le Mindu azt mondta, hogy így akarta előtérbe helyezni parókáit, de ez nem sikerült, hiszen mindenki a modellek mellét és nemi szervét mustrálta – mondta az egyik vendég a bemutató után a Daily Mailnek. A huszonnégy éves, francia származású Le Mindut nem érdekli a negatív kritika, szerinte minden hírverés jól jön. Márpedig a tervező parókáit és fejdíszeit olyan sztárok viselik, mint Lady GaGa, vagy Cher.
További modell témák: Görög Zita pinája jól látszik a szexi bugyi alatt – Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt – Kocsis Orsi playmate pinája és végbélnyílása – Szájába vitte a gecit Angela Ermakova a spermabankba – Fasza van a Givenchy szép női modelljének – Kocsis Orsi a magyar Playboyban nem húzza szét a pináját – Terry Richardson világhírű fotós szopatta, dugta a modelleket – Magyar modellsiker Mihalik Enikő – Pirelli naptárban Mihalik Enkikő meztelen – Mihalik Enikő is leszopta Terry Richardsont

Vélemény, hozzászólás?