Diáklány büntetés – szextörténet

Felvette az asztalról a harmadik, egyben utolsó pálcát. Azt mondta lánynak, hogy keljen fel, hajoljon rá az íróasztalra, és kapaszkodjon az asztal másik végébe. Miközben a lány így elhelyezkedett, John visszacipzározta a sliccét, és arra gondolt, vajon mi fog most történni. De ez rögtön kiderült, amikor bejelentette, hogy a diáklány hat kemény ütést fog kapni ebben a pozícióban a pálcával, aztán az utolsó hatot ugyanebben a helyzetben, de már meztelenül. Better ránézett Johnra, aki egyetértően bólintott. Úgyhogy a büntetés újrakezdődött. A lány az asztalon nem is tudott volna elhúzódni a pálca elől. Better nagy szakértelemmel és pontossággal kezelte a pálcát, és sikerült mind a hat csapást Suzan fenekének és combjának még érintetlen részeire mérnie. A hat csapás után a férfi arca már azért elvörösödött, mellkasa hullámzott. Kifulladva parancsolta Suzan-nak, hogy vegye le a többi ruháját, beleértve a cipőjét, és a zokniját is… A teljes történet itt olvasható.