Anita Bellini debreceni pornósztár

Anita Bellini debreceni pornósztár szex shop vibrátorokkal és dildókkal kezdte a pornózást, aztán a négerek és pisiszex jött, most vajon mi jön még? Anita Bellini, pornós nevei Anita Bellini Berlusconi, Anita Berlusconi, Anita Luv. Anita Bellini kipróbálta magát a legsúlyosabb műfajokban is, és bevállalt már mindenféle méretet és testnedvet, a beszélgetés során egy egyszerű, vidám és szerény lányt ismerhettünk meg, akinek a legvadabb szórakozása az, hogy a barátaival sörözik az albérletében.

anita-bellini-vibrator-anal

2013 elején indult be a karrierje, Denys Defrancesco-éknál, és a 21sextury-nél. Már azonnal análozott itt is, 18 évesen bejáratták neki, végig szerepelte az összes site-ot a két fenti network oldalnál. Itt egy pár kép az egyik legelső análos szettjéből. Szépen tágul, nem finnyáskodik, nyeli a gecit is rendesen, és naná, hogy dpt is vállal.

Közben a romantikus site-okon is szerepel, Nubile, 21naturals, Joymii, de itt is az extrémebb vonalat pendíti meg, fenéklyukat öklöz pld. saját magának. Az Evilangel is felfedezi időközben és bejáratja az európai rendezőivel. Rocco Psycho Teens-ében, Perry-nél és az öreg Christophe Clarknál is megbasszák a seggét. A fuck my ass 1, és 2-ben egyaránt szerepel ezek leszbis dildós anál filmek. Egyszer Sophie Linx, majd Mira Cuckold látja el a baját. A Perry’s dp6-ban meg Markus Dupree és David Perry helyezik dpbe szegénykét. A hotlegsandfeetnél és a 21 naturalsnál van egy pár lábas cucca is természetesen, és még mindíg csak egy év telt el. A tavaly év felét is így baszta végig, igazán nagy gruppenje nincs is, csak 2/1, vagy 1/2-es felállásban küldi. Közben persze ő is túl lett a kötelező nagypapás videón is amit nem nagyon élvezett.

anita-bellini-faszokkal

Júliusban került a Legalpornohoz is, ahol azért belekóstolt az extrémbe rendesen. Ezeket nézzük csak át tüzetesebben, mert a már említett kontraszt nagyon érdekes a kis hátrakötött hajú szerény csajszi és a dupla análozós pisi ivó ribanc között. 11 jelenetet hozott eddig össze, ebből a legtöbb gruppen volt, sőt szinte mind az volt. Volt amikor 8 adag gecit nyelt le, négyen baszták egyszerre. Ha a további pontos munkái érdekelnek itt olvashatod el.
– Olyan 10-11 éves lehettem, amikor először láttam pornófilmet. Fiútestvérek közt nőttem fel, akiknek volt pár ilyen film a számítógépén. Amikor egyedül voltam, belenéztem, és annyira megtetszett, amit láttam, hogy akkor el is határoztam, hogy ezt szeretném csinálni, ha nagy leszek. Érdekesnek találtam, vonzott a szereplés és a hírnév, ami ezzel jár. 18 éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy kipróbálom magam színésznőként. Először neten és ismerősökön keresztül felkerestem az egyik pesti ügynököt. Több mint fél évig tartott, mire sikerült nála időpontot szereznem. Bementem egy válogatásra, ott megnéztek, mondták, hogy kis aranyos vagyok, lefotóztak, aztán a képeket elküldték a producereknek. Utána nem sokkal hívtak is, hogy szeretnének velem dolgozni. Kiskorom óta erről álmodoztam, úgyhogy nagyon örültem neki. – mondja a riportban a magyar pornószínésznő. A teljes cikket itt olvashatod el.

Pearl Erdély Arca szépségverseny, döntős lányok

A döntőn a legszebbnek a 17 éves székelyudvarhelyi Péter Izabella bizonyult, aki másodmagával egy törökországi üdülőparadicsomba utazhat. A zsűri első udvarhölgynek a 21 éves székelykeresztúri Gáspár Noémit, második udvarhölgynek a marosvásárhelyi György Renáta Tündét választotta, akik egy-egy kétszemélyes görögországi utat nyertek a kézdivásrhelyi Tangri Tour utazási iroda felajánlásával. A Pearl Nails kétszemélyes Rómában eltöltendő hosszúhétvégéjét a 18 éves csíkszeredai Isán Dalma Henrietta kapta, aki egyben a Dániel Kastélyszálló különdíját, az ott eltöltendő egy éjszakát és romantikus vacsorát is elnyerte. A Székely Hírmondó díját, egy ezüst ékszercsomagot és egy könyvcsomagot a 19 éves sepsiszentgyörgyi Kisgyörgy Boglárka vihette haza, míg a 21 éves szatmárnémeti hölgy, Mihály Ingrid egy portfólió fotózást nyert Máté Tamás fotográfus felajánlásával.
Pearl Erdély Arca szépségverseny, döntős lányok: Blága Tünde, Csibi Andrea, Erdei Boglárka Ágnes, Fehér Andrea, Fejér Katalin, Gáspár Noémi, György Renáta Tünde, Isán Dalma Henrietta, Kisgyörgy Boglárka, Mihály Ingrid, Péter Izabella, Pető Zsanett.

Kollár Bettina, Zafira szóló szex

Kollár Bettina, Zafira a magyar pornósztárok között az egyik legszebb pornósztár meztelenül maszturbál egy szex shopban kapható kicsi csikóizgató vibrátorral. Egy ilyen kis méretű vibrátor szex és önkielégítés közben is hasznos. Leszbikus lányok is szeretik a szexkellékeket, Zafira és egy másik lány egy kétvégű dildóval szexelnek. Ezen a bejegyzésen itt látható hogy a dildó is milyen sokoldalú szex eszköz lehet.  Kollár Betti vetkőző sorozata itt, és ezeken a neveken dolgozott: Zafira, Zafira Blundchen, Zafira Klass, Zafira Nubiles, Bettina K, Betty, Christy Lane, Lafirma, Yasmin, Zoe. Pár kép róla:

Napiszar pinák

Most írta valaki, hogy amit a napiszar csinál, azt úgy hívják pontosan, hogy cyberbullying. Annyi különbség van csak az internetes zaklatás klasszikus eseteitől, hogy a Napiszar ezt ipari méretekben csinálja. A Cyberbullyingról nehéz általános kijelentéseket tenni, mert minden eset más, egyedi. Egy konkrét esetben, igen, okozott már öngyilkosságot, ítélet is született, de ez az eset nagyon más jellegű volt, nehéz összehasonlítást tenni.
Extrém Napiszar pinák, a Napiszar szereti a pornós lányokat! Imre Beatrix az Az Alekosz feleséget keres cimü müsorból lehet ismerős. Néha a 13 kerületben hirdet Letti néven néha Kira néven Ír földön. Ráadás Facebook persze a neve nincs kiírva de a képek Soundról egyebek. Andre Costi.

escort-girls

Szabina a pinamutogató amatőr lány itt. Pornós kurvát fogtunk Deák Éva Vica, a Facebook oldala itt, a bizonyíték itt és a külföldi szexoldal itt.
Emlékeztek még Szécsi Antóniára, akinek a nővére Nia Black, akit követett a munkáját illetően, és meglátogatta Pierre Woodman bácsit. Ha nem egy kis emlékeztető az Indavideón itt. A fiatal lányról senki nem gondolná, hogy egy kis pénzért miket vállal el itt van 5 SG videó munkája is, egy kis kaki és pisi szex belefér! Saját véleményem szerint undorító, nézz rá a szaros képre, de pénzért bármit, biztos büszke rá a család meg a példamutató nővér! További munkái itt láthatók.
Szexpláza plázacica, amatőr modell Danka Angelika, pornós nevén Pinky fotóit már annyian ellopták, de hogy a Találka, vagyis Találka.hu párkereső sms lehúzós oldal is, az már durva. Kitesznek jó vad fotókat, és kamu sms üzeneteket kapsz a lánytól!

Ki ismeri fel kapásból a limuzinos lányt? A perverz szexshop eszközöket kipróbáló Hruby Edina Szexpláza plázacica se marad ki a Napiszar szórásából.

edina-limuzinban

A dildót is szereti Gyúró Ildikó

Gyúró Ildikó szex castingon, adult munka felvételin műpéniszhez jól hasonlító dildót is magába dug a vaginájába és a popójába is. Amatőr dildó sex! Szexpláza online szexshop nagy vibrátor és dildó árukészletéből egy realisztikus, valósághű dildót is szeret Gyúró Ildikó a castingon. Ildi a műpéniszt így helyezi a vaginájába!

gyuro-ilid-anal-mufasszal

Szex és pornó előtt a lányok szexkellékekkel szoktak felkészülni, egy vibrátor vagy dildó (műfasz, műkuki, műfallosz) mindenkinek a táskájában lapul. Ezért van az, hogy a filmekben, egyből be tudják dugni a vaginába vagy a popsiba a férfiak a szerszámukat, mert már elő van készítve, sikosítóval bekenve. A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

A pornófilmebn szereplő lányok szexkellékekkel szoktak felkészülni, egy vibrátor www.intimcenter.com/cimke/vibrator vagy…

Posted by Intim Center on 2015. szeptember 16.

Szabó Tünde egykori Playboy modell államtitkár lehet

A politika és a modellek világa sokszor keveredik. Szabó Tünde meztelen Playboy modell államtitkár lehet! A Magyar Idők információja szerint Szabó Tünde egykor ezüstérmes sportoló aktmodell, a Magyar Úszószövetség alelnöke lehet a honvédelmi miniszterré kinevezett Simicskó István utóda a sportért felelős államtitkári poszton.
Pucérra vetkőzött, és bombázó testét megmutatva fazonírozott ölét is megvillantotta 12 évvel ezelőtt a Playboyban az egykori úszó, Szabó Tünde, akit most sportállamtitkárrá nevez ki Orbán Viktor miniszterelnök – így fogalmaz a Borsonline.

szabo-tunde-meztelen

Szabó Tünde volt az első magyar olimpiai érmes sportoló, aki levetkőzött a Playboynak. Az egykori olimpiai ezüstérmes úszó még 2003 márciusában mutatta meg a bájait a férfimagazinnak.
– Az életem olyan korszakát élem, amelybe ez a fotózás belefér. Tizenegy éve fejeztem be a pályafutásomat. Ha akkor kérnek fel, biztosan nemet mondok, most egészen másképp látom a világot. Egyáltalán nem érzem kellemetlennek, kínosnak, hogy megjelent rólam több erotikusnak mondható felvétel. Sőt, úgy érzem megtiszteltetés, hogy ennek a nívós elegáns újságnak márciusban én lehetek a címlapján– nyilatkozta 12 évvel ezelőtt Szabó Tünde.

szabo-tunde-playboy-modell

Szabó Tünde 2011-től dolgozik az úszószövetségben, előbb főtitkárként, most pedig alelnökként. A negyvenegy éves sportjogász 2004-ben az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tanácsadója lett, később a Főpolgármesteri Hivatal sportügyosztályának munkatársa. Szabó Tünde az 1992-es barcelonai olimpián szerzett ezüstérmet. Szabó Tünde – aki az 1992-es barcelonai olimpián hátúszásban ezüstérmet szerzett – 2011-15-ig az úszószövetség főtitkára volt, idén választották meg alelnökké – írja a Blikk itt.

Dobai Melinda szex pornófilm forgatáson

Dobai Melinda orálszex és nemi közösülés a pornófilm forgatáson. Ashley adult színésznő szexképek és pornófideó.

dobai-melinda-szex-szexplaza

Dobai Melinda szex pornófilm forgatáson. A tetovált lány Dobai Malinda adult munka itt. A casting után pornófilm forgatáson készült bemutató képek itt, és kedvcsináló rendezői pornóképek itt.

Meztelen lány rosszalkodik

belau-meztelen-lanyIsland of Promise címmel nemrég debütált az MR2 Petőfin Belau első dala Hegyi Dóri közreműködésével, amihez most készült egy videoklip is. Az egyetlen egy snittből álló folyóparti kisfilmben egy fiatal lány Tóth Bori ébred fel egy vízen úszó lakóautóban, majd meztelenül átsétál a túlpartra, de ennél többet inkább nem mondunk. Ő is szerepelt egyébként Monkeyneck legutóbbi klipjében is.
A klipet egyébként Damokos Attila rendezte, az operatőr pedig a Sorstalanságból is ismert Nagy Marcell volt.
Koltai Lajostól és Kertész Imrétől kapta az első fényképezőgépeit, máig fogja a fejét, milyen ajánlatokra mondott nemet. Nagy Marcell a tíz évvel ezelőtt bemutatott Sorstalanság főszereplője volt, mostanában operatőrként tanul és dolgozik.
A Belau egyébként Kedves Péter projektje, amit a saját bevallása szerint a külföldi utazásai inspiráltak, és a jövőben teljes formációvá alakul, illetve a hosszú távú tervek között szerepel több olyan tematikus lemez, ami különböző földrajzi területek hangulatát idézik. Ez a mostani dal sundowntempo nevet kapta és nagyjából illik is az Island of Promise-ra.

Lakatos Kitti pornója Janet Joy néven

Lakatos_Kitti_Jenet_Joy

Lakatos Kitti pornós munka a Szexplázában Jenet Joy néven. Casting vetkőzés után análszex, és szájba élvezős pornófilm forgatás Daria Moreno, Conchita, Janet Joy neveken pornózó lánnyal. A teljes pornós anyagot, képeket és videót, SMS-ben fizethető díj ellenében tagok nézhetik meg itt.

Békés megye – Miss Alpok Adria

Augusztus 28-tól, azaz péntektől összesen egy héten át szavazhatnak a Miss Alpok Adria szépségverseny Békés megyei különdíjasára. Az olvasók által legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy a Békés Megyei Hírlap különdíját kapja, amelyet szeptember 5-én Szarvason, a verseny döntőjének helyszínén vehet majd át. Szavazni szeptember 4-én 16 óráig lehet, minden lájk egy-egy voksot ér, a lányokra itt lehet szavazni!
A résztvevők: Balta Janka, Simon Márta Nikolett, Szakálos Dóra, Szarvas Andrea, Jákob Klaudia, Kiss Bianka, Kovács Anikó, Lengyel Nóra Fatime, Mészáros Rafaella, Petri Beatrix, Petri Fruzsina, Rózsa Felícia.