Farkasházi Réka

A szép színésznő Farkasházi Réka állítja, nem vár gyereket és nincs is készülőben a pici. „Az újságok megkérdezték, hogy mit szólnék hozzá, hogy ha lenne egy harmadik gyerekünk, amire én azt mondtam, hogy örülnénk neki. Innen származik a pletyka miszerint várandós vagyok. Egyenlőre még nem tervezünk harmadik gyereket, bár én benne lennék még egy babában, de majd csak egy 3 év múlva” – árulta el Réka a tabutv.hu olvasóinak.
A Barátok közt egykori szereplője ambiciózus nőnek tartja magát, aki soha nem elégszik meg azzal ami van. „Sokat dolgozom, tévézem, színházba játszom, szinkronizálok, koncertezek, nagyon sok mindent csinálok egyszerre, de azt gondolom, hogy ettől még sokkal több van bennem. Nem tudnék választani, hogy melyiket szeretem a legjobban csinálni, olyan mintha valaki azt kérdezné, melyik gyerekemet szeretem jobban. Mindegyik egy kicsit én vagyok, és ettől a sok mindentől vagyok az aki” – nyilatkozta a művésznő riporterünknek.
A két kisgyerek most a nyári szünet miatt az idő jelentős részét otthon tölti. „Nagy lecke egy szülőnek kitalálni, hogy mindig legyen izgalmas program a gyereknek. Soha nem unatkozunk mellettük” – mondta el Réka, aki a Hot magazin születésnapi partijára férjével érkezett. Farkasházi Réka szexi fotóit a Tagi szexhírek oldalon a képre kattintva nézheted meg.
További színésznő szex, erotika, bulvár: Détár Enikő meztelenül pucsít – Kerekes Vica leveszi a bugyiját és bepucsít –  Szextanácsokat oszt Szabó Zsófi – Sennához ment Kiss Ramóna Dubajba – Istennel szexel a színésznő – Paris Hiltont vagy Miley Cyrust megdughatod – Gaspar Noé megbaszatja a színésznőket keményen – Cameron Diaz faszimádó szexista – Schwarzenegger az erőszakos szexista – Görög Zita gruppenszexben beleül a faszba – Krizsán, Liptai Claudia előtt Kapócs Zsókát dugta