Beatrix kurva, bosszút forral

Botrányt csinált Alekosz kiejtett menyasszonyjelöltje. A 28 éves kurva, Beatrix nagyon csalódott, amiért távoznia kellett a villából, miután azonban szembesült azzal, hogy az okostojás miért hozott ilyen döntést, csalódottságát felváltotta a düh.

Ahogy arról a Blikk tegnap beszámolt, Beatrix egykori kedvese, Attila azt állította, hogy immár két éve támogatja anyagilag a szőkeséget, aki egyébként prostitúcióból tartja el magát. Attila bankszámlakivonatokkal igazolta, hogy az utóbbi pár hónapban már Beatrix albérletét is fizette. Állítása szerint a lány annak dacára se fürdött a pénzben, hogy előfordult, napi 16 kuncsaftja volt, és nem egyszer előfordult, hogy „haza kellett menekítenie” külföldről, mert elfogyott a pénze. A felháborodott gavallérá azért panaszolta el a dolgot a nyilvánosságnak, mert mint mondta, rájött, hogy Beatrix őt is megcsalja, több vasat tart a tűzben – ráadásul Alekosznak is hazudik. Attila megmutatta azokat a fotókat, amelyekkel állítólag a lány hirdette szolgáltatásait az interneten.
A róla szóló cikk pedig kiverte a biztosítékot a szőkeségnél, aki azonnal magyarázkodásba kezdett.
– Ez a férfi csak bosszút akar állni rajtam. Régóta ismerem, bevallom, pénzt is kaptam tőle nem egyszer, de azt mindig vissza is kellett fizetnem – mondta a Blikknek Beatrix, aki csak ezek után döbbent rá arra, Attila rágalmainak szerepe lehet abban, hogy Alekosz kiejtette őt a műsorból.
– Ezt egyszerűen nem hiszem el! Alekosz tényleg elhitte, hogy én prostituált vagyok? Ezek a képek nem bizonyítanak semmit, még csak nem is vagyok rajtuk meztelen – állította Beatrix, miközben a fotókon jól látható, hogy Beatrix gátlások nélkül mutatja meg bájait.
– Ráadásul ezek a képek egy amerikai magazinnak készültek, aminek a neve most hirtelen nem is jut az eszembe. Szerintem honlapja sincsen, de olyasmi, mint a Playboy. Nem azért fotóztak, hogy szexhirdetés legyen belőle – tette hozzá Beatrix, aki képtelen megemészteni, hogy lapátra került.. Találkozni semmi esetre sem akar Attilával, de az ügyvédjével felkeresteti, mert úgy érzi, a férfi felelős azért, hogy Alekosz ejtette őt.
– És én meg azt hittem, azért küld haza, mert nem vagyok az esete, talán mert túlságosan közönségesen viselkedtem. De én nem hazudtam neki, és be is fogom bizonyítani az igazamat – jelentette ki bosszút forralva Beatrix.

Vélemény, hozzászólás?