Gregor Bernadett pucér teste és a bikái akik dugták

Trófeának tekinti a férfiakat Gregor Bernadett, aki a csábítás élvezetéért kezd sorozatosan nős emberekkel. A csinos színésznő Magyar Attila mellett már számtalan nős férfit szeretett el feleségétől, remélve, hogy végre megtalálja az igazit, a pszichológus szerint azonban ez a kapcsolat sem fog sokáig tartani.

gregor_bernadett_meztelen

Gregor Bernadett felrúgta 6 éve tartó viharos házasságát Somogyi Istvánnal, mégpedig színésztársa, Magyar Attila miatt, aki szintén egy megtört feleséget hagyott faképnél az új szerelemért. Bár a Nyuszómuszó-reklámok népszerű színészének félrelépése sokakat meglepett, Berni újabb csábításán azonban szinte már senki sem csodálkozik…
Gregor ezután Geszti Péter karjaiban talált vigaszt, aki akkoriban Gryllus Dorka hites ura volt. Ez a románc sem bizonyult azonban tartósnak, hiszen mindössze néhány hónapig lángolt a szerelem, ahhoz viszont elegendő volt, hogy Geszti és Gryllus házassága tönkremenjen. A csinos színésznő hódításai között tartják számon Zámbó Jimmyt is (†42).
A számtalan csábítás és kudarc után 2004-ben úg y tűnt, hogy Berni végre megtalálta az igazit… A teljes cikket itt olvashatod el.
Gregor Bernadett szex, erotika: Gregor Bernadett megmutatná újra a pináját? – Pinamutogató szépségek itt – Gregor Bernadett pinája átjáróház – Magyar Attila kevés a vérmes Gregor Bernadettnek – Gregor Bernadett és Magyar Attila – Gregor Bernadett dominaként ütlegeli Nyuszómuszót – Gregor Bernadett trófeákat gyűjt – Gregor Bernadett újabb családot dúlt fel nemi szervével – Gregor Bernadett pucér képek – Gregor Bernadett meztelenül, szőrös pinával – Gregor Bernadett ledobta – Gregor Bernadett színpadon szexel.

Vibrációs műpunci loveclone élethű anyaggal, Kabuki Nights

realisztikus_vagina_szexshopVibrátoros műpunci, művagina loveclone élethű anyaggal, Kabuki Nights. Kiváló minőségű, Loveclone Rx típusú élethű anyagból készült a Kabuki Nights vibrációs vaginája, melyet egy könnyen kézzelfogható és irányítható hengeres kialakítású dobozban találsz. A valós kidolgozása miatt a pénisz a punciban nagyon kellemesen érzi magát. Maszturbálásra és szexhez is kiváló. A benne elhelyezett rezgő golyó erősíti az erekcióhoz szükséges ingerlést, javítja a vérkeringést, miközben még szórakoztatóbb és szexisebb érzéseket vált ki. A bevezető alagút is izgalmas, így maga a kezdeti szakasz is extra, kifinomult stimulációt eredményez. Hossza 19 cm, átmérője 6,5 cm. A doboz tetejének visszacsavarásával akár a szekrény tetején is tárolhatod. A készülékhez 2 darab AAA elem szükséges, mely alapból nem része a csomagnak, de az Intim Center szexüzletében tudsz hozzá azt is venni, ha van időd benézni érte. Ha pedig nincs, az se baj, a szexshop webáruházában is tudsz rendelni a maszturbátor mellé elemet. A nők körében egyre elfogadottabb a vibrátor használata, még a férfiak is kiakadnak azon, ha valaki művaginát használ. Az ellenérzést leginkább a játékszerek kinézete váltja ki, ráadásul sokan úgy vélik, az használ ilyet, aki nem kell egy nőnek sem. Így akinek van, az se beszél róla. Míg a férfiak számára izgatóan hat, ha egy nő vibrátort használ, és ez a fajta szexjáték a legtöbb hálószobában megtalálható, addig mind a nők és mind a férfiak többsége viszolyog a műpuncitól. Az ugyanis, hogy egy pasi használjon maszturbátort, sokaknak tabunak számít.
Az egyik tinipina Aibu Ran szűk pinája itt van, a másik Aoyama Nana pornós vagina másolata pedig itt.

Nana_Aoyama

Vedd meg az Intim Center sex shop üzletben, vagy rendelt meg a Szexpláza szexshopban. Az egyik tinipina Aibu Ran szűk pinája itt van, a másik Aoyama Nana pornós vagina másolata pedig itt.
Törjük meg ezt az ellenkezést! A műpunci szinonima szótár szerinti szavai, így beszélnek még róla: punci, műsuna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva, pina, műpina, vénuszdomb. Tovább a vásárláshoz…

 Termék kategóriák: , Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A cikk folytatása itt: Vibrációs műpunci loveclone élethű anyaggal, Kabuki Nights © 2014 Intimcenter.com. Sex, pornó, nők.

Sexshop Budapest, Károly krt. 14. félemelet minden nap nyitva

A Sexshop Budapest Intim Center címe: Szexshop üzlet Budapest V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva minden nap! Az online szexshop webáruház választékából ha megtetszik valami, megrendelheted házhoz, vagy szállítási címre.

szexshop-eladopult-intim-center-karoly-krt

Budapest diamond sex shop szex segédeszköz ajánló! Amikor belépünk egy szexüzletbe vagy az interneten egy webshopba, akkor annyi féle szexuális segédeszközzel találkozunk, hogy szinte nem is tudjuk mit válasszunk. A legjobb, ha az eredetileg tervezett eszközt megvásároljuk magunknak, utána pedig meglepjük magunkat egy olyan szexuális segédeszközzel, vagy ruhával ami megtetszik. Itt az Intim Center üzlet Szexshop Budapest belvárosi üzletének ajánlata, a vásárlók véleménye alapján válogatva. A termékeket a webáruházban megrendelheted, vagy a Bp., Károly krt. 14. sz alatti üzletben megvásárolhatod, minden nap nyitva: H-P 9-20 óráig, Szo-V 9-18 óráig.

mupenisz_spriccelos_jatekokra

A Sexshop Budapest üzletből ajánljuk: Extase Elégance töltős luxusvibrátor dual, kettős motorral – Pinky valósághű kiváló maszturbátor – A szexpatikából Taurix, extra erős péniszkrém – Több méretű, fém péniszgyűrű szet 3 db-os – Tenga Deep Throat Cup masztrubátor – Mindkét fél élvezetére a dupla gyöngyös szorító péniszgyűrű – Happy Lady vágyfokozó krém nőknek – Lelo ISLA luxus vibrátor elit, maszturbáló vagy partnerük előtt bevállalós huncutkodó nőknek – Muffie szuper élethű punci – Szexuális vegyiáru a spanyol szerelmi krém – Farokra való kényeztető a vibrátoros gyöngyös péniszgyűrű – A legigényesebbeknek a Close2You Flores luxus vibrátor – Maximus dupla hurkos, gyöngyös, vibrátoros péniszgyűrű – Erekta Prompt erekció növelő krém – Alcove chemise csábító szexi hálóing rózsaszínben szexi fehérnemű – Close2You Triole divatos T-alakú luxus vibrátor, exkluzív vibrátorok – Easy Elephant vicces péniszgyűrű, péniszgyűrűk, mandzsetták – Pjur Original szilikon alapú síkosító, síkosítók – LELO Elise II, 2 motoros vibrátor, vibrátorok, exkluzív vibrátorok – Pearllight szexi szett tangával, szexi fehérneműk szexi ruhák – Close2You Harmony vibrátorok, exkluzív vibrátor – Satibo Two 4 db-os potencianövelő tabletta – Barna hosszú hajú paróka, szexi fehérneműk és kiegészítők – Naomi fehér, csábító női hálóing – Stay Hard 3 db-os péniszgyűrű szett péniszgyűrűk – Close2You Allegro exkluzív izgató vibrátorok – Viapro Extra 2 db-os potencianövelők – Ragyogó Brilliant alsó – We-Vibe 3, távirányítós, eco-sexy csiklóizgatós vibrátor – Close2You Rondo luxus újratölthető G-pont vibrátor – Jennifer köves berakású érzéki, csipkés ruha. Az erotikus élvezetek szexkellékei, szex kiegészítők a szexuális termékek üzletében a szexshopban kaphatók. A legkelendőbbek a vibrációs szex kellékek, amelyek a legnagyobb választékban Budapesti Szexshopban az Intim Centerben kaphatók.

Maximus dupla hurkos, gyöngyös, vibrátoros péniszgyűrűErekta Prompt erekció növelő krémAlcove chemise csábító szexi hálóing rózsaszínben – szexi fehérneműkClose2You Triole divatos T-alakú luxus vibrátor, vibrátorok, exkluzív vibrátorokEasy Elephant vicces péniszgyűrű, péniszgyűrűk, mandzsettákPjur Original szilikon alapú síkosító, síkosítókLELO Elise II, 2 motoros vibrátor, vibrátorok, exkluzív vibrátorokPearllight szexi szett tangával, szexi fehérneműk, szexi ruhákClose2You Harmony vibrátorok, exkluzív vibrátorokSatibo Two 4 db-os potencianövelő tabletta, potencianövelőkBarna hosszú hajú paróka, szexi fehérneműk, kiegészítőkNaomi fehér, csábító női hálóingStay Hard 3 db-os péniszgyűrű szett, péniszgyűrűkClose2You Allegro exkluzív izgató vibrátor, vibrátorokViapro Extra 2 db-os potencianövelő, potencianövelőkRagyogó Brilliant alsóWe-Vibe 3, távirányítós, eco-sexy csiklóizgatós vibrátorClose2You Rondo luxus újratölthető G-pont vibrátorJennifer köves berakású érzéki, csipkés ruhaMuffie szuper élethű punciSpanyol szerelemkrémVibrátoros gyöngyös péniszgyűrűClose2You Flores luxus vibrátorTenga Deep Throat Cup masztrubátorDupla gyöngyös szorító péniszgyűrűHappy Lady vágyfokozó krém nőknekLelo ISLA luxus vibrátor elit, huncutkodó nőknekExtase Elégance töltős luxusvibrátor dual motorralPinky valósághű maszturbátorTaurix, extra erős péniszkrémTöbb méretű, fém péniszgyűrű szett, 3 db

További sexshop termékajánlókat itt nézhetsz: Ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház választékából – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex kellékek – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található – Mit vegyek a szexshopban magamnak vagy ajándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria32 – Sex Toys Budapest városban30 – Sex shop ajánló28 – Budapest Sex Shop szaküzlet és webáruház26 A szexshop vásárlás életünk mindennapi megszokott része lett24 – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és webshop20 – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló ésvásárlási tippek18 – Ajánló szexshop szexuális segédeszközökből itt16 – Budapest szexshop áru ajánlat14 – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra12 – Szexshop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok – Budapest sex shop termék ajánló – Intim Center szex shop áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Intim center üzlet – Szexshop Budapest üzletben áruk bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója – Intim Center reklám – Sex shop Budapest termékekből ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló bejegyzés – Intim Center szexshop termékeiből kínáló.

Szexshop Budapest – Szexi ruhák és szexkellékek

Az Intim Center Szexshop Budapest üzletben szexi ruhák és szexkellékek hatalmas válaszékával állunk vásárlóink rendelkezésére. A sokak által Intim Centrum néven ismert Károly krt. 14. sz alatt található (térkép itt) sex kellékeket, és vibrátor, dildó, csiklóizgató, felcsatolhatómaszturbátor, anális, péniszgyűrű, gésagolyó, szadómazó, potencianövelő, sikosító, szexpatika, szexbaba és egyéb eszközöket árusító üzlet már több mint 20 éve foglalkozik sexy termékekkel.  Heterók, leszbikusok, homoszexuálisok, és szexet normál keretek közt űzők is taláhatnak kedvükre valót. A sexy rucik és fehérneműk válaszatékát a Szexi fehérnemű webáruházban is megismerheted itt. A Vibrátorok és dildók képezik minden erotika center nagyobb részt kapható árujait, a Vibrátorpláza shop is összefoglalja a raktárról kapható intim eszközöket a rezgő valósághű műpéniszektől a mini vibrátorokig.

szexshopban_szexi_jelmez

Olyan méretű és csomagolású vibrátort is árusítanak, mely a női táskában jól megfér a rúzs és a parfüm mellett. Vannak külön csiklóizgatók, már tízprogramosat is árulnak.
Az Intim Centere budapesti szexshop üzletben pornó DVD filmek és videók nagy választékban kaphatók és kölcsönözhetők. A filmeket ceréljük is. 20 videókabin találhtató a 150 nm-es sexshopban, kétszemélyes is van. A legújabb termékekből ezeket ajánljuk, amelyeket megvásárolhatsz személyesen, vagy megrendelheted a szexshop webáruházban.

Kéz a combhoz és lábhoz kikötözőszettUltraérzékeny, loveclone rezgő maszturbátorKívánatos lakk bokabilincs, szatén szalaggal és strasszkövekkelAnális, tréfásan szexis, zsinóros izgató, 13 cmHáromnegyedes, fűzős, igazán nőies nadrág, Livco DaivaSzilikonos péniszgyűrű, 45 mmMerész, fekete, mell nyitott egész alakos testharisnyaFelpumpálható vibrátoros realisztikus péniszNagy méretű anális dugó, MojoEye of Love feromonos parfüm férfiaknak, 16 mlSzexi, hosszú újjú piros testharisnya, Abra MaroonFeromonos parfüm férfiaknak, Eye of Love Romantic, 16 mlRealisztikus zselés dildó tapadókoronggal, 17 cmHosszú ujjú hódító, klasszikus miniruha, EliannaToll alakú feromonos férfi parfüm, Feromon Magic, 8 mlFodros vállú áttetsző, fekete testharisnya

Ultraérzékeny, loveclone rezgő maszturbátor önkielégítéshez – Toll alakú feromonos férfi parfüm, Feromon Magic, 8 ml mennyiség – Realisztikus zselés dildó tapadókoronggal, 17 cm hosszú – Hosszú ujjú hódító, LivCo Corsetti klasszikus miniruha, Elianna fantázianevű – Feromonos parfüm férfiaknak, Eye of Love Romantic, 16 ml az üvegben – Nagy méretű anális dugó, Mojo márka – Szexi, hosszú újjú piros testharisnya, Abra Maroon típus – Szilikonos péniszgyűrű, 45 mm átmérőjű – Eye of Love feromonos parfüm férfiaknak, 16 ml üvegben – Felpumpálható vibrátoros realisztikus pénisz – Merész, fekete, mell nyitott egész alakos testharisnya – Anális, tréfásan szexis, zsinóros izgató, 13 cm hosszú – Háromnegyedes, fűzős, igazán nőies nadrág, Livco Daiva márkájú – Kívánatos lakk bokabilincs, szatén szalaggal és strasszkövekkel díszítve – A szexi fehérneműk választékánan egyik szép darabja  a fodros vállú áttetsző, fekete testharisnya – SM játékokhoz, és szerepjátékokhoz, kéz a combhoz és lábhoz megkötöző vagy kikötöző szett. Az Intim Center szexshop szaküzlet Nyíregyháza, Intim Centerum néven a Szent István u. 48. szám alatt található.
További Budapest szexshop termékajánlókat itt nézhetsz: 37 36 Mit vegyek a szexshopban 35 34 33 32 Sex Toys Budapest 31 30 29 28 Budapest Sex Shop szaküzlet 27 26 25 24 23 Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló 22 Sex shop Budapest Intim Center 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 09 08 07 06 05 04 03 02 01.

Vibrátor szex

Vibrátor kaptam ajándékba, hogy használjam, veti fel a gyakori kérdést a cikkben a csinos lány! A választ szexshop cikkek és szexshop blogok lehet megtalálni.

vibratorral-masztizo-lany

Mire jó az a kis kiálló fülecske a vibrátoron? A vibrátor szex közben hogy használható – és számtalan gyakori kérdés vetődik fel! A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. Vibrátor használata esetén bizonyosan elérheted első orgazmusodat, vagy az orgazmusodat sokkal intenzívebbé teheted!

vibrator-szex

Különböző vibrátorokat használhatsz az érzéki pontjaid izgatására, maszturbálásra vagy páros szexhez. Maszturbálásra a csiklóizgatós vibrátorokat részesítik előnyben a nők, mert a csiklót és a hüvelyt is tudják egyszerre izgatni.
A szexshop üzletekben vagy online szexshopokban hatalmas választékban kapható vibrátorok használatáról már olvashattál.

Tinilányok imádata, Lolita vágyak

megrontas-teen-sex

A tinipornó és tiniszex Japánban igen elterjedt jelenség, mely gyakran témája különböző tanulmányoknak és számos vitát és kritikát is kivált. Számos általános könyvesbolt és újságosstand kínál tinis illusztrációkat tartalmazó médiát, de rendőrségi fellépésre is volt példa lolicon mangák ellen. Léteznek olyan üzletek és szexsopok is, ahol a tini pornó, eszközök és ruházat műfajának kedvelői is vásárolhatnak a készletből… A teljes cikket ide kattintva olvashatod el.

A Boom Boom potencianövelő a tartós szex csodakapszulája

Boom Boom potencianövelő kapszula a tartós szex csodakapszulája. Boom Boom potencianövelő, Boom Boom a kőkemény merevedésért. Szuper erős, tartós erekciót biztosít. A Boom Boom a potencianövelő kapszulák abszolút favoritja. A Boom Boom vitán felül az egyik legújabb és legsikeresebb potencianövelő kapszulánk. Soha többé nem akarsz aggódni azon, hogy fenn tudod-e tartani a kemény erekciót az ágyban? Ha nem ismered akkor itt az ideje, hogy tegyél egy sikeres próbát a Boom Boom potencianövelő kapszulával!
Boom Boom személyes vásárlás itt: Intim Center Szex shop üzlet Budapest V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig, az Astoriánál. Nem kell megrendelni, mindig van készleten.
Boom Boom online rendelés itt: A Szexpláza.hu online szexshop Boom Boom rendelés leadás ide kattintva lehetséges. A Magyarországon lehetséges összes szállítási módot választhatod, a futár és a Postapont amit legtöbben válsztanak.

A Boom Boom toronymagasan kimagaslik a többi potencianövelő kapszula közül. Ereje abban rejlik, hogy bár rendkívül erős a merevedés megindításában és fenntartásában, viszont a szokásos mellékhatások (pl.: fejfájás vagy gyomorégés) minimálisak vagy teljesen elmaradnak.
Vásárold meg vagy rendeld meg 2 perc alatt a biztonságos, hatásos és legnépszerűbb Boom Boom potencianövelőnket. A sikeres Boom Boom potencianövelő további infók itt találhatók.

Miért a Boom Boom potencianövelőt válaszd?
Nézzük meg, hogy melyek a legfontosabb előnyök, amelyeket a Boom Boom potencianövelő kapszula használatával elérhetsz:
• Kitűnően hat, erős erekciót okoz
• Mellékhatások nélkül
• Idősebbeknek, cukorbetegeknek is
• Hihetetlenül feldobja a szexuális együttlétet
• Rendkívül gyorsan hat (30-60 perc), és akár többször is képes lehetsz az akcióra
• A nők imádni fogják az extra keménységet és magabiztosságodat amit a Boom Boom potencianövelő okoz
• Nincs vagy minimális a mellékhatása, egészséges férfiként is szedheted, nem lesz tőle semmi bajod
• Több ezer férfi vásárlónk 90-95%-ánal teljes mértékben bevált

Miért Boom Boom potencianövelőt válaszd?
Boom Boom a legjobb potencianövelő kapszula

Legális a Boom Boom potencianövelő kapszula?
A Boom Boom egy legálisan megvásárolható, OÉTI által bevizsgált étrendkiegészítő kapszula. Mivel közvetlenül a gyártóval állunk kapcsolatban, ezért az általunk forgalmazott Boom Boom potencianövelő kapszula 100%-ban eredeti, legális, bevizsgált, megbízható potencianövelő kapszula. Erre írásos garanciát vállalunk.
A Boom Boom potencianövelő készítmény a különösen biztonságos, zöld pipás OÉTI besorolással rendelkezik. (OÉTI hatósági engedélyszám: 15088/2014. – OÉTI zöld pipás termék: ellenőrizhető az OÉTI engedélyezett étrendkiegészítők listájában.

A Boom Boom potencia kapszule hogyan hat? Hogyan javasolt szedni?
Szeretkezés előtt 30-60 perccel 1 darab kapszulát nyelj le bő folyadékkal. Az ajánlott adagolást ne lépd túl: 3 naponta javasolt egy kapszulát fogyasztani.
A Boom Boom potencianövelő kapszula bevétele után már 30-60 perccel kifejti jótékony hatását. A Boom Boom hatására megnövekednek a véredények és már minimális inger hatására is megindul a merevedés és szemmel láthatóan vastagabb, duzzadtabb és erőteljesebb lesz a pénisz. Valóban javítja a szexuális teljesítményt és hosszan tartó merevedés érhető el az alkalmazásával.
Nem kell aggódnod, a szeretkezés után természetesen azért nem marad meg a merevedés. Így nem derül ki partnered számára, hogy potencianövelőt alkalmaztál. Újabb ingerlés hatására ismét erős merevedést tudsz produkálni.

Boom Boom potencianövelő mellékhatásai?
A Boom Boom potencianövelő kapszula egyik legfőbb előnye, hogy mellékhatása teljesen elhanyagolható. Ha korábban próbáltál már másfajta potencianövelőket, mellékhatásként erős fejfájást, gyomorégést, fülpirosodást, stb. tapasztalhattál. A Boom Boom esetében ezek a mellékhatások a legtöbb férfinél elmaradnak.

Boom Boom infók: A Boom Boom potencianövelő vezeti az eladási listát, a legtöbben ezt rendelik vagy vásárolják a Bp. Károly krt. 14. sz. alatt szexboltban. A szuper jó Boom Boom potencianövelő budapesti személyes vásárlás vagy rendelés. Így is ismerik még: Bom Bom, Bum Bum, Bumm Bumm

Szerinted mitől ilyen kemény a fasza a férfinak?

Szerinted mitől ilyen kemény a fasza a férfinak? A nő egy MILF, érett nő, szexi anyuka okés, de elég ennyi? Eláruljuk, potencianövelőtől van, és szénné keféli a szexéhes negyvenes nőt.

doctorno-es-a-fasz

A potencia probléma miatti orvosi vizsgálat után bekapott egy kapszulát a faszi, és beton farka lett 30 perc múlva! egyébként a potencianövelő szerek fogyasztása abszolút biztonságos, bármely életkorban is vagy. Az általunk forgalmazott potencianövelő szerek alkalmazhatóak magasabb vérnyomás esetén is, csak hangold össze a szedésüket a vérnyomáscsökkentő gyógyszerrel. Emellett javasoljuk, hogy minden esetben kérd ki kezelőorvosod tanácsát is a potencianövelő szerek alkalmazása előtt. Potencianövelők, amitől így állhat a faszod, akár egy éjszakán át személyesen itt vásárolhatók: Szexshop üzlet Budapest V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

Orális szex pálinkásüveggel a Corvinus gólyatáborában

Augusztusában, Szarvason a Budapesti Corvinus Egyetem volt budai campusa – az élelmiszer-tudományi, a tájépítészeti és kertészettudományi kar – tartotta gólyatáborát. A fiúknak letolt alsógatyával kellett feladatokat elvégezniük, a lányokat pedig orális szex imitálására kényszerítették.
Hogy pontosan mi történt azon a bizonyos „mókás csapatépítő, corvinusos identitást és integrációt erősítő” rendezvényen, a táborban, arról sem a BCE, sem a hallgatói önkormányzat nem adott tájékoztatást, a vs.hu többszöri érdeklődésére sem, de a BCE annyit elismert, hogy ügy lett belőle.

iskolai_szex

“A dokumentumok tanúsága szerint megállapítható, hogy a dékánok kivizsgálták 2014 őszén az ügyet, fegyelmi eljárás elndítását nem tartották indokoltnak tekintettel arra, hogy a gólyatábori vetélkedőn való részvétel önkéntes volt, nem történt kényszerítés” – írta a BCE vezetése a portál megkeresésére. Közölték, az egyik hallgatói képviselő lemondott tisztségéről, illetve mindkét érintett eltiltásra került a gólyatáborok szervezésétől. Hogy ki volt a két egyetemi hallgató akiket eltiltottak további gólyatábori szervezéstől, nem árulták el, ahogy az eltiltás okát sem. Azonban kérdéses, mégis miért büntették meg az illetőket, ha nem követtek el fegyelmi vétséget.
A vs.hu-nak néhányan arról beszéltek, a fiúknak letolt alsónadrággal, térdelve kellett különféle feladatokat elvégezniük, a csoportonként kijelölt lányoknak pedig le kellett térdelniük és be kellett venni a szájukba a kijelölt fiúk lába közé tett pálinkásüveget. A palackot a HÖK által megjelölt vonalig kellett benyelniük.
A BCE-hez lapunk is intézett kérdéseket, amelyekre azt a választ kaptuk, hogy az egyetem vezetése a rendezvény jelentősége miatt és „az elmúlt évek szomorú eseményeivel is összefüggésben” kiemelten kezeli a gólyatáborok kérdését.
„Az Egyetem formális együttműködési megállapodást kötött a gólyatáborokat szervező diákszervezettel, az Öntevékeny Csoportok Irodájával, amelyben a zaklatással és nemi erőszakkal kapcsolatos megelőző lépések és jelzőrendszer is szerepel. Az együttműködési megállapodásban a rendezvény szervezői vállalták, hogy szakember bevonásával éjjel-nappali mentálhigiénés ügyeletet működtetnek, amelynek elérhetőségéről a rendezvény résztvevőit széles körűen tájékoztatják” – közölték.
A vs.hu megkeresésére korábban a BCE kommunikációs irodája közölte, kidolgoztak egy eljárásrendet, amelynek célja, hogy a gólyatábor szervezésével és lebonyolításával járó feladatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó jog- és feladatköröket tisztázza, egyértelművé tegye az egyes esetekben a felelős vagy felelősök személyét. Emellett azt javasolták, hogy a vs.hu érdeklődjön inkább a gödöllői Szent István Egyetemhez, mivel a három budai kar már ott található. A SZIE közölte, nincs tudomása a 2014. évi gólyatáborban történekről, az egyetem vezetése ugyanakkor felvette a kapcsolatot a Budapesti Corvinus Egyetem rektorával az ügyben, a SZIE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata szintén tájékoztatást kért a BCE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatától. „Hasonló esetek elkerülése érdekében hozott döntés értelmében a Budai Campuson a gólyatáborok részletes programját előzetesen, írásban kell benyújtani, s annak betartására a HÖK vezetői aláírásukkal vállalnak kötelezettséget” – közölte a BCE.

Michelle Wild, Vad Katalin szopta a faszt az MTK-stadion eredményjelzőin

Szopást vetítettek ki az MTK-stadion eredményjelzőire. Michelle Wild egykori pornósztár Vad Katalin szopta a faszt az MTK-stadion eredményjelzőin, és a végén nyelte a gecit. Az eredményjelző szállítója közleményben adott magyarázatot a dologra, mely szerint “a napokban az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az általunk felszerelt óriás eredményjelzők rendeltetésszerű tesztüzemi próbáját tartottuk.

michelle-wild-vad-katalin-faszt-szop-gecit-nyel

A tesztüzemi próba során kellő körültekintés nélkül jártunk el, hibát követtünk el. Ezért került a kivetítőre felnőtt tartalom. Amint ezt észleltük, azonnal lekapcsoltuk a lejátszást. Elnézést kérünk az MTK-tól, annak sportolóitól, munkatársaitól, vezetőitől és szurkolóitól az általunk okozott minden kellemetlenségért, valamint mindenki mástól, aki a sajtóhírekből értesült a hibánk miatt bekövetkezett esetről!”
A Gépbér Színpad kft. közleményéből kiderült, hogy a videó nem kamu, a pornográf eset tényleg megtörtént.
A napokban az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az általunk felszerelt óriás eredményjelzők rendeltetésszerű tesztüzemi próbáját tartottuk. A tesztüzemi próba során kellő körültekintés nélkül jártunk el, hibát követtünk el. ezért került a kivetítőre felnőtt tartalom. Amint ezt észleltük, azonnal lekapcsoltuk a lejátszást.
Elnézést kérünk az MTK-tól, annak sportolóitól, munkatársaitól, vezetőitől és szurkolóitól az általunk okozott minden kellemetlenségért, valamint mindenki mástól, aki a sajtóhírekből értesült a hibánk miatt bekövetkezett esetről!
Azt még mindig nem tudjuk, mi áll a háttérben, de az tuti, hogy ennél jobban akkor sem lehetne reklámozni az arénát és azon belül a nagyfelbontású eredményjelzőt, ha direkt csinálták volna.
Én civilben meccsre járó MTK-drukker vagyok, így remélem, hogy ez volt az utolsó hatalmas hazai szopás, amit azon a kijelzőn visszajátszottak. Michelle Wild lánya Vad Málna remélhetőleg nem látta az ominózus videót amit itt nézhetsz meg.