Az átlagnál többször élveznek el a magyarok

Az egyik óvszergyártó cég több nemzet polgárait is megkérte arra, hogy válaszoljanak az orgazmussal kapcsolatos kérdéseikre. A Magyarországon is elvégzett kutatásból kiderült, hogy nincs mit szégyenkeznünk, ugyanis többször jutunk el a csúcsra, mint a legtöbb ország lakói. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenki elégedett orgazmusa intenzitásával.
Durex Nemzetközi Szexuális Jóllét Kutatás legújabb eredményei szerint az embereknek csupán 48 százaléka ér el egyszer a csúcsra majdnem minden szeretkezése alkalmával. A kutatásban résztvevő nemzetek közül az olaszok, a spanyolok, a mexikóiak és a dél-afrikaiak teljesítettek legjobban, a skála másik végén a kínaiak és a hongkongiak állnak a maguk 24 százalékával. Ami az általános következtetéseket illeti: az orgazmust nem csupán a szex csúcsának tartjuk, hanem fontos eszköze annak, hogy valaki elégedett legyen, és jól érezze magát a bőrében a hétköznapokban is – áll a kutatást összegző sajtóközleményben.

A felmérésből az is kiderült, hogy akik rendszeresen elérik az orgazmust, azok 58 százaléka elégedett a szexuális életének érzelmi oldalával is, míg azok közül, akik ritkábban jutnak a csúcsra, csupán 29 százalék érzi ugyanezt. Továbbá akik rendszeresen világrengető érzéseket élnek át szenvedélyes együttléteik során, a párjukkal való kapcsolatukat is erősnek érzik. Azok közül, akik gyakran jutnak el a csúcsra, 10-ből 8-an (azaz 77%) érzik magukat közel partnerükhöz szeretkezés közben. Ez az arány 54%-ra esik azoknál, akiknek nehézséget okoz az elélvezés. Miközben a nemzetközi eredmények szerint a férfiak 63%-a majdnem mindig a csúcsra ér, addig a nők csupán 32%-a éli át majdnem minden egyes alkalommal az orgazmust.

A magyar élvezet jobb
A nemzetközi kutatást természetesen hazánkban is elvégezték, és számunkra igazán kedvező eredménnyel zárult, ugyanis kiderült, hogy sokkal jobban teljesítünk az ágyban, mint más országok lakosai. A magyarok 70%-a például minden, vagy majdnem minden egyes szeretkezéskor elér a csúcsra párjával. A nemekre leosztva ez a következőképpen néz ki: a magyar férfiak közel 90%-a, míg a nőknek 53%-a jut el a csúcsra minden aktus alkalmával. Bár a felmérés szerint a férfiak jobb helyzetben vannak, csak kétharmaduk nyilatkozott elégedetten az orgazmusának intenzitásáról. A nőknek 40%-a örülne jobban, ha még eget rengetőbb érzéseket élne át.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a nők férfiak nélkül jobban boldogulnak, ugyanis csak 26 százalékuk jut el könnyebben a csúcsra, ha egyedül van, és 34 százalékuk jobban élvezi, ha partnere is együtt élvez vele. Kiderült azt is, hogy Magyarországon a válaszadók 75 százaléka gondolja úgy, fontos, hogy partnerének minden együttlét során szexuális örömöt szerezzen. Furcsa módon a férfiak sokkal önzetlenebbek ezen a téren, ugyanis 81 százalékuk szereti, ha partnerük is elégedetten távozik az ágyból, míg a nőknek csupán 68 százaléka vélekedik ekképpen.

Az intenzívebb orgazmusért
A kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy lehet fokozni az orgazmus intenzitását. Mivel a gyakori orgazmust elérők 67%-a él az érintés erejével párkapcsolatában, míg a ritkábban orgazmust elérők esetében ez az arány csupán 51%, ezért egy kellemes masszázs mindenképpen segít. Az előjáték elnyújtása szintén hasznos lehet, hiszen azok, akik teljes mértékben elégedettek az orgazmusaik intenzitásával, általában 3,9 perccel többet töltenek előjátékkal, mint a kevésbé elégedettek. A szexuális segédeszközök jelentősen növelik a nők orgazmusának minőségét, akárcsak a meghitt pillanatok, amiből még azon válaszadóknak a 38 százaléka szerint sincs elég, akik egyébként gyakran jutnak a csúcsra egy-egy szeretkezés alkalmával.

A szex erősíti az immunrendszert
Erős Erika szexuálpszichiáter szerint a szeretkezés teljességét persze nem feltétlenül kell az orgazmusok számával mérni. „De az igazi, katartikus orgazmus egyben az összeolvadás élményét is jelenti. Ez megvalósítja a felnőtt korban azt az elemi igényt, amit az embereknek a kötődés jelent egész életük során. Ugyanakkor a rendszeres orgazmus javítja az érzelmi, hangulati és testi közérzetünket, továbbá erősíti a partnerünkkel való kapcsolatunkat. Ráadásul csökkenti a mindennapi stresszt, amelyből adódóan mindenkinek a rendszeres orgazmus elérésére érdemes törekednie” – tette hozzá. „Ha szeretnél elérni egy orgazmust, fontos, hogy átadd, sőt, megadd magad a jó érzéseknek, amelyeket megtapasztalsz. A relaxáció elengedhetetlen – tehát próbáld meg minimalizálni a stresszt, és szánj időt a partnereddel való összebújásra, ölelkezésre és simogatásokra. Azok a párok, akik ezt teszik, hosszabb kapcsolatban és egészségesebb életet élnek. Mi több, az intim érintkezések az immunrendszer erősödéséhez is vezetnek” – mondta a szexuálpszichiáter. – íja a Velvet

Vélemény, hozzászólás?