Grigorescu Andrea

Delhusa Gjon nevelt lánya már nem pornós, mint az anyja, hanem sikeres modell szeretne lenni. A valamikor intézetből is szökött lány Grigorescu Andrea karrierjét egy milánói modellügynökség egyengeti, de természetesen Delhusa is nagyon odafigyel külföldön dolgozó 16 éves nevelt lányára: „Naponta legalább egy órát beszélünk Skype-on, fontos, hogy minden lépéséről tudjak. Ez a második ügynökség, amellyel dolgozik, az elsőnél olyan irányba mentek a dolgok, ami egy apának nem túl megnyugtató. Inkább váltottunk, és állítom, hogy ennél nagyobb szigorban és meghatározott napirenddel ithon sem élhetne” –mondta a Blikknek az énekes.
„A legnagyobb nevekhez tartozó divatházaknál tanulhatom a modellszakmát, mint Roberto Cavalli és Donna Karan. Fotózásoka járok és igyekszem elsajátítani a kifutók világának minden fortélyát. Nagyon szeretnek az ügynökségnél, ugyanis alázatos vagyok. Most két hónapig itthon leszek, és a tanulmányaimra koncentrálok; szerencsére jó jegyeket kapok a vizsgáimon” – mondta a lapnak Grigorescu, az énekes volt szeretőjének lánya. A 16 éves modell 2009 májusában védelmet kért saját anyja, Erős Melinda ellen, aki azt állította, Delhusa molesztálta a lányt. A vád hamar megdőlt, Grigorescu intézetbe került, egy évig állami gondozásban élt. Idén májusban úgy határozott a bíróság, a lány Delhusa volt feleségéhez, Béndek Zsuzsához kerülhet.
További cikkek a témában: Grigorescu Andrea Facebook oldala és Twitter oldala – Delhusa Gjon excsaja Erős Melinda Roccóval pornózott – Delhusa exe szerint 15 éves lánya szerelmes Gjonba – Delhusa volt élettársa: Erős Melinda pornófilmjei – Delhusa kislánnyal az ágyában – Dagad a botrány! A pedofiliával vádolt Delhusa Gjoni megfenyegette Hajdú Pétert – Erős Melinda, Delhusa exének római gangbang pornója – Delhusáé lesz Andi – Inkább legyen a lányom intézetben, minthogy Gjoninál legyen – Erős Melinda pornó kempingezik – Rocco és Martina Mercedes, Delhusa ex csaja – Delhusa Gjon volt élettársa kiteregeti a szennyest – Delhusa csaja Martina Mercedes (Erős Melinda) Gangbang 2 -Durva ügy! Az országból is elküldené saját lányát Delhusa exe – Erős Melinda lánya még mindig intézetben – Vége Delhusa és Erős Melinda ex pornós háborúskodásának – Delhusa Gjon túl a feleségén és pornós Melindán, új showban – Delhusa megvilágosodott, nem lesz erotika a műsorban – Modell lett Gjoni lánya Grigorescu Andrea, mégse anyja pornós nyomdokaiba lépett

Vélemény, hozzászólás?