A szex jó az agynak

A szex úgy tűnik, hogy segít az agy növekedésében, ezt mutatja egy új, patkányokon végzett kísérlet. A Princeton tudósai azt is kiderítették, hogy a szexuálisan aktív rágcsálók mindemellett kevésbé voltak nyugtalanok, mint szűzen maradt társaik. Korábbi tanulmányokból már rávilágítottak, hogy a stresszes, kellemetlen események gátolhatják az agysejtek növekedését. A kutatók most – azért, hogy lássák, a kellemes, ámde stresszes élmények vajon az ellenkező hatást váltják-e ki –, a szex hatásait vizsgálták patkányokon.
A tudósok felnőtt hím patkányok mellé szexuálisan fogékony nőstény egyedeket eresztettek naponta egyszer két héten át, illetve egy másik csoport esetében a két hét folyamán mindössze egyszer. Ezidő alatt mérték a vér stresszhormon, így a glükokortikoid szintjét is, melyről a kutatók úgy vélik, hogy ennek mennyisége állhat a kellemetlen tapasztalatok agyra gyakorolt káros hatásai mögött.
Mikor összehasonlították a szűzen maradt hímeket, a többi két, szexuálisan aktív csoporttal, kiderült, hogy az utóbbiak esetében volt agysejtképződés, vagy megnövekedett az agysejtek közötti kapcsolatok száma a hippokampuszban – az agy azon részében, melynek szerepe van az emlékezet működésében, így ennek sejtjei különösen érzékenyek a kellemetlen élményekre. Azon patkányoknál, amelyek a legtöbb szexuális aktuson estek át, mindkét eset tapasztalható volt, azaz nem csak az agysejtjeik száma, hanem a közöttük lévő kapcsolat is több lett.
Mindazonáltal, azoknál a rágcsálóknál, akik a két hét alatt mindössze egyszer láttak nőstényt, emelkedett a stresszhormon szintje, míg azok nem mutattak semmilyen változást, akik minden nap hozzáférhettek ellenkező nemű társukhoz. A szexuálisan gyakorlott patkányok ráadásul kevésbé voltak nyugtalanok, mint érintetlen hímtársaik, mikor szokatlan környezetben gyorsan fogyasztották el táplálékukat.
A megfigyelések azt mutatják, míg a stresszhormonok károsak lehetnek az agyra, ezek a hatások felülírhatók, amennyiben az élmény, amely kiváltotta, kellemes volt.

Vélemény, hozzászólás?