Exkluzív interjú a görög nőcsábásszal és a csajokkal

A görög szexkiborg nem bírja elviselni a húszezresek látványát, inkább kényszeresen beváltja ötszázasokra – tudtuk meg az apjától. Nagy Tibor a Velvetnek elmondta, abban mindenki biztos lehet, hogy fia nem veri el a havi egymilliókat, mivel spórolós fajta. Olyannyira, hogy még Lottóra is sajnálja a pénzt. Interjú Alekoszról:
– Mit gondol, összetört volna, ha nem ő nyer?
Szerintem nem érintette volna olyan rosszul a dolog. Mint ahogyan azt az összefoglalóban is mutatták, ő már be sem ült a nyereményautóba, amit bevittek a Villa kertjébe a finálé előtt. Nem akarta beleélni magát abba, hogy megnyeri, felkészült arra, hogy esetleg második vagy harmadik lesz. Neki már az is nyeremény volt, hogy bejutott a döntőbe.
– Saját ötlete volt, hogy jelentkezzen a Való Világba?
Olyannyira a saját ötlete volt, hogy mi, családtagok nem is tudtunk erről. Én voltam az első, aki megtudta, hogy a második körben is továbbjutott, és legutolsó a nejem volt, de ő is csak úgy értesült a dologról, hogy megsúgtam neki.
– Mi volt Alekosz célja a műsorral?
Brahiból jelentkezett. Nagy céljai nem voltak, csak a lányoknál szeretett volna sikeresebb lenni, hogy amikor meghívja őket egy teára, akkor ne utasítsák vissza. Erre nagyon jó a közismertség. Nem foglalkozott ő a nyereménnyel.
– Okozott bármiféle meglepetést a családnak az elmúlt hónapok alatt?
Nem okozott sem csalódást, sem meglepetést, mert Alekosz az első pillanattól kezdve az utolsóig önmagát adta. A viselkedése és a beszédstílusa is ugyanolyan, mint a hétköznapi életben.
– Sokan felrótták neki, hogy nincsenek érzelmei, illetve ha vannak is, nehezen mutatja ki azokat. A családjának sem nyílik meg?
Belül Alekosz is érzékeny ember, csak ez nem jön a felszínre úgy, ahogy a többi emberből, hogy például sírva fakadnak vagy ölelkeznek. Olivér jól mondta: Alekosz nem szeret ölelkezni. Egyébként mi is ilyenek vagyunk a feleségemmel, szerintem átvette ezt a mintát. Ezzel szemben soha nem felejt el egyetlen születésnapot vagy névnapot, mindig meglep mindenkit ajándékokkal. Nem nagy dolgokról beszélek, hanem apróságokról, de mindig megemlékezik mindenkiről.
– Vannak barátai?
Vannak, de nem egy nagy társaságról van szó, megválogatja a barátait. Négy vagy öt főről beszélünk, de velük folyamatosan tartja a kapcsolatot. Szeret a középpontban lenni, és azért nem szereti a nagy társaságot, mert akkor megoszlik a figyelem. Azt szereti, ha mindenki figyel mindenkire.
Megtudhatják, hogyan, és hol töltötte Alekosz a finálé utáni órákat, miközben örült sebességgel bontották szét egykori lakhelyét, és bemutatjuk a menyasszonyjelölteket is.

Vélemény, hozzászólás?