Bemutatkozik az első kinectes szexjáték

Szinte elkerülhetetlen volt, hogy a nyílt forráskódú kinectes drivereknek köszönhetően némileg fülledt próbálkozások születhessenek PC-re, így Hölgyeim és Uraim, szeretnénk bemutatni a mozgásérzékelős technológia első szexjátékát, melyet a 3D Sexvilla alkotói hoznak el nekünk!
Az embernek titkoltan vagy sem, szüksége van a pornóra, és ez a műfaj nagyon hálás az új technológiai vívmányok iránt. A Kinect megjelenése után nem sokkal már el is készültek PC-re az első nyílt forráskódú driverek, így már idő kérdése volt, hogy az első perverz próbálkozások napvilágot lássanak.

Talán nem véletlen, hogy a ThriXXX fejlesztőcsapata vállalkozott rá elsőként, hogy a Kinect segítségével megkapó örömökhöz jutassa a befolyásolható célközönséget. A stúdió már tapasztaltnak számít a műfajon belül, hiszen az mancsuk közül került ki a 3D Sexvilla sorozat. Ugye senkinek sem kell bemutatnom?
Az egyelőre még cím nélkül leledző, kinectes hormonkorbácsoló alkotás jövőre érkezik Windows 7-re; a játékmenet egyszerű, a kezünket kell használnunk, de nem az ágyékunknál, hanem a szenzor előtt hadonászva. Vélhetőleg kiválaszthatjuk a nekünk tetsző hölgyeményt és némi meggondolt, gyengéd kézimunkával kell őt forró örömökhöz juttatni, így közvetve magunkat is. A demót prezentáló videóban csak a mancsunkat használjuk, de nem lennénk meglepve, hogy később más szervünket is bevethetjük a cél érdekében. Vagy már túlzottan is elharapódzott a fantáziánk?
Bár néhány technológiai guru azt állította nemrégiben, hogy a Kinect erősen „végtagfüggő”, ezért nem biztos, hogy a mérsékelt testi adottságokkal rendelkező delikvensek nemi szervét érzékelni tudja.

Vélemény, hozzászólás?