Fasz élőben 12 éven felülieknek a Való Világban

Nem kellett sokat várni, már az első adásban, az első adandó alkalommal megtörtént a faszvillantás a Való Világ 4-ben. Szombat éjjel öt celeb, Gáspár Győző, Gáspár Bea, Tóth Gabi, (a most már celeb) Laci betyár és Benkő Dániel költözött be a valósághow helyszínére, utóbbi esetében Lilu már a kezdetekkor rettentően aggódott, hogy az egyszervolt művész nem viszi magával a lanját, ami a legtöbbször eddig takarta a péniszét.
A hangsúlyozottan rendkívüli, de redkívüli(!) aggodalom nem volt hiába, a médiabohóc mihelyst elvégezte a rá kirótt feladatot – miszerint egy jeges medencébe kellett ugrania – egyből visszarohant a házba, ahol megszabadult vizes gönceitől. Nemcsak Tóth Gabi kapcsolt túl későn (aki a látványtól zavartan eltakarta a szemét), hanem az RTL Klub is: minden idők leghíresebb celebpéniszére több ezer néző csodálkozott rá, mielőtt egy másodpercre elsötétítették a képernyőt. A 12-es karikával ellátott jelent egyébként már nem található meg a csatorna honlapján, de mint tudjuk, a szerkesztőkkel szemben Szalai Annamária soha nem alszik, így innentől kezdve lehet tippelgetni, hány órára sötétül el a jövőben az RTL Klub képernyője.

Vélemény, hozzászólás?