Altatás közben erőszakolta pácienseit az elismert orvos!

altatasban-szexA mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó doktort 53 korábbi páciense vádolja. Egy Sao Paolo-i orvost, aki a mesterséges megtermékenyítés terén elismert szaktekintélynek számít, súlyos bűncselekmény miatt állíthatnak bíróság elé. A hírességek által is látogatott férfi a vádak szerint tucatnyi nőt erőszakolt meg a klinikáján, miközben azok teljes altatásban voltak.
A 66 éves orvost hétfőn tartóztatták le, az ügyészség a globo.com oldal értesülései szerint nemi erőszak gyanúja miatt nyomoz. Összesen 53 korábbi páciense vádolja azzal az orvost, hogy megerőszakolta őt az altatás vagy az abból való ébredési időszak alatt. Azt állítják, hogy a férfi fizikai erőszakot alkalmazott velük szemben vagy nyugtatót adott be nekik.
Egy áldozat közvetlenül a klinikán elvégzett beavatkozást követően számolt be erőszakról: „Mialatt (az altatásból) ébredeztem éreztem, ahogy a számat csókolja és azt mondta nekem, hogy én is csókoljam meg őt. Emlékszem, hogy az egyik kezével a testemet simogatta”.
Az orvos 1997 és 2007 között követte el a bűncselekményeket. Ha beigazolódik a gyanú, akkor tíz év börtönbüntetés vár rá. Az orvos ügyvédje, José Luís Oliveira Lima visszautasította a vádakat és hangsúlyozta, hogy az előzetes letartóztatás is elfogadhatatlan. „Minden követelésnek eleget tett, ami ahhoz szükséges, hogy szabadlábon várja a tárgyalást.” A helyi orvosi etikai bizottság is vizsgálatot indított az ügyben.
„Dr. Roger” az internetes honlapján azzal hirdeti magát, hogy ő és csapata több mint hatezer gyermeket segített megszületni 2006-ig mesterséges megtermékenyítéssel. „Mindig úgy véltem, hogy egy jó társadalom jó családokból áll” – szól egy idézet az ötgyermekes apától a honlapon, akinek már tizenkét unokája is van. Állítólag a legendás brazil futballista, Pelé egyik fia is a klinikán történt beavatkozás segítségével született.
A vádak egy része már tavaly óta ismert az ügyészség előtt, de eddig nem ellenőrizték azok hitelességét, mert nem folyt rendőrségi nyomozás az orvossal szemben.

Vélemény, hozzászólás?