30 diákot rontott meg a tanár úr

Egyre több fiúból bukott ki, hogy őket is szexre kényszerítette az a csepeli tanár, aki a gyanú szerint az egyik bentlakásos iskola szertáraiban erőszakolta meg a tanulókat. A rendőrség a napokban zárta le a nyomozást, az ügyészség pedig hamarosan vádat emelhet a volt testnevelő ellen.

tanar-megrontja-a-diakot

Bár az első hírek arról szóltak, hogy B. Tamás négy 8-12 év közti fiúval fajtalankodott, a híroldal információi szerint a nyomozás kiderítette, hogy több mint 30 diákot rontott meg. A nyomozó hatóság több rendbeli szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt javasolt vádemelést a gyanúsítottal szemben. A sorozatos molesztálások úgy derültek ki, hogy két gyerek megelégelte B. Tamás érzelmi zsarolását, és feldobták a tanárt. A fiúk a nevelő sportkörébe jártak bokszolni, de pingpongra váltottak volna. B. Tamás ezután szüntelenül fenyegette a gyerekeket. Az iskola vezetése a szülőket egy rendkívüli szülői értekezleten avatta be a történtekbe. Igaz, ezután azonnal szakemberek segítségével próbálták feldolgozni a traumát.
A gyerekek és nevelők pszichológiai terápiája másfél évig tartott, és le is zárult. Ma már csak három érintett tanulóval foglalkozik rendszeres pszichológus. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen traumát sohasem lehet maradéktalanul feldolgozni, de az iskolában érezhetően jobb a légkör, és helyreállt a bizalom. Ezt abból is érezzük, hogy szeptemberben nőtt a Burattino Hátrányos Helyzetűeket eSegítő Iskolaalapítvány létszáma. A csepeli pedofilbotrányt csak tetézte, hogy kiderült, a tanárnak még megfelelő iskolai végzettsége sem volt. Bár ezt az iskola igazgatónője tudta, mégis felvette a férfit.