Gáspár Bea – Bea asszony – CKM 2005 július

Gáspár Bea Győzike felesége, Bea asszony vetkőzött, CKM 2005 július. Gáspár Bea megcsalta Győzit? Van, aki szerint igen! Miért rágalmazzák? Roppant bátor, arcukat és nevüket nem vállaló emberek próbálják rágalmaikkal kikészíteni Gáspár Győzit és feleségét. Kik és miért akarják tönkre tenni Bea asszonyt?

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Valamiért mostanában egyre-másra érik gonosz támadások a Gáspár családot. Megalázták és meglopták őket, és most Bea asszony becsületét próbálják bemocskolni a salgótarjáni sómen, Győzik e rosszakarói. Most éppen azt találták ki, hogy Be asszony 2007-től egy éven át szeretőt tartott férje mellett!
„Igen, tessék?” – Az ismeretlenek szerint ez volt az a mondat, amiből Bea állítólagos szeretője tudta, hogy Győzi épp felesége mellett van. A gond csupán annyi, hogy Bea asszony szinte mindig így veszi fel a telefont, még akkor is, ha e sorok írója hívja fel és bizton állítható, hogy az említett író semmiképpen nincs intim kapcsolatban a kétgyermekes családanyával!
Kitartotta a pasit? – Most, hogy Győzike bevallotta, anyagi helyzetük igencsak megrendült, az okos rágalmazók még azt is tudják, hova tűnt a családi kassza tartalmának egy része! Állításuk szerint Bea szabályosan pénzelte titkos szeretőjét, kifizette a férfi adósságait, ráadásul ruhákat és bútorokat is vásárolt neki. Egy dolog azonban nem világos: ha a férfi lakásán találkozgattak volna, akkor ott eddig is volt bútor, minek nullázta volna le Bea a bankszámláját??? Oh, bocsánat, azt nem is tehette volna meg, hiszen a mai napig Győzi felügyeli a család pénzügyeit!
A gyerekek nem hülyék! – A névtelen sokat tudók azonban nem elégedtek meg az előbb felsorolt állításokkal. Olyan messzire mentek a fantáziájukkal, amennyire csak tudtak. Még azt is képesek voltak kitalálni, hogy Bea – mikor Győzi elutazott – a családi fészekben is fogadta hódolóját! Na persze! A kamaszodó Evelynt pont úgy ismerjük, mint aki nem venné zokon és szó nélkül hagyná, ha egy idegen pasi járna az anyukájához! A kis Virág meg biztosan nem is venné észre az ismeretlent! Pestiesen szólva: ahogy Móricka ezt elképzeli – írja a Kiskegyed.
Gáspár család szex, erotika, bulvár: Evelin fogyásán milliókat keresnek Gáspárék – Gáspár Evelin, Győzike gyereke nagylány lett – Győzike baszást imitált a táncoslánnyal – Győzike tud élni – adófizetés nélkül – Győzikével kúrt VV Gigi? – Indul a Gáspár Győző és Bea show – Bea asszony Győzike felesége meztelen archív – Győzike tiltó listára került az erotika miatt! – Szex és pornó Győzikével – Győzike: Megbasznak elölről, és oldalról is megkúrnak – Győzike tangákat szaggat szex közben!