Egy diák készített pornófelvételt szexelő tanárnőjéről

Pornófilmet forgatott egy középiskolai tanárnő a dél-morvaországi Znojmóban. A 35 éves pedagógus fiatal, de 18. életévesnél idősebb férfival szexelt, míg egy saját diákja, egy fiatalkorú pedig a több mint öt percig tartó szerelmi aktust mobiltelefonjával lefilmezte. A szexfilm több internetes honlapról is letölthető, s néhány nap alatt több mint százezren látták.


A portál szerint a felvétel a szexelő pár egyetértésével készült. A tanárnő és partnere ugyanis hűen követik a filmező diák utasításait, aki nagyon vulgárisan kommentálja az egyes jeleneteket.  Az eset az erősen katolikus Dél-Morvaországban nagy botrányt keltett, de Znojmó lakosai állítólag nagyon megosztottak ebben az ügyben. Az egyik fél a tanárnő azonnali távozását követeli az iskolából, míg a másik fél szerint a 35 éves asszony felnőtt embernek számít, aki szabad idejében azt csinál, amit akar.  „A hatályos törvények szerint semmiképpen sem tudok felmondani neki ezen a címen. Ilyet a munka törvénykönyve nem ismer. Egy felnőtt asszony azt csinál, amit akar” – jelentette ki Miroslav Krivánek, az érintett középiskola igazgatója. A filmet ismerő diákok szerint a felvétel az iskola épületében készült, míg az igazgató szerint ez nem bizonyítható. Az iskola vezetése szerdán délelőtt foglalkozott az esettel, de nem hozott semmiféle döntést. „Az esetet a tanárnő magánéletéhez tartozónak minősítettük” – közölte az igazgató. Az iskola fenntartója, a Dél-Morvaországi Régió illetékese azonban bejelentette, hogy különbizottságot hoznak létre az ügy kivizsgálása érdekében. 


A tanárnő a szexfilm nyilvánosságra kerülése után idegösszeomlást kapott, jelenleg betegszabadságon van.

One thought on “Egy diák készített pornófelvételt szexelő tanárnőjéről

Vélemény, hozzászólás?