Ázsiaiaknál a Chi egyesítése a kúrás

A Chi kiegyenlítésének igazi művészete, ez a legfontosabb taoista szexuális rituálé neve amit az művelnek. A férfi és nő „chi-jének egyesítése” néven is ismerték, s gyökerei legalább az i. sz. 2. századig nyúlnak vissza. Mai tudásunk nagy része ezekről az ősi rítusokról buddhistává lett taoistától származik, aki a „Hsiao Tao Lun”-t (Gúnyirat a taoizmusról) írta, hasonló modorban, mint ahogy a kereszténységre áttért pogányok írtak gúnyiratokat a pogány szokásokról. A „Chi egyesítésének” rítusa az újhold vagy a telehold éjszakáin mentek végbe, böjtölés után. Rituális tánccal – „a sárkány kígyózása, a tigris játéka” – kezdődött, amely vagy nyilvános, csoportos ázsiai csajok, rituális közösüléssel az ázsiai csajok, vagy az összes jelenlevőre kiterjedő egybekelések egész sorával végződött, utóbbiakra a templom oldalai mentén ázsiai csajokszámára elhelyezett kamrákban kerül sor. K. Schipper szerint ez a „ch’i egyesítése”, ahogyan ő fordítja, magában foglalja az „alkalmazkodást a naptári időszakokhoz” – így az évszakonkénti nagyobb ünnepeken került rá sor. A Huang Shu-nak, ennek a költői liturgiagyűjteménynek, amely ezt a rítust is tartalmazza, töredéke maradt csak ránk segítségével. Azokat a könyveket, amelyek a taoista szexuális szertartásokat írták le, a Ming-dinasztia alatt nagyrészt elpusztították. Szerencsére néhány közülük fennmaradt, mert a 10. század körül a japánok lefordították őket. Mind a kínai szexuális rítusokban, mind a primitív törzsi szertartásokban a szex maga felfoghatatlan volt. Nem világos, hogy a kínai szertartásokban mely istenségek játszottak szerepet, de Maspero szerint valószínűleg a csillag-istenek, az öt elem istenei, vagy az emberi test különböző részeit lakó és irányító szellemek. A buddhista aszketizmus és a kunfuciánus prüdéria egyaránt megbotránkozott, így a hetedik század után nem volt több nyilvános Ho-Chhi fesztivál. Titokban a gyakorlat folytatódott a taoista templomokban a Sung dinasztia alatt is, a laikusok bizonyos csoportjai körében egészen a múlt századig. Amikor Needham 1945-ben Kínában volt a forradalmi harcoktól veszélyeztetett taoista dokumentumokat gyűjtve, sok régi (i. sz. 554-től fennálló) taoista monostort meglátogatott. Ögy lehetett komoly betekintése a taoista szexuális rituálét alátámasztó gondolatvilágba.

Vélemény, hozzászólás?