Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait

A Szentszék budapesti nagykövetét a vatikáni államtitkárság értesítette arról, hogy több magyar egyházi személy homoszexuális visszaéléseiről szóló bejelentés érkezett, Juliusz Janusz azonban nem kezdett belső vizsgálatba, hanem inkább eltussolta az ügyet – írja az Index.
A nunciusról egy, a januárban lemondott pécsi püspök által kezdeményezett perben derült ki, hogy a diplomáciai úton továbbított dokumentumok alapján bizalmasan értesítette az érintetteket az ellenük szóló bejelentés tartalmáról. A Vatikánban nem magyarázták, hogy a pápa Mayer Mihály lemondatása után két héttel miért helyezte Koszovóba magyarországi megbízottját.
A hazai egyházi körök már a februári bejelentéskor összefüggésbe hozták a pécsi egyházmegyében kirobbant botránnyal, amely a gazdasági és szexuális visszaélésekről szóló vádak nyilvánosságra kerülése után Mayer Mihály pécsi püspök lemondását eredményezte. Akkor azonban még nem volt világos, hogy a nuncius milyen szerepet játszhatott az ügyben.
Időközben azonban több olyan, Juliusz Janusz által szignált bizalmas levél is nyilvánosságra került, amelyek azt bizonyítják, hogy a nuncius évekkel az októberben Mayer ellen tett rendőrségi feljelentések előtt tudomást szerzett számos, súlyos visszaéléssel kapcsolatos vádról, de hallgatott, sőt meggátolta az egyházon belüli vizsgálat lefolytatását.
Az Index úgy tudja: egy magánszemély 2009 februárjában négyoldalas bejelentést küldött Tarcisio Bertone kardinálisnak, a Vatikán államtitkárának a magyar katolikus egyház több prominensét, köztük Mayer Mihályt érintő homoszexuális vádakról.
A feladó azután postázta a katolikus egyház római központjába a fénykép- és hangfelvétel-melléklettel kiegészített levelet, hogy a magyarországi egyházvezetés válaszra sem méltatta, holott erkölcsi jellegű, vagyis nem egyházkormányzati kérdésben a metropolita érseknek is van jelzési kötelezettsége.
Juliusz Janusz, akinek Bertone kardinális megküldte az anyagot, 2009 májusában bizalmas, csak a címzettek kezébe adható levélben értesítette a bejelentés szereplőit az ellenük felhozott vádakról, és elárulta a bejelentő nevét.
A bírósági eljárás anyagában található levél szövegéből arra lehet következtetni, hogy minden érintett külön-külön megkapta a rá vonatkozó rész kiollózott másolatát. Mayer püspök a nunciustól érkezett információk alapján 2009 júniusában, anélkül, hogy az ellene felhozott vádak ügyében bármilyen érdemi nyomozás történt volna, rágalmazásért feljelentette a magánszemélyt.
A nunciushoz hasonlóan járt el a pécsi püspökség ügyében Ternyák Csaba, jelenlegi egri érsek is, amikor Wildmann János, a pécsi Egyházfórum főszerkesztője segítségért fordult hozzá. Wildmann – függetlenül a Bertone kardinálishoz forduló magánszemélytől – már 2006-ban informálta az akkor Rómában tartózkodó Ternyák Csabát a Mayer környezetében zajló visszaélésgyanús ügyekről, közöttük pedofília gyanújáról, és kérte, hogy mint a vatikáni papi kongregáció titkára szorgalmazzon vizsgálatot.
Ternyák Csaba elszabotálta a kérést, és ő is tájékoztatta az érintetteket a hozzá érkezett levélről és a levélíró személyéről. Ternyák később azt írta az Egyházfórum vezetőjének, hogy „az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni”.
További papi perverziók és bűncselekmények: Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából  melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Vélemény, hozzászólás?