17 éves szuka vagyok

17 éves középiskolás leány vagyok, egy tüzelő pinájú szuka. A magam 168 cm-vel elég alacsonynak számítok a 180 cm párom mellett. Testalkatom nőiesen telt, közepes mellekkel. Hajam hátközépig érő méz szőke. Puncimat rendszeresen borotválom, különösen hétvége előtt, amikor barátommal találkozom. Őt Tominak hívják, nyár óta vagyunk együtt, és szexuálisan elég túlfűtött a kapcsolatunk.
A történet, amit el szeretnék mesélni egy hideg téli éjszakán történt meg, egy pénteki napon. Aznap én délig iskolában voltam, ami még azt a kevés energiámat is leszívta, de teljesen fel voltam villanyozódva, hiszen péntek volt, ami azt jelentette, hogy végre találkozom Tomival. Az egész hétvégét nálam töltöttük, de mondanom sem kell nem sakkozással. A buszra menet beugrottam az útba eső drogériába, mert színes óvszert szerettem volna venni. Az akció sikerrel végződött, így nagy örömmel szálltam fel a hazafelé tartó buszra.
Otthon amint egyedül lettem ki is bontottam a dobozt, mert kíváncsi voltam milyen színűek. Volt benne: citromsárga, ami kiderült, hogy banános ízesítésű volt, aztán volt benne narancssárga, ami ugye narancs ízű volt és a 3. piros színű, azaz epres volt. Már alig vártam, hogy megkóstoljam. A délután folyamán megmostam a hajamat és ameddig az a törölközőbe csavarva várta, hogy megszárítsam szépen kiigazítottam az enyhén borostás puncimat. Olyan másfél óra alatt el is készültem mindennel és már mehettem is vissza busszal a városba Tomi elé. Nagyjából fél órát kellett várnom, mire az ő busza is beért. Addig az elénk táruló estéről fantáziáltam, már kezdtem nagyon beindulni, mikor végre megérkezett.
Csókkal és hosszú öleléssel köszöntöttük egymást, majd negyed óra elteltével felszálltunk a hozzám tartó buszra.
Miután hazaértünk, lepakoltunk a cuccainkat, átöltöztünk kényelmesebb ruhába lefeküdtünk és pihenéskeppen megnéztünk valami jó kis vígjátékot. A filmnek olyan fél7 körül vége lett aztán megvacsoráztunk. 7 órakor vacsi után szerettem volna megnézni a TV-ben egy műsort, ezzel is húzva Tomit. Az adás közepe körül már nem nagyon bírta, felém fordult megcsókolt majd lassan áttért a nyakamra. Itt gondoltam azt, hogy megállítom, amíg tudom, különben saját magammal sem bírtam volna.
– Tomi nem! – szóltam suttogva – Megmondtam majd este.
– Vandus kérlek – hangja lágy és cirógató volt – Tudom, hogy te is szeretnéd.
– Szeretném, nagyon is, de majd csak este – szólt a könyörtelen válaszom.
Ez után a próbálkozása után békén hagyott. Vagy legalábbis nem voltak ilyen nyílt támadásai. Miután vége lett az adásnak, amit néztem elmentünk együtt zuhanyozni. A fürdőbe lépve kacéran elmosolyodtam és lassan odaléptem hozzá, lágy csókot lehetve ajkaira. Lassan levettem róla a pólóját, majd a nadrágját. Itt megálltam, belenéztem azokba a csodálatos zöld szemeibe. Most ő következett. Érzékien kigondolta a felsőmet, majd egy laza mozdulattal leszedte rólam. A nadrágomtól pillanatok alatt megszabadított, de ő nem állt meg itt. Egy gyors mozdulattal levette rólam a melltartómat és a bugyimat. ezért cserébe én is megszabadítottam az alsónadrágjától.
Miután beállítottam a vízsugarat kellemes melegre, mind a ketten beálltunk alája és összevizeztük magunkat. Először én nyomtam a tenyerembe egy kis tusfürdőt és kentem be vele a hasát, kezeit. Szépen lassan masszíroztam bele testébe a habot. Majd haladtam a hátán keresztül a lábai felé. Mikor elég habosnak tulajdonítottam a vizet felé irányítva alaposan lemostam. Ez után következett Tomi. Ő is fentről lefelé haladt, először a kezeimet kente be tusfürdővel majd a nyakamon át kezei a mellemre, tértek át.
Sokáig masszírozta őket a kellemesen meleg habbal, majd mikor már látta rajtam a belső küzdelem jelét, hogy ne támadjam le ott helyben áttért a hasamra, és a hátamra. Lassú mozdulatokkal haladt végig a lábamon és mosta le rólam a habot. Miután gyorsan megtörölköztünk és egy nagyon minimálisnak mondható ruhadarabot magunkra vettünk, bementünk a szobámba. Ahogy betettem mögöttünk az ajtót, Tomi abban a pillanatban letámadta ajkaimat. Forró csókunk alatt lassan odavezettem a fotelhoz majd leültettem rá.
Gyors mozdulattal megszabadítottam a pólótól, amit magára vett, és letérdeltem elé. Először megcsókoltam az ajkait, majd szopogattam a fülcimpáját és apró csókokkal beborítva testét haladtam egyre lejjebb és lejjebb. Közbe vissza visszatérve ajkaihoz és füleihez. Érzékien lassú mozdulatokkal húztam le róla alsónadrágját, és elém tárult meredező férfiassága. Apró puszikkal borítottam be, majd lassan a számba vettem. Lágyan szívogattam, nyalogattam a nyelvemmel, apró kis köröket rajzolva így a makkra. Lágyan szívogattam, hol gyors ütembe, hol lassabban. Közben a kezemmel is rásegítettem lágy mozdulatokkal. Egy idő után lehajolt hozzám, megcsókolt, majd a fülembe suttogott.
– Kicsim, most te jössz.
Hangjától teljesen libabőrös lettem. Felállított majd karomnál fogva az ágyra fektetett. Lassan lehúzta rólam, a nedveimtől már teljesen elázott falatnyi kis bugyimat. Rám szólt, hogy csukjam be a szemem és élvezzem. Hanyatt feküdtem széttárt lábakkal és vártam. Hangtalanul közeledett felém, arra észleltem, hogy apró puszit adott a szám szélére. Körbepuszilgatott majd egy forró csókot váltottunk. Apró csókokkal haladt végig nyakamon, majd kezdte heves nyelvcsapásokkal ostromolni égnek álló mellbimbóimat. Egyre hevesebben szívogatta, cirógatta nyelvével, amit halk nyögésekkel jutalmaztam. Melleim kényeztetése után hasamra adott puha csókokat majd, haladt egyre lejjebb. Apró puszit lehet csiklómra, heves nyelvcsapásokkal izgatta tovább.
Mindeközben egyik ujját belém lassan hüvelyembe dugta, és gyors mozgatása közben továbbra is lassú nyelvcsapások közepette évezés közelébe kerültem, hirtelen mindent abbahagyott, és az asztalhoz lépett. Hamar felhúzta az óvszert, majd felém hajolt és lágy csókot lehet ajkaimra, és hirtelen mozdulattal hatolt belém. Lábaimat felhúztam és térdemnél tartottam őket, Tomi pedig gyors mozdulatokkal mozgott bennem. Nem kellett sok és hatalmasat élveztem, pár pillanattal később Tomi is követett. Pihegve néztünk egymásra. A tökéletes éjszakát egy forró csókkal zártuk le.

Vélemény, hozzászólás?