Anális szexet akarsz? Így kezdj neki!

Bár már nem akkora tabu, mint az elmúlt évtizedekben, az anális szex még most sem megszokott a hálószobákban. Tény, a végbélnyílást nem szexre találták ki, ennek ellenére sokan állítják, hogy fantasztikus élményeket tud nyújtani a hátsó bejárat. Ezért összeszedtük, mire kell feltétlenül vigyázni, ha mi is szeretnénk kipróbálni az anális élvezeteket.
Ne erőltesd! – Talán a pornófilmek is tehetnek róla, hogy egyre többen úgy érzik, az anális szex teljesen elfogadott dolog. Fontos megjegyeznünk, hogy ez egyáltalán nem így van. A hátsó behatolás rengeteg veszéllyel jár, és a többségnek egyáltalán nem nyújt élvezetet. Ezért az első és legalapvetőbb szabály az, hogy csak akkor gyakoroljuk, ha azt mindkét fél akarja. A férfiak jegyezzék meg, hogy nem szabad erőltetni, a nők pedig ne akarjanak ezzel semmilyen elvárásnak megfelelni. Ha nem akarod, nyugodtan mondj nemet.
Legyél tiszta! – Ha már zöld utat kaptál, akkor is nagyon fontos, hogy mind a nő, mind a férfi tisztálkodjon, ezzel is vegyétek elejét a fertőzéseknek. Ami pedig alapszabály: anális szex után tilos a péniszt azonnal már testrészbe helyezni. Borzalmas fertőzéseket és betegségeket lehet így elkapni.
Védekezz! – Bár sokan feleslegesnek tartják, mondván „análisan úgysem lehet teherbe esni”, az óvszer használata ekkor is elengedhetetlen. Az igazság az, hogy análisan sokkal könnyebben lehet szexuálisan terjedő betegségeket elkapni, mint a vaginális behatolásnál. A végbélnyílás körüli bőr ugyanis vékonyabb, így könnyebb felsérteni, és a fertőzésveszély is nagyobb.
Használ síkosítót! – Mivel a végbélnyílás – a hüvellyel ellentétben – nem nedvesedik szex közben, nagyon fontos, hogy rengeteg síkosítót használjunk. Így nemcsak a sérüléseket, hanem az esetlegesen fellépő fájdalmat is el tudjuk kerülni. Néhány gyártó azt állítja, hogy a terméke kifejezetten anális szexhez készült, de erre semmi szükség. Bármilyen – víz, vagy szilikon- alapú – síkosító megfelelő, ha eleget használunk belőle.
Tilos az érzéstelenítő krém! – A piacon sok érzéstelenítő krém létezik, és a nők egy része azt gondolja, hogy ez tökéletes módszer arra, hogy megszabaduljanak a fájdalomtól. Ez azonban nagy hiba. A fájdalommal a test azt jelzi, hogy valami nincs rendben – ha pedig nem érezzük, könnyen súlyosan megsérülhetünk anélkül, hogy észrevennénk. Ehelyett megfelelő előjátékkal és lazítással elérhetjük, hogy semmilyen fájdalomban ne legyen részünk.
Hagyd, hogy a nő irányítson – Ha a férfi biztos akar lenni benne, hogy partnernője élvezi a hátsó behatolást, akkor engedje, hogy a nő irányítson. Milyen gyorsan, milyen mélyen, milyen ritmusban – ezt ebben az esetben mind a nőnek kell meghatároznia. A kezdetekben mindenképpen legyél lassú, és ha a partnered megálljt parancsol, azonnal engedelmeskedj.
Terhesség alatt tilos – Az anális szexet terhesség alatt kerülni kell. Először is azért, mert az áldott állapotban a nőknek gyakran lesz aranyere, ami rendkívül fájdalmassá teszi számukra ezt a fajta behatolást. Másodszor pedig azért, mert ha minden elővigyázatosság ellenére átadsz neki valamilyen fertőzést, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Blikk összeállítás.

Vélemény, hozzászólás?