Köztudott, hogy a pornó vitte diadalra a VHS-kazettát, a netes fizetést, a streaming videót, a webkamerás csetet, a blurayt és a 3G-t. És hogy a pornó viszi majd diadalra a mobilvideót és a 3D-t is. Köztudottnak köztudott, de igaz-e?
Létezik a techvilágban egy úgynevezett dirty little secret, mocskos kis titok, amely olyannyira nem titok, hogy szinte mindenki tud róla, és rendszeresen világgá is kürtöli: nevezetesen hogy a technológiai forradalmat a pornó vezérli. Hogy a pornóiparnak köszönhetjük a VHS elterjedését, a netes fizetést, a streaming videót, a webkamerás csetet, a szélessávot, a mobil 3G-t, a blurayt, sőt pornó nélkül talán internet sem lenne, a világ megragadt volna a telefaxnál, már ha a telefaxot nem a pornóiparnak köszönhetjük, de lehet, hogy még azt is. Az állítás olyan megdöbbentő, olyan szenzációs, hogy nem lehet elégszer megismételni. Meg is ismétli rendszeresen mindenki, az angol Guardiantől a bloggereken át a PC World-ig, sőt az egyetemi szakdolgozatok szerzőiig. Legutóbb a CNN lebbentette fel a fátylat a mocskos, de vicces jelenségről, és az a tétel, hogy a pornóipar a technikai fejlődés motorja, mi több, zászlóvivője, forradalmi vezére, nyílt titokból lassan axiómává válik. Kár, hogy nem igaz.

Betamax, a XX. század Waterlooja
A teória, miszerint a pornóipar hajtja előre a technikát, és ezáltal természetesen a világot, először a 70-es és 80-as évek emlékezetes formátumháborújában merült fel, amely a Sony-féle Betamax és a JVC által kifejlesztett VHS között dúlt, és a Betamax vereségével végződött a nyolcvanas évek végén. A mostanra sokak által tényként kezelt állítás szerint a csatát az döntötte el, hogy a pornóipar a VHS mellé állt – legalábbis így emlékeznek vissza a pornóipar képviselői, és nyomukban a szakértők. „A pornóipar egyből beleugrott a dolog közepébe, és VHS-re, illetve Betamaxra is írtunk ki filmeket. Jobban toltuk előre a technikát, mint bárki más. A pornóipar mindig élen járt az új technikák terjesztésében” – mondta Steve Hirsch, a Vivid Entertainment alapítója egy interjúban.
És hogy miben áll ez a vezető szerep? Hirsch szerint kezdetben a VHS kazetták 50, a Betamaxok 55 dollárba kerültek, és azzal, hogy ők egyszerű anyagi megfontolásból a JVC formátumát támogatták, „hozzátettek valamit” a VHS győzelméhez. Kérdés, mennyit: hogyan végezhetett ki vajon a most is csak 50 főt foglalkoztató, évi 5,2 millió dolláros bevételű, tehát amerikai mércével kisvállalkozásnak számító Vivid Entertainment egy olyan formátumot, amely mögött az akkor 2,2 milliárd jenes éves bevételű Sony állt, és éppen azzal foglalatoskodott, hogy bekebelezze a CBS-t és a Columbiát? Igaz, hogy a pornóipart már akkoriban sem egyedül a Vivid képviselte, bár máig iparági vezetőként emlegetik a stúdiót. De van-e a pornóiparnak akkora kumulatív gazdasági ereje, hogy meg tudja változtatni kulcsfontosságú technikai újítások sorsát?

Mennyi? 100. Mi 100? Mi mennyi?
A piactól és a definíciótól függően a pornóipar éves bevételeit 1 és 100 milliárd dollár közé szokás tenni. Ez nem vicc; a dolgok jelenlegi állása szerint pontosabban meg lehet becsülni, hány tarajos gőte veszi át ebben a pillanatban társától a szaporodást célzó spermacsomagot ebben a pillanatban a Földön, mint hogy mennyi bevétel származik szexképekből, -videókból, csetekből, tévécsatornákból, illetve a csatolt dildó- és guminőeladásokból. Az okok? Az iparág nem teljesen legitim, ezért titkolózik, gyakran kényszerül alternatív, nem könnyen mérhető csatornákra, és imád lódítani.
A PC Magazine például 2006-ban 12 milliárd dollárra tette a pornóközeli tartalomból (videóeladás, -bérlés és kábeltévé) származó bevételeket csak az Egyesült Államokban. A Macworld ugyanabban az évben világszinten 57 milliárd dollárt emlegetett, a Cnet pedig csak a mobilpornóból származó bevételeket becsülte 1,4 milliárd dollárra azzal, hogy az összeg 2011-re 3,3 milliárdra ugrik majd.
A legmerészebb becslés a gyermekek online biztonsága felett őrködő keresztény elkötelezettségű szervezettől, a Safe Familiestől származik, amely az Internet Filter Review című kiadványra hivatkozva már 2003-ban azt állította, hogy az USA-ban 13,3, világszerte 97,7 milliárd dollár bevétel származik a pornóból. A New Zealand Herald szerint idén 100 milliárd dolláros bevételt hoz a pornó a világon, ami „összevethető Új-Zéland nemzeti össztermékével”. A forrást nem tünteti fel a lap.
Százmilliárd dollár évente, az már valami. De akkor most 1 vagy 100? Az adatok túlnyomó részt becsléseken alapulnak, és ezek a becslések jórészt a pornóipar képviselőitől származnak, akik ellenőrizhető statisztikák híján nagyjából azt mondanak, amit akarnak. „A pornó olyan ipar, ahol minden méretet eltúloznak” – nyilatkozta 2001-ben David Klatell, a Columbia Egyetem újságírás tanszékének dékánja az ágazat méretét firtató Forbesnak.
A pornóipar éves bevételét a New York Times Magazine egyik cikke tíz éve 10-14 milliárd dollárra tette, a Forbes szerint egy nem létező Forrester-jelentésre hivatkozva. Egy létező, néhány évvel korább elemzés szerint azonban az USA-ban mindössze 500 millió és 1,8 milliárd dollár közötti bevétel származott pornóvideókból, további 1-1- milliárd a netes pornóból és a magazinokból, és 128 millió a fizetős tévécsatornákból. A teljes összeg a megbízható források szerint akkor 2,6 és 3,9 milliárd dollár közé volt tehető, tehát a 14 milliárd akár ötszörös tévedést is jelenthetett, természetesen a pornó javára. Az internetes ingyenpornó elterjedésével az összeg feltehetően csökkenőben van, de még a csúcson sem lehetett olyan magas, hogy a valóban sokmilliárd dolláros piacokat célzó újításokat fontolgató cégek igazán komolyan vegyék.

Kétszemélyes sport
Hogy a pornó nem feltétlenül vezérli a technikai fejlődést, sőt sokszor inkább csak a nyomában kullog, és próbálja felszedegetni a nagyoktól lehullott morzsákat, nagyszerűen szemlélteti a Wired magazin 2005-ös mikrotörténete Danny Tingről és Anh Tranról, akik a Netflix online videokölcsönző sikerét próbálták lemásolni, csak pornóban, WantedList néven. A két Arthur Andersen-es tanácsadóból lett pornográfus 2001-ben azt gondolta, hogy a Netflix-féle dvd-küldő szolgáltatást lemásolva három éven belül 400 000 előfizetőt szerez, kihasználva azt a rést, amit a pornót elutasító mainstream hálózatok hagytak a piacon. Ehhez képest még most, 2010-ben is csak 25 000 előfizetőjük van, és bár több szakmai díjat is nyertek, időközben Ting és Anh rájött, hogy a pornó speciális terület, amelyre nem feltétlenül vonatkoznak a hagyományos szabályok.
A legfőbb baj az volt, hogy túl sok előfizetőt veszítettek, mert kiderült, hogy a pornófogyasztók kétszer olyan gyorsan lemorzsolódnak, mint a Netflix ügyfelei, és pótlásuk óriási marketingköltségeket emészt fel. Nem számoltak továbbá a bűntudat-faktorral, és azzal, hogy a pornó iránti igény ciklikus, időről időre felbukkan, majd elvész a potenciális ügyfelekben – például azért, mert partnert szereznek maguknak, és „a szex kétszemélyes sporttá válik”.
Az ambiciózus WantedList négy év alatt egyetlen fillér profitot sem termelt, annak ellenére, hogy számos szakmai díjat nyert és több konkurensét felvásárolva monopolhelyzetre tört a piacon. Mostani anyagi helyzete tisztázatlan, előfizetőinek száma az elmúlt öt évben nem változott.
Az alapítók korabeli nyilatkozatából jól látszik, hogy számoltak ugyan az üzletet fenyegető veszélyekkel, de rosszul azonosították őket: Tran 2005-ben azt gondolta, hogy öt éven belül, vagyis 2010-re az on-demand videózás megöli a dvd-kölcsönzést. Rosszul gondolta: a pornópiac legjövedelmezőbb üzletágát, a dvd-kölcsönzést az ingyenes pornószájtok ölték meg.

Grab your Dick and Double Click
Elismerésre méltó tény, hogy a pornó a kilencvenes évek elején szélsebesen felköltözött az internetre, mindenképpen gyorsabban, mint a vidéki húskombinátok vagy akár a nyomtatott sajtó prominens képviselői. Az internet ugyanis már akkor nagyszerű lehetőséget nyújtott arra, hogy a tömegmédiában tiltott vagy éppen csak megtűrt pornó lehántsa magáról a celofántasakokat, kidugja fejét a dohos, vasajtók mögé zárt alagsori videotékákból, és fényes új felületeket gyártson magának a neten, ahová a legszemérmesebb papnövendékek is büntetlenül ellátogathatnak.
De az addigi főszereplők bevételeire az internet ugyanolyan rossz hatással volt, mint a hollywoodi stúdiók vagy a zenekiadók üzleti kilátásaira: a Los Angeles Times tavaly azt írta, hogy az internet, ezzel együtt az ingyenes pornószájtok elterjedése magának a pornóiparnak kifejezetten rosszat tett. És bár globális adatokat a cikk nem idéz, a már említett Vivid Entertainment, az ágazat egyik zászlóshajója, egy év alatt 20%-os bevételcsökkenésre panaszkodott, míg egy sminkes azt sérelmezte, hogy a Las Vegas-i Adult Entertainment Expón 2008-ban még 8000 dollárt keresett, egy évvel később már csak 1200-at.

HD DVD, a XXI. század Waterlooja
Már az a feltevés sem teljesen megalapozott, hogy a VHS-Betamax-csatát a pornóipar döntötte volna el – a jóval életszerűbb beszámolók szerint a VHS győzelmének fő oka a JVC által vezetett konglomerátum ügyes marketingje, a Sony által véletlenül kiszivárogtatott technikai adatok, illetve a kazetták hossza volt: a Betamax csak egy órát tudott, a VHS hármat. A legenda azonban nemcsak hogy makacsul tovább élt, hanem két évtizeddel később újra is teremtődött abban a csatában, amelyet a Sony által kifejlesztett bluray és a Toshiba-féle HD DVD között zajlott, és ezúttal – mintegy történelmi igazságtételként – a Sony javára dőlt el. Na és ki döntötte el? Hát persze, hogy a pornóipar.
A pornósok dönthetik el a bluray-HD csatát” – írta négy éve a Macworld. A szakértők szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a pornósok a Toshiba-féle formátumra szavaznak, és a VHS-sztori analógiájára a győztest is megnevezték:
„A felnőttfilm-ipar a HD-DVD-t támogatja” (Ars Technica); „A pornóipar azt mondja: HD DVD” (TG Daily). „A HD DVD-t könnyebb előállítani, olcsóbb előállítani, és több is van belőle az otthonokban, mint a blurayből, mondta a Bangbros stúdió egyik szóvivője a 2007-es Adult Entertainment Expón. „A pornóiparban ebben a pillanatban senki nem sokszorosít blurayre. A folyamat nyilvánvalóan rendkívül nehézkes. A renderelés két hétig tart és a költségek nagyon magasak” – mondta Jay Grdina, a Jenna Club elnöke, Jenna Jameson akkori férje, és bátran kiállt a HD DVD mellett.

És hogy melyik formátum nyert? A bluray.
A csatát természetesen nem a pornóipar döntötte el – a Toshiba 2008-ban annak hatására dobta be a törülközőt, hogy a Warner Bros., a Netflix, a Best Buy és a Wal-Mart sorban bejelentette, hogy a blurayt támogatja. A pornóipar véleményét nem hogy nem kérték ki, de a Sony egyenesen elzárkózott az elől, hogy szent szabványát akár csak hírbe is lehessen hozni a pornós mocsokkal, ami rosszat tett volna a közvéleményben kialakított céges imidzsnek.

Rocco és a hátas
A techvilágot irányító pornóipar szelleme tovább él, bármilyen új vívmányról legyen szó. Most éppen a mobil videó és a 3D van soron: a CNN eredeti észrevétele szerint „A techvilágban a pornó csendben mutatja az utat”, mármint azzal, hogy valamelyik cég kitalálta, hogyan streameljen szexvideókat az Apple nemrég bejelentett iPadjére. A Sydney Morning Herald szerint pedig a világot nem más hajszolja a 3D-s televíziózás felé, mint a. Igen, kitalálták.
Arra valóban minden esély megvan, hogy Rocco Siffredi új 3D-s filmben tűnik fel, kék a bőre, lapos az orra, és hosszú, vaskos, dagadó „lófarkát” összeérinti egy hatlábú hátasjószág vágytól remegő, iszamos „lófarkával”. De az ilyesmi nem innováció, és főleg nem forradalom, legfeljebb a pornótól rég megszokott parafrázis. Az a tényként hangoztatott állítás azonban, miszerint a pornó vezetné a techforradalmat, egészen egyszerűen nem igaz.
Nem volt igaz a két leggyakrabban emlegetett példa, a VHS és a bluray esetében, és kicsi rá az esély, hogy igaz lenne bármely más újításra. Ehhez ugyanis a pornó túl sok elutasításba ütközik, főleg az USA-ban, ahonnan a technológiai innováció java része származik. Ilyen szorult helyzetben érthető, hogy a pornó sok más iparágtól eltérően rendkívül mozgékony, rugalmas; gyorsan és szívesen adoptálja az új technikákat. De a technikai forradalmat pontosan annyira hajtja előre, mint egy őszinte vidéki húskombinát.