A botrány

– Jól van! Mára ennyi volt. – vetett véget az órának a tanár. Zsibongva vonultak be az öltözőkbe, a lányok erre, a fiúk arra. Natinak a testnevelés órák sosem okoztak komolyabb fáradalmakat: a többéves táncolás épp eléggé megedzette a testét ahhoz, hogy ez a néhány kör futás, és az a pár perc torna ne fullassza ki. Ennek ellenére ilyenkor minden alkalommal lezuhanyozott, pedig a tizenkét lánynak mindössze negyedóra jutott a három zuhanyzóra. Persze voltak, akik mindezt kihagyták, de o sosem vetemedett volna ilyesmire. Ápolatlannak tartotta ezeket a lányokat. Miután letusolt, gyorsan öltözni kezdett, és elégedetten vette észre, hogy osztáytársnői még két évnyi testnevelés óra után is megbámulják öltözködés közben. Nem volt ugyan hiú, de tudta hogy az egyik ‘legjobb csajnak’ számít az iskolában a fiúk között és örökös beszédtémák tárgya.
Azt mondják róla, hogy tökéletes alakja van és valóban, a sok edzés telt kebleket, feszes feneket, lapos hasat és formás lábakat kínált cserébe a fáradságos munkáért. Mindehhez rövid, barna hajkorona és kék, mandulavágású szem párosult, egy igen csinos arccal. De nála is az a törvény érvényesült, miszerint a szép lányokhoz nem mernek odamenni a fiúk, akik meg odamerészkednek, azok nagyképű és nyálas alakok. Épp ezért volt most is egyedül. Ahogy ezen morfondírozott, be is csöngettek. Felhúzta a zipzárt a felsőjén és rohant, hogy nehogy a tanár előbb érjen a terembe. A ‘vén csataló’ Bükkös tanár úr (ahogy a fizikatanárnőjüket nevezték) legalább annyira volt szadista a számonkérésnél, mint amekkora lófeje volt. Ehhez párosult nyolcvanöt éve, amit nő létére jókora arcszőrzet bizonyított. Ez nem kevés mulatságot okozott nekik, de a tanerőnek mindig meg voltak az eszközei, hogy letörje a jókedvüket. Így hát szedte is a lábát a lépcsőn lefelé, de a terembe érve a padtársnője, Orsi már várta is az örömhírrel: – Képzeld, a lópofájú eltaknyolt a jégen és nem tudott bejönni. És a lényeget még nem is mondtam. Úgy néz ki, hogy senki nem tudja helyettesíteni. – Na akkor legalább meg tudjuk írni a magyar leckénket. – mosolygott Nati és bezöttyent a padba.
Komótosan kinyitotta a táskáját és elkezdte elővenni a tanszereit, de észrevette hogy valami hibádzik. – Fent hagytam a tusfürdőm. – mondta Orsinak, aki megvonta a vállát. – Akkor menj fel érte, úgysem jön be már senki. Több sem kellett: már futott is felfelé a lépcsőn, de a lépcsőfordulóban beleütközött két negyedikes srácba. – Sziiia! -köszöntek a fiúk, és leplezetlen pillantásokkal néztek végig az alakján. – Sziasztok! – köszönt vissza Nati és kicsit elakadt a hangja, mert felismerte az egyikben Danit, aki a suli egyik szívtiprójának számított és mi tagadás; valóban jóképű volt. Anélkül hogy visszafordult volna, gyors tempóban bevágódott az öltözőbe és hamar meg is találta az itt felejtett tusfürdőt. Már fordult is ki a zuhanyzóból, amikor meglátta, hogy Daniék az öltöző ajtajában állnak és Őt figyelik. – Csak nem itt hagytál valamit? – kérdezte Dani. – Már meg is van! – válaszolta Nati és lépett volna ki az ajtón, ha a fiúk el nem állják még jobban az ajtót. – Ne siess úgy, biztos van egy-két perced arra hogy beszélgessünk! – mondták. – Nem lehet, Bükkössel van órám. Tudjátok milyen! – füllentette és elhessegette magától a gondolatot, hogy esetleg Dani szeretne tőle valamit. Nemrég tudta meg hogy az idősebb nőket szereti, a legutóbb is egy 30 éves nővel volt együtt, akkor meg mit akarna egy másodikos csitritől. – Ugyan már, hisz eltörte a lábát és nincs aki helyettesítse, mert az influenza a tanárokat is tizedeli. – mosolygott Dani. – Vagy talán félsz? – Dehogy, mitől félnék? – Nem is tudom. Egy magadfajta kis vadászbombázó biztos sok ajánlatot kap ahhoz, hogy ne érezze magát biztonságban. -szólalt meg a másik srác. -Áh, nem vagyok nagy szám. – pirult el Nati és megborzongott a gondolattól hogy esetleg mégis lehetne esélye Daninál. – Hogy mondhat ilyet az iskola legszebb hölgyeménye? – kérdezte Dani és társával együtt elindultak felé.
Nati fejében megfordult, hogy esetleg vissza kéne már menni az osztályba, biztos keresik már, de valami nem engedte. Furcsa borzongást és kíváncsiságot érzett. Megfordult a fejében hogy talán valamit akarhatnak Daniék, de a vére, ami mindig is az extremitásokhoz húzta, maradásra bírta. Nem tudta milyen is lehet két fiúval, pláne egy olyan helyen, ahol bármikor rájuk nyithatnak. Nem mintha tapasztalatlan lett volna az extrém helyeket illetően: korábbi barátaival sem a park, sem a lift, de még a disco vécéje sem maradt ‘felavatatlan’, de az iskola az más, ráadásul két partnerrel még sosem csinálta. Úgy döntött, hogy az eszére hallgat. – Bocs fiúk, de majd legközelebb! – mondta és határozott léptekkel az ajtó felé vette az irányt. Dani, hogy megállítsa, maga elé tartotta a kezét és a következő pillanatban úgy ütköztek össze hogy tenyere rásimult Nati melleire. A lány megállt és a nagy pimaszságtól egy hang sem jött ki a torkán, úgy bámult le a fiú kezére, ami még mindig a mellét markolta, sőt mintha egy kicsit meg is szorította volna. Észre sem vette, hogy eközben a másik srác a háta mögé óvakodik. – Vedd le a kezedet rólam és hagyj békén! – mondta végül ellentmondást nem tűrő hangon.
Dani erre nemhogy engedelmeskedett volna, hanem egy kaján vigyor kíséretében a mutató és a hüvelykujja közé fogta Nati mellbimbóját, amit ekkor már a ruhán keresztül is észre lehetett venni. És mintha még ez sem lenne elég, társa keze előrelendült és végigsimított a lány fenekén. Nati kétségbeesetten hátranézett hogy ‘rendreutasítsa’ a tolakodó frátert, de megdöbbenve érezte meg Dani száját a nyakán, ahogy az mohón elkezdi csókolgatni. Ez a szituáció teljesen összezavarta. Egyszerre érezte magában az egyre növekvő vágyat, és a dühöt, hogy elküldje ezt a két alakot valami melegebb éghajlatra pár pofon kíséretében. Megfordult a fejében hogy segítségért kiált, de hamar elvetette az ötletet, elvégre tiszta ciki lenne azután a suli előtt. Míg a háta mögött lévő srác az egyik kezével befogta a száját és a másikkal továbbra is a fenekét simogatta, Dani lehúzta a zippzárját a felsőjén, majd mindkét kezével benyúlt a melltartójába. Nati most már, hogy komolyra fordultak a dolgok, sikítani szeretett volna, de a kéz a száján nem engedte. Kezei, lábai teljesen lebénultak, teste megfeszült az ébredező izgalom hatására. Időközben Dani teljesen kiszabadította melleit a melltartó öleléséből és két kezében tartva azokat, felváltva hol az egyiket, hol a másikat vette kezelésbe: finoman körözött nyelvével a mellbimbó körül, néha-néha teljes nyelvvel rányalva a bimbóra.
A hátul szorgoskodó srác pedig jobbnak látta ha inkább a szájával tapasztja be a lány száját, mert két kézzel akarta a zsákmányt. Nati először természetszerűleg tiltakozott a csók ellen, de Dani ténykedése a melleinél kénytelen-kelletlen kiváltott egy-egy halk sóhajt belőle, minek hatására ajkai szétnyíltak és befogadták a másik fiú nyelvét, aki ezen felbuzdulva immár mindkét kezét használva előrenyúlt, elkezdte kigombolni és lehajtani a lány nadrágját. Mire a végére ért, egyik kezét becsúsztatta a szűk résen, és akkurátusan masszírozni kezdte az jócskán megduzzadt csiklót. Nati érezte testének reagálását és be kellett vallania magának, hogy teljesen beindult. Fokozatosan csökkent az ellenállása, ami amúgy is már csak a gondolataira korlátozódott. Ezt megérezhette a két fiú is, mert egyre mohóbban nyalták, csókolgatták és simogatták. A hátul levő fiú leguggolt és egészen combig lehúzta róla a nadrágot. Csókolgatni és nyalni kezdte a kemény feneket, kezével a lány lábai között előrenyúlva félrehúzta a tangát és két ujját mélyen beledugta a lány hüvelyébe. Nati felsikantott, de ez már csak a kéj hangja volt. Most már Dani is meg akarta ízlelni a lány édes csókját és mélyen belefúrta nyelvét az ajkai közé, kezeivel tovább izgatva a gömbölyű melleket és a keményen ágaskodó bimbókat.
Körülbelül két perc telhetett el így, amikor a két fiú kézen fogta Natit és az egyik padhoz vezette, akit már semmi nem érdekelt, csak hogy vágyai beteljesüljenek. Most Dani került a háta mögé. Levette róla a nadrágot és a tangát, és előre döntötte a lányt, míg a haverja ráült a padra és kigombolta a sliccét. Nati tudta mit tegyen: kezét az előtte meredező fallosz tövére tette és tövig bekapta azt. A következő pillanatban Dani tövig belemerítette szerszámát a nedves punciba. Nati száját ismét halk sikkanás hagyta el, de aztán tovább folytatta a másik fiú farkával. Néhány perc múlva már nem is számolta, hogy hányszor is élvezhetett el, arra meg pláne nem gondolt már, hogy esetleg ellen kéne állni, vagy, hogy rájuk nyithatnak. Lelkesen vette szájába Dani férfiasságát mikor helycsere következett, csak éppen az ‘új támadó’ elölről vette kezelésbe. Most figyelte csak meg, hogy ez a srác is jóképű, sőt mintha figyelmesebben is csinálná, amit csinál. Persze csak másodpercekre vehette szemügyre a fiút, akinek még a nevét sem ismerte, mert Dani volt a soron, hogy férfiasságát kényeztesse. Kicsit zavarta, hogy Dani beleélvezett. Bár szedett bogyót a kellemetlen meglepetések ellen, nem tudhatta hogy korábban milyen nőkkel lehetett.
A másik fiú mintha megérezte volna ezt, miután többször is eljuttatta Őt a csúcsra, kiszállt a végállomás előtt, gyorsan helyet cserélve a társával, a szájába élvezett. De Daninak ez még nem volt elég: ismét háttal fordította a lányt, és szélesebb terpeszbe állította. Nati összeszorított fogakkal felszisszent, ahogy Dani az ánuszába hatolt. Ekkor a másik srác felállt, mélyen a szemébe nézett és megsimította az arcát. Natit melegség töltötte el az érintéstől. A szempár némán mosolygott rá, majd a tulajdonosa finoman megcsókolta. A csók varázsa percekig tartott, Nati észre sem vette, hogy Dani időközben végzett és már csatolja is be az övét. A tekintet, ami a szemébe fúrta magát, teljesen elvette a figyelmét a külvilágról. Egy hangos sikolyra kapta csak fel a fejét: – Jesszus úristen!! A hang gazdája egy öreg nő volt, meglehetősen hosszúkás fejjel és majdnem, hogy harcsabajusszal. De ennél többet már nem is tudott szólni, mert hangos puffanással elterült a padlón. Eszeveszetten magukra kapkodták a ruháikat és átlépve a földön fekvő nőt, hol nevetve, hol szitkozódva száguldottak le a lépcsőn, ki-ki a maga termébe. Natit döbbent csend fogadta az osztályban…
A következő héten mindkét fiút kicsapták az iskolából, Nati megúszta egy igazgatói intővel, de mivel az otthoniak előtt sem maradhatott titokban a dolog, a legnagyobb büntetés otthon várta. Visszatértek a ‘középkori’ módszerek: hegyibeszédek, szobafogság, többórás takarítás és tanulás. Természetesen az egész iskola előtt kitudódott az ügy és Natinak muszáj volt átiratkoznia egy másikba. Nem tudott volna még két évet egy olyan helyre járni, ahol mindenütt összesúgnak és összeröhögnek a háta mögött. Egyedül Orsi volt, aki kitartott mellette, sőt úgy nézett fel rá, mint egy bálványra. Az Ő segítségével tudta meg hogy Dani mindenfelé azt híreszteli róla, hogy kurva, és, hogy Péterrel (mert a másik srác nevét is megtudta) valami miatt végeszakadt a barátságuknak. Egyik pénteken éppen azon kevés perceit töltötte otthon, amikor már mindent elvégzett, amikor megcsörrent a telefon. – Szia, Péter vagyok. Gondolom még emlékszel rám. – hangzott a vonal másik végéről. – Szia, hát hogyne! – Az Orsi adta meg a számodat, ugye nem baj? – Nem, de miért hívtál? – Hülye kérdés, de szeretnék veled találkozni, megengeded? – Holnap nyolckor? – kérdezte Nati és még maga is meglepődött, hogy ilyen gyorsan rávágta. – Tökéletes. – válaszolta Péter meglepetten.
Megállapodtak a helyben is és Nati ugyanazzal a jóleső, bizsergő érzéssel tette le a telefont, amit akkor érzett az öltözőben, amikor Péterrel egymás szemébe néztek.

Vélemény, hozzászólás?