Extrém szex 7

A reggel maga volt az őrület. Nem ébredtünk fel Zsolt telefonjára. A takarítónő ébresztett fel minket, csodálkozó arcát sosem fogom elfelejteni. A sál még ott lógott az ágy rácsán. A kamerák felállítva, a beöntő berendezés szanaszéjjel. Gyors ütemben kapkodtuk össze magunkat, aztán szaladtunk a kocsihoz, ami nem állt már ott, ahol hagytuk. Zsolt hitetlenkedve állt a járdán. A parkoló őr jött felénk, és kajánul nevetett. Felsőbbrendűen közölte velünk, hogy a kocsit elszállítatta, mert nem illik ám nem befizetni a parkolási díjat.
Azt hittem, hogy kedvesem azon nyomban megveri, de türtőztette magát. Hosszas vita után az őr odaadta a lapot, amivel majd el lehet hozni a kocsit, majd fogtunk egy taxit, Zsolt kitett a munkahelyemnél, és rohant a rendőrségre.
A kollegáim mosolyogva nézték karikás szemeimet. Évi, a legundokabb meg is jegyezte:
– Mi van, Péter viagrát vett be a hétvégére?
– Azt vett be, amit akart. Én ugyan nem találkoztam vele – nevettem, és nekiláttam a munkámnak. Persze alig bírtam koncentrálni rá, mert folyton Zsolt érintése, csókja járt a fejemben.
Délben aztán lementünk ebédelni. Csak tologattam az ételt, és szerettem volna, ha kedvesemmel ehettem volna valami különlegességet.
– Na, új pasid van? – ült mellém Gabi.
– Igen. Ennyire látszik?
– Kissé karikás a szemed, de gyönyörű vagy. Egy dologtól ilyen az ember lánya.
Összenevettünk, aztán mesélni kezdtem Zsoltról.
– És, csak úgy elmentél vele? – csodálkozott a barátnőm.
– Egy életem, egy halálom – nevettem.
– Mi lett volna, ha valami Keleti kupiba kötöttél volna ki?
– Nem érdekel. Itt vagyok, és olyan szerelmes vagyok, mint még soha.
– Hát, jó pasi lehet – villant meg a zöld fény barátnőm szemében. – Anyád mit szolt hozzá?
– Nem tud még róla – borult el az arcom.
Jókedvűen mentünk vissza az irodába, amikor megszólalt a telefon. A gyomrom azonnal görcsbe ugrott. Anyám volt az.
– Hol voltál a hétvégén? Hiába hívlak péntek óta.
– Barátokkal – mondtam kurtán, és elhatároztam, hogy nem hagyom magam.
– Itt volt nálam Péter, és elmondta, hogy kidobtad. Elment az eszed? Kihagyod életed utolsó lehetőségét.
– De, Anya, eddig utáltad – nevettem el magam.
– Azonnal haza költözöl. Gyerek vagy még, nem tudsz magadra vigyázni.
– Nem – ordítottam, és lecsaptam a telefont, aztán sírva kiszaladtam a szobából. A mosdóban marékszám locsoltam magamra a jótékony hideg vizet, majd lehiggadva visszamentem és leültem az asztalom mellé. Persze az átok telefon azonnal csörögni kezdett.
Rosszat sejtve vettem fel.
– Ugye nem képzeled, hogy ezt megúszod. A szemtelenséged határtalan! Hogy merted lecsapni a telefont… – csak hallgattam anyámat, és töpörödött össze bennem a hétvége élménye. Ismét sikerült mindent tönkre tennie. Felvettem a jól bevált reflexemet, és sűrűn mondtam az igeneket, miközben már nem is hallottam, hogy mit magyaráz. Zsolt kéjtől eltorzult arcát láttam magam előtt, és éreztem, tudtam, hogy mindent megér, hogy ne veszítsem el. Aztán összerezzentem, mert felfogtam anyám szavait.
– Azonnal hazajössz, érted? – sipította, mire ajkam vékony csíkká préselődött, és kimondtam a visszavonhatatlan mondatot:
– Anya, fogd föl, hogy nem megyek vissza. Nem érdekel Péter, és nem érdekelsz Te sem. Szerelmes vagyok végre – aztán eltartottam a fülemtől a telefont. A szobában elismerő morajt hallottam. Hallásom megmenekült, aztán csend lett a telefonban. Most anyám csapta le. Sírni kezdtem, magam sem tudom, hogy a megkönnyebbüléstől, vagy a bánattól, hogy anyámnak ekkora fájdalmat okoztam.
– Ne bőgj már – jött oda Gabi. – Már épp ideje volt, hogy kiosszad.
– Tudom – töröltem meg a szemem. – Azt hiszem, bemegyek a főnökhöz, és elkérecezem.
– Ugyan már, majd mi tartjuk a hátunkat. Haza meg most ne menj, mert anyád már, szerintem, ott toporog az ajtódnál.
Összekaptam hát magam, és elsiettem. A kapuból felhívtam Zsoltot, és elpanaszoltam az ügyet.
– Rohanok érted – hallottam megnyugtató hangját. – Negyed óra, tizenöt perc, és ott vagyok.
Hihetetlen hálás voltam neki. A szomszéd kirakatokat nézegetve vártam rá, és egy kicsit megnyugodtam.
– Elvihetem, gyönyörű hölgy? – mosolygott rám, szélesre tárva a visszaszerzett kocsi ajtaját. Beültem, és ráborultam széles vállára. Megint kitört belőlem a zokogás. Gyöngéden simogatta a hátam.
– Ma nekem sincs sok kedvem dolgozni. Beszólok, és felmegyünk a lakásomra, de még előtte beugrom egy üzletbe – csókolta meg nedves, sós arcomat. – Anyáddal meg holnap leülünk beszélni.
– Hiába – törölgettem a szememet.
– Neki hiába – nevetett megnyugtatóan. – Vagy megszokik, vagy megszökik.
Azzal indított, és bekanyarodott az Andrási útra. Végigmentünk a városon, át Budára, majd egy kis téren megálltunk. Mellettünk egy férfiak számára való szex bolt volt.
– Bejössz velem, vagy rám bízod a dolgot.
– De, ez buzi bolt – méltatlankodtam.
– Csak itt lehet beszerezni nekünk való cuccokat – nevetett. – Bejössz, vagy maradsz?
– Egy megrázkódtatás elég volt mára – mondtam, és semmi pénzért nem mentem volna be.
– Pedig, fedezhetnéd a fenekemet – nevetett, és elsietett. Néztem be utána az üzletbe, és arra gondoltam, hogy ennyit nevetni embert még nem láttam. Zsolt olyan volt, mintha soha semmi baja nem lenne. Szerettem benne ezt a derűs nyugalmat. Körülbelül negyed órát volt bent, és egy kis csomaggal jött ki. Betette a csomagtartóba, aztán nagyot sóhajtva ült be mellém.
– Tényleg elég ciki volt – vakargatta a fejét.
– És, szűz maradtál? – tért vissza a kedvem.
– Alig – nevetett, – az eladó igen megnézett.
Ráfordultunk a Várba vezető útra, és engem kezdett megszállni az az izgalommal teli, kellemes hangulat, amit mindig éreztem kedvesem közelében.
A lakás ismerősen fogadott. A csönd kellemesen simogatta a lelkemet. Zsolt elvette a táskámat, és az előszoba fogasra akasztotta.
– Tudom, mi kell most neked. Tölts egy-egy pohár bort, és menj be a dolgozószobába és kapcsold be a számítógépet.
Már megint vakon engedelmeskedtem neki. Zsolt, kezében a csomaggal eltűnt a fürdőben, én pedig kimentem a konyhába kitölteni a bort, aztán a dolgozóba, bekapcsolni a gépet. Zsolt hamarosan megjelent, egy szál semmiben. Kezében egy dvd-t szorongatott. Kivette a tokból és behelyezte a gép lejátszójába, aztán magához vont, és vetkőztetni kezdett. Szétolvadtam a karjaiban. Mikor már a bugyi is lekerült rólam, megfogta a kezemet, és magával húzott a fürdőbe. Beálltunk a zuhany alá. A meleg víz jótékonyan záporozott ránk.
Zsolt a tusfürdőért nyúlt, és mosdatni kezdett. Először a felsőtestemet, gondosan elkerülve a melleimet, aztán nyakamat, majd a melleimet, amik azonnal ágaskodni kezdtek. Aztán hasam jött, majd hátam, fenekem, végül belenyúlt a hüvelyembe. Nagyot nyögtem a gyönyörtől. Kezem csattan a csempén, ahogy megtámaszkodtam, hogy ball lábamat felemelhessem, hogy jobban hozzám férjen. Zihálva élveztem a mozdulatait, majd elélveztem.
Lihegve nyúltam Zsolt tusfürdőéért, és szappanozni kezdtem széles mellkasát, vállait, hasát, aztán merev szerszámát, kényeztetve mostam, majd mikor már nem bírta tovább, megfordult, és hátát tartotta oda.
Végigdörzsöltem, aztán lassan fenekét is mosni kezdtem. Zsolt kicsit kipucsított, felkínálva vele lyukát. Szappanos mutatóujjamat bedugtam, és legnagyobb örömömre kéjes nyögés volt a válasz. Aztán Zsolt elhúzódott, és kilépett a kádból. Kezét nyújtva kisegített engem is, aztán gyorsan megtörölköztünk. Mohó szemmel néztünk egymásra, majd kisiettünk a dolgozóba.
– Ülj le, van egy kis meglepetésem. Leültem hát az íróasztal előtt álló kis karosszékbe, ő pedig elindította a bekészített filmet.
Megdöbbenve láttam magam viszont, ahogy Zsolttal szeretkezünk. Közben kiment kedvesem, és hamarosan egy lavórral tért vissza, meg egy tállal, amiben meleg víz volt. Aztán ismét eltűnt és behozott egy puhalabdás beöntőt, meg egy rászerelhető análizgatót.
Az ügyesen megvágott film épp ott tartott, mikor Zsolt az ágyhoz kötözött, mikor kedvesem lehajolt, hogy a vékonycsöves beöntőt a fenekembe rakja. Lábaimat az asztal szélére támasztottam, és felkínáltam a hátsóm. Zsolt a vastagon besikosított csövet feltolta, és pumpálni kezdte belém a vizet, közben csiklómat ingerelte.
Elöntött a kéj ismét. Szerettem volna nézni a filmet, de nem tudtam kétfelé koncentrálni. Kedvesem húzogatni kezdte bennem a csövet. Nem érdekelt már semmi. Folyt belém a víz, és egyből ki is. Aztán ismét elélveztem.
– Menj ki – simogatott meg kedvesem.
– Ki folyt belőlem az egész – mondtam. Zsolt pedig újra teleszívta a ballont, majd ráillesztette az análizgatót. Izgatottan figyeltem a készületeket. Nem tudtam, hogy életem legfinomabb beöntését fogom kapni. Zsolt gyöngéden belém vezette az irrigátort, és ismét nyomni kezdte belém a vizet, miközben érzékien mozgatta bennem az eszközt.
A lélegzetem is elakadt. Hasamat átjárta a kellemes meleg. Valahol, hátul, valamit ingerelhetett az egész, amitől egész testemet valami megmagyarázhatatlan boldogság járta át. Hátravetett fejjel élveztem, és mikor Zsolt az odakészített vibrátorral is ingerelni kezdett, majdnem elájultam a gyönyörtől.
– Hogy élvezed! – hallottam kedvesem hangját távolról, aztán megszűnt a világ számomra, és csak a kéj maradt meg belőle. Elfelejtettem a filmet, anyámat, a gondjaimat. Zsolt becéző cirógatására tértem magamhoz a kishalálból.
– Most tényleg menj ki – mosolygott, és én engedelmesen ültem ki a WC-re. Jólesően ürítettem, közben bőröm kellemesen bizsergett az élménytől. Zsolt a hálóban várt. Szerszáma keményen állt. Az ágy mellet a fotel.
– Térdelj föl, kérlek – mondta, én pedig szétterpesztett lábakkal megtettem. Éreztem, hogy makkját belém illeszti, aztán belém nyomul. Jólesett. Rám dőlt, és pár húzással elélvezett ő is. Átfeküdtem mellé és néztük a plafont. Aztán lassan vándorútra indult a keze.
Melleimmel játszott, majd csókolgatni kezdett. A nyakam, a vállam. Lenyúltam a combjához, és örömmel éreztem, hogy dákója ismét mocorog. Megmarkoltam és lágyan, gyengéden húzogatni kezdtem. Hanyatt dőlt, én pedig félig térdelve szopni kezdtem. Közben ő a hátamat simogatta. Nem is simogatott, inkább cirógatott, alig hozzámérve. Végül nem tudtam folytatni. Mellére fektettem fejemet, szerszáma dörzsölését nem abbahagyva, élveztem a lágy érintést. Markom alatt gyönyöröm tárgya egyre nőtt. Végül Zsolt a fenekem alá nyúlt, és magára húzott.
Kemény dákója hasamnak nyomódott, lábaim kétoldalt vetettem, és vártam, hogy kedvesem belém igazítsa magát. Kéjes nyögéssel fogadtam magamba, aztán előre hátra kezdtem el mozogni. Zsolt melleimet kezdte le cirógatni, és behunyt szemmel élvezte lassú mozdulataimat. Keze lassan csípőmre, majd fenekemre csúszott, és szelíden kényszerített a gyorsabb mozgásra. Kezdett ismét átbukni rajtam a szenvedély. Lihegve izgultam egyre jobban fel. Már Zsolt is mozgott, nagyokat lökve rajtam. Keze egyre hevesebben simogatta a fenekemet, aztán belemarkolt.
Ismét felnyögtem. Kedvesem szeme kinyílt, és itta arcom rezdüléseit, aztán ball keze felemelkedett, és hatalmasat csapott a fenekemre. Meglepően jó érzés volt. Rádőltem kedvesemre, és őrült iramba kezdtem. Ő pedig hol egyik, hol másik fenekemre ütött, minden egyes csapásnál hüvelyem összerándult, különös kéjt okozva. Csiklómat is kellemesen dörzsölte keménysége, aztán robbant. Lihegve élveztem láváját, aztán csak feküdtem mellén az álom és ébrenlét határán.
Aztán elindult a nyelvem Végignyaltam a két mellbimbója között, és bekaptam az egyiket.
Közben másik kezemmel simogattam a végignyalt területet. Nyelvemmel köröztem mellbimbóján, majd beszívtam, és szopni kezdtem. Éreztem, hogy félig bennem lévő pénisze ismét megmozdul. Aztán másik mellét is bekaptam, és a simogatást nem hagytam abba. Már zihált, aztán megfordultunk. Arcát, az arcomhoz dörzsölte.
– Nem volt még ilyen nő, aki így fel tudott volna húzni – súgta és ismét mozogni kezdett bennem. Hamar elmentünk, aztán mellém hengeredett, ránk húzta a takarót, és elaludtunk.

Vélemény, hozzászólás?