Anikó flörtje L. L. Juniorral

Újabb kapcsolatot tett tönkre Anikó. A villa fekete démonjának fogalma sincs arról, hogy L. L. Juniorral való aprócska flörtje miatt a zenész nem sokkal azután, hogy kijött a villából, szakított kedvesével. A rapper a múlt héten Kasza Tiborral együtt költözött be a luxusbörtönbe annak érdekében, hogy elkészítsék a lakók villadalát. Juniornak és Anikónak már az első nap sikerült összemelegednie, ami azonnal kiverte a biztosítékot a többieknél. Legfőképpen Szandikánál (21), aki persze szóvá is tette barátnőjének, hogy már megint beleesett ugyanabba a csapdába, mint korábban Olivér, Béci vagy Király L. Norbi esetében. Persze a villa rosszkislánya ezúttal nem kapott csókot, viszont egy egész éjszakás beszélgetést igen, amit a zenész barátnője a televízión keresztül sem nézett jó szemmel.
Anikó villaléte alatt már másodjára gázol valakinek a szerelmi életébe. Olivért – aki hős szerelmesként költözött be a villába – sikerült teljesen magába bolondítania, olyannyira, hogy a villa vagánya majdnem feladta miatta kétéves kapcsolatát. Vesztes párbajának köszönhetően azonban mégis együtt maradtak Enikővel, igaz, a lány csontsoványra fogyott, miközben barátja flörtölését nézte a tévében. Az Anikóval történt „kalandja” miatt a hírek szerint barátnője félrelépett, emiatt kis híján szét is mentek. De együtt maradtak.
Junior barátnője inkább meg előzte ezt, úgy tűnik, számára már az is pont elég volt, hogy Anikó szemet vetett a kedvesére. A zenész a Blikknek bevallotta, kapcsolatuk már egyébként is a végét járta.
– Az igazság az, hogy decemberben már egyszer szakítottunk, de végül mégsem bírtuk egymás nélkül, és kibékültünk. Nem tartott sokáig, és az a kis idő is nagyon viharosan telt – mondta a Blikknek L. L. Junior, aki azt is hozzátette, hogy barátnője mindig is nagyon féltékeny típus volt. – Már azt sem fogadta túl jól, amikor kiderült, hogy beköltözöm a villába. Nem tagadom, hogy Anikó egy nagyon attraktív, csinos, vonzó nő, úgy érzem, mindketten szimpatikusak voltunk a másiknak, de csak beszélgettünk. Hozzáteszem, az összes többi lánnyal is sokat nevettünk, persze Anikó volt az, akivel kicsit közelebb kerültünk egymáshoz – magyarázta Junior, aki szívesen találkozna majd a lakókkal, így Anikóval is.
Anikó persze mit sem tud arról, hogy mi történt a zenész kapcsolatával, de valószínűleg jobb is így, hiszen amikor szembesült azzal, hogy Enikőt mennyire rosszul érintette az Olivérrel való „barátsága” teljesen magába fordult. Forrás: Blikk.hu

Vélemény, hozzászólás?