Belehalt a szexbe a nyolcéves kislány

kislany_pinajaNyolcéves menyasszony halálhíre sokkolta hétfőn az Arab-félszigetet: sajtóbeszámolók szerint a kislány a nászéjszakáján belehalt a felnőtt férjével való közösülésbe.
A kis Ravánt egy negyvenes éveiben járó szaúd-arábiai férfihoz adták hozzá, a gyermek menyasszony azonban nem élte túl a nászéjszakát, szétszakadt a méhe.
Az egyelőre nem ismeretes, hogy a férfit őrizetbe vették-e vagy sem. Emberi jogi szakértők szerint Ravánért tízezer riált (hozzávetőleg 600 ezer forintos összeget) kapott a mostohaapja. A jemeni emberi jogi központ tájékoztatása szerint a kislány vérszerinti apja már nem él.
„Ez után a szörnyű eset után ismét követeljük egy olyan törvény elfogadását, amely csak 18 év felett tenné lehetővé a házasodást” – közölte a központ a dpa német hírügynökséggel.
Jemenben nem ritka, hogy kiskorú lányokat adnak férjhez. 2008-ban nagy figyelmet keltett egy 10 éves kislány, aki egy szanaai bíróságon harcolt azért, hogy elválhasson.
Tiniszex bejegyzések: Kadhafi viagrával dugta a tini lányokat – Japán pornóban tinilány seggbe dugva – Horn Melinda pornója a Szexplázában látható – Magyar lányok nyelik a gecit a Szexpláza pornó forgatáson – Gyerekpornó terjesztéssel buktak le.