Erotikus horoszkóp – Skorpió

Tipikus skorpió

Ki fél a haláltól vagy az ördögtől, és éli az életet ilyen keretek között? A Skorpió szülöttek. Ezek az emberek helyt akarnak és tudnak állni.
Amire a Skorpió mindig vállalkozik: vagy mindent, vagy semmit nem tesz. Szenvedélyben, szívóságban és nagyravágyásban a tipikus Skorpió mindenkivel felveszi a harcot. Ezekkel az adottságokkal felszerelve, még a válságokkal is kitartóan megbirkózik. A Skorpió egyik alaptörekvése, hogy minden dolognak utánajár – maradéktalanul. Ezért nem éri meg, ezeket a „nyomozókat” becsapni. És valóban nem adódik olyan sok titok, aminek a Skorpió ne járt volna utána. Ő maga azonban titokzatos (és az is marad).
Kitalálni, hogy mi zajlik ezekben a fegyelmezett-zárkózott lényekben, egyszerűen lehetetlen. Azt is hasonlóan nehéz megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi okozza azt az bűvöletet, ami ebből a jegyből árad.

Például a szerelmi ügyekben nagyon érdekesek. A Skorpió szülöttek csodálatos módon csavarják el a fejeket (és a szíveket), szabályosan befészkelik oda magukat, és utána már nincs többé menekvés…

Mindazon intenzitás mellet, melyet ezek a jegyek birtokolnak, semmi kétség nincs, hogy még az érzések is rendkívül viharosan és szenvedélyesen nyilvánulnak meg. Tipikus Skorpiók természetesen nem csak szőröstől-bőröstől szeretnek. Úgy is dolgoznak. A sportra és hobbira is ugyanez vonatkozik. A Skorpió kiemelkedik bátor erőbedobásával, mind a saját és a mások dolgaiban. Mivel ezek a harcos természetű lények soha nem adják fel, nyilvánvaló a végkövetkeztetés, hogy feladatait, terveit és céljait az elejétől a végéig következetesen véghezviszi. Néha már konoksággal határos. A veszély, hogy a Skorpió szülöttek túl sokat követelnek maguktól, ezért kézenfekvő.

Kedvenc pozíció

Minden, ami gyorsan megy, és lehetőleg állva megtörténhet. A Skorpiók szeretik a „gyors meneteket”, a „gyors és spontán szex”-et. Még autóban is, annak tudatában, hogy rajtakaphatják őket, izgalmas ennek a csillagjegynek.

Izgatószerek

Skorpió: rozmaring.
Néha még ezeknél a jegyeknél is akadozik a vágyra való kedv. Mit lehet tenni? Forduljon az egyik legrégibb ismert gyógyfűhöz – a rozmaringhoz. Mindegy hogy a spagettire öntött paradicsomszószban, vagy a pizza tetejére, vagy a Provence-i marhahús szószába – a (rendkívül ritka) plutonikus szerelmi kimerültség ellen egyszerűen nincs jobb gyógynövény…

Különleges szerelmi tipp:

Erogén zónák: A Skorpiók szeretik a közvetlen szexet. Semmi üres fecsegés! És nemi szervükön keresztül izgathatók a legjobban. Szeretnek, még felöltözve, állva a partnerhez dörgölőzni, és a másik felhevült szerveit érezni. Már ezáltal is csúcspontra juthatnak.

A skorpió férfi

Néhány gyenge lélek sátáninak tartja őt. Mindenestre ő az a férfi, akit az összes csillagkép közül a legjobban ural a nemiség. A nőért, akitől a Skorpió férfi a beteljesülést reméli, a legnehezebb körülmények között is a világ végére is elmenne, és dühös erővel minden akadályt eltávolítana.

Egyik nőtől a másikig menetel, mindig tomboló vágytól hajtva, hogy a szenvedély egy még magasabb csúcsát megismerje. A nőkre mágneses vonzerővel hat.
Pillantásának iszonyú ereje van. Értékeli az erős és tapasztalt nőket, akik még öltözködésükben sem tagadják erotikus testiségüket. Ahogy a Skorpió nők, ő sem felejt. Sem a jót, sem rosszat. Mikor megbántva érzi magát, még évtizedekig bosszúért szomjazik.

Csaknem misztikus személyisége van, ami a szexualitásban visszatükröződik. A tabukat egyszerűen nevetségesnek tartja, és zárkózott nőkkel eleinte nem kezd ki, habár egy „nem” mindig támadásra ösztökéli. A túlzottan könnyű zsákmány nem szerez neki örömet. Minden kapcsolatban nyertesnek és uralkodónak kell éreznie magát. A nőknek alá kell vetniük magukat neki és vágyainak. Gyakran túlságosan mély érzései vannak, és megkísérli őket elrejteni, mert attól fél, hogy könnyen gyengeségnek számítanak.

Önmaga ugyan nem hűséges, de partnernőitől feltétlen hűséget követel. Egy nő, aki odaadja magát neki, hosszú éjszakára és kék foltokra számíthat. Értékeli a brutális érzékiséget, és gyakran vad harcosként hatol be a nőbe. Pénisze a fegyvere, amelyet mindig készenlétben álló lándzsaként vet be. Kényelmes ágyak csak kivételes esetben felelnek meg neki. A kemény és csupasz padló, vagy az irodai kemény iróasztal a neki való alátét, hogy a nőt maga alá gyűrje. Ez mindenhol megtörténhet, ahol elkapja a vágy és neki mindig van kedve hozzá. Ismeri a nőket, és tudja, hogy hol és hogyan szeretnék. Ledönti a puritán akadályokat, és partnernőjét egyidejűleg juttatja a mennybe és a pokolba.

A nő egy Skorpiótól a legőrültebb szerelmes órákat, a legforróbb orgazmust várhat. Abból indul ki, hogy a nők – emancipáció ide vagy oda – szeretik, ha egy „kicsit” erőszakosabban közösülnek velük. A szerelmi játékok minden, úgynevezett bizarr formáját szereti. A szado-mazohizmus számára egy mindennap végrehajtott gyakorlat. A szexnek kell egy kis fájdalmat okoznia, véli a Skorpió, hogy a testet teljesen a legmagasabb vágyra hangolja. Egy kicsit mindig jobban erőszakoskodik. Általában hízeleg neki, ha az alatta lévő meggyötört nő, a legnagyobb örömök között kegyelemért könyörög. Belátó, és nagyon szeretetteljes is tud lenni. A gyengédség kevés nőt ösztönöz sírásra.

A legjobban a Skorpió nők illenek hozzá, de tartós kapcsolathoz egy Rák vagy egy Halak nő is rendkívül alkalmas.

A skorpió nő

A legérzékibb, a legszenvedélyesebb és a legmélyebben érző nő az összes állatövi jegy közül. Mindent ki akar próbálni, amit a szerelemben és az életben ki lehet próbálni, És nem válogatós az eszközeinek és a férfiak kiválasztásában. Így nem tud mit kezdeni a válogatós és zárkózott határozatlan emberekkel.
Ő maga rendkívül akaraterős, és megveti a gyengeséget. Érzékeinek ereje megmutatkozik ösztöneiben és fénylő szemeinek hipnotikus varázsában. Tehetsége van ahhoz, hogy egy csoport férfiből pontosan azt válassza ki, akit érdemesnek tart arra, hogy számára élvezet nyújtson. Még ha a férfi alig veszi is őt észre – hamarosan pillantásaitól megbénítva a szoknyáján fog lógni és oda követi, ahova csak a nő akarja. Türelmetlen, és az első forró pillanatok vágyát teljesen ki akarja élvezni. Így történhet meg, hogy az általa kiválasztott férfival a partiról a parkolóházba sietnek, hogy a férfi autójában gyorsan kipróbálják, hogy vajon a férfi a nő igényeit kielégíti-e. Szereti az erőt. Szereti egy független férfinak, akit testileg és lelkileg megfontoltan kiszemelt, létének minden idegszálával odaadni magát.

Nála egy kis, vagy egy kicsivel több fájdalom a szerelemhez tartozik. Hangos. Sikongat és nyögdécsel orgazmus közben, és karmol és harap. Nincs számára tabu, és a legvégsőkig elmegy. A szenvedély összes harcias formáját ismeri és ezeknek aláveti magát. Szereti a közönséges beszédet, és a vágy fokozására más személyeket is bevon a szerelmi játékba – leszbikus nőket, parancsoló férfiakat és alázatos rabszolgákat.

A Bak, a Rák és a Halak férfi illik hozzá a legjobban.

A skorpió társhoroszkópja

Skorpió és Kos:

Egy robbanókeverék. Ez a két típus gigantikus szexuális erővel és fantáziával teljes beteljesülésben talál egymásra. Jellemileg azonban elég különbözőek. Egy forró kapcsolat, és egy gyakran keserű házasság.

Skorpió és Bika:

Mindketten szexmániákusak, és rövid idő alatt sok élvezetet szerezhetnek egymásnak. De a Bika egykedvűsége hamar lehangolja, és untatja az aktív Skorpiót. Egy izgalmas kapcsolat és idegölő házasság.

Skorpió és Ikrek:

Szexuálisan jól illik az összes hangszeren játszó Ikrek a Skorpióhoz. De a Skorpió mély érzései hamar az Ikrek idegeire megy, és a Skorpiónak pedig, az Ikrek komolytalansága. Egy bizonytalan viszony, és egy nagyon problematikus házasság.

Skorpió és Rák:

A kissé gátlásos Rák szívesen alárendeli magát a Skorpió szenvedélyes kívánságainak. Mindkettőjük érzelmei a létezés eredetéig nyúlnak vissza. Mindkettőjüknek kompromisszumot kell kötni. Jó kilátások szerelemre és házasságra.

Skorpió és Oroszlán:

Mindketten szeretik a robbanékony szexualitást. Sajnos mindketten különösen kötekedők, és a Skorpió vonakodik az Oroszlánt szüntelenül csodálni. A vitatkozások könnyen a kórházban végződhetnek. Egy izgalmas viszony. Egy házasság drámai lenne.

Skorpió és Szűz:

A Szűz szexuálisan és érzelmileg túl hideg a Skorpiónak. A Skorpió a forróvérűséget és a szenvedélyt szereti. Értelmi szinten egy darabig jól megértik egymást, mégis a kritikák a Skorpiót hamarosan egy forróbb ágyba űzik. Katasztrofális kilátások szerelemre és házasságra.

Skorpió és Mérleg:

A Skorpió megszállottsága bámulatba ejti a higgadt Mérleget, noha egy darabig hagyja magát sodortatni. De a Skorpió számára a Mérleg hamarosan túl megingathatatlanná válik. Egy rövid távú, szórakoztató szerelmeskedés, egy kellemetlen házasság.

Skorpió és Skorpió:

Kettőjük között egy tűz ég, melyet egy özönvíz se tudna eloltani. A szexualitáson kívül azonban uralkodni vágyás és a veszekedések pokollá teszi az életüket. Engedményre egyikük sem kész. Egy kitörő viszony, és egyházasság, amely csak egy heves vitával végződhet.

Skorpió és Nyilas:

Kettőjük között csak egy rövid szexuális vonzalom lehetséges, mert a mozgékony Nyilas szabadságvágya győzelmet arat a féltékeny Skorpión. A Skorpió mély érzései elijesztik a Nyilast. Egy egyéjszakás kaland lehetséges. A házasság gyorsan zátonyra fut.

Skorpió és Bak:

Az izgalmas Skorpió jól illik a magának való Bakhoz, aki a biztonságot igényli, amit számára a Skorpió nyújt. Szexben jól megértik egymást. Egy üdvös viszony, amely gyakran végződik harmonikus házasságban.

Skorpió és Vízöntő:

A Vízöntő a Skorpió számára túl gyakran van házon kívül, és túlságosan is mások társaságát bámulja. A Skorpió életképtelennek találja a Vízöntőt a váltakozó terveivel. Az ágyban csak átmenetileg egyeznek. Egy futó kapcsolat, és egy lehetetlen házasság.

Skorpió és Halak:

Csodálatosan kiegészítik egymást. A Skorpió profitál a Halak túláradó fantáziájából, és a Halak szívesen kiszolgáltatja magát a Skorpió titokzatos szenvedélyének. Egy remek kapcsolat, amely egy nagyon jól sikerült házassággal végződhet.

Horoszkópok: RákOroszlánSzűzIkrekBikaHalakVízöntőKos – MérlegNyilasBak

Vélemény, hozzászólás?