VV Kinga – Kutai Kinga meztelen

Az elmúlt hétvégén hatalmas hátránnyal vesztett a villa cselszövője a párbajon, ő azonban úgy érzi, így is épp eleget nyert a játékon.
Hisztérikus kirohanásaitól és sírásaitól volt hangos a villa több mint öt hónapon át. Néhányan már a fejüket fogták a lány őszinteségi rohamaitól, ám véleménye szerint ez még semmi sem volt ahhoz képest, ahogy korábban a villán kívül élt.
– Ha a villában hisztérikus voltam, akkor kamaszként egy őrült – mondta el Kinga a hot! magazinnak. – Sokkal durvább hisztériázásokat rendeztem tinédzserként; mindenkit utáltam, mindenben csak a rosszat láttam, és csak én léteztem ezen a világon. Szegény édesanyámat gyakran úgy kiborítottam, hogy napokat zokogott miattam. Elviselhetetlen kamasz voltam, az biztos. Szerencsémre a szüleim mindig hagyták, hogy a saját káromon tanuljak, és persze hogy megmaradhassak gyereknek, de úgy érzem, a villában felnőttem.
De vajon mi lett azzal a királylánnyal, aki rózsaszín habos világából egyszer csak a villába csöppent?
– Korábban mindig volt mellettem valaki, akire támaszkodhattam örömömben, bánatomban, a villában azonban megtapasztaltam, hogy milyen a magány. Ettől rengeteget szenvedtem, de megtanultam hinni magamban. Amikor beköltöztem, vagány, erős, céltudatos lánynak ismertem magamat, de kiderült, hogy sokkal többet gondoltam magamról, mint a valóság. Rájöttem: én is csak egy esendő ember vagyok.
Önállóság ide vagy oda, Kinga most mégis úgy döntött, hogy még egy jó ideig nem szeretné elhagyni a családi fészket.
– Számomra most a családom a legfontosabb, mindig is szerettem őket, de csak most tudatosult bennem, hogy mennyire. Rengeteget köszönhetek nekik, amit persze kellő módon szeretnék is majd meghálálni
Toviábbi VV5 cikkek: VV Szandika szexpárbajra hívja VV Verát – VV Verára tízmilliós pornós munka vár kint – Vera dedikáld a pornófilmed! – Hét évig csak kurvákat dugott Attila